A Brazil

A gyerekkor ködéből kibújó aprócska rügy a kamaszkor, s ha azon túl haladsz, már csak az öregség vár – mondta nekem egy barátom, akivel egy éjszaka hosszasat beszélgettünk a törzskocsmánk, a Bohémia előtt. Azt is mondta, hogy a rock az egyetlen őszinte zene, és ő sose fog megöregedni. Ezzel kapcsolatban egyébként nekem sem voltak illúzióim. Hosszú, fényes szőke haja volt a srácnak, mégis meghalt két év múlva, mert nagyban nyomta a cuccot.
– Szerettelek – könnyeztem aztán, mikor a barátnőimmel sírtunk a folyónál, ahová a hamvait szórták. – Igazat szóltál, s itt hagytál minket a lét árnyai közt.
Akkortájt mindig egy verseskötetet hordtam magamnál a szoknyám zsebében, és vártam, hogy rám is lesújtson a vég.

Aztán tizennyolc lettem, és már legálisan ihattam volna, és akkor rájöttem, hogy még élni akarok. Mert szűz voltam, de nem csak ezért. Nem szerettem a pasikat, de beismertem, hogy vágyok utánuk. Nem akartam gyereket, meg házat, de elbújni kis lakásokban tavasszal, szóval romantika, meg minden, az benne volt az elképzeléseimben. De tudtam, esélyem sincs, ha nem teszem le a cigit. Nem is sikerült, de már nem ittam annyit.
Apró termetű lány vagyok, akit a fiúk mindig oltalmukba vesznek. A csókolódzás számomra olyan, mint az evés, de azon túl sokáig nem mentem. A csók a szeretet jele, és én osztogattam, hallgattam a rockot, és nem öregedtem.
Szerettem kijárni a végtelen földekre, legyeztetni a hajam a széllel, testemet a csillagok bársonyos, gyöngéd fényével.
Apukám betöltötte az ötvenet, anyukám negyvenöt lett, s én úgy láttam, egyre ráncosabbak. Nem akartam én is így végezni. Aztán elolvastam Lady Chatterley szeretőjét, és nagyban megmozgatta a fantáziámat. A világ szenny hely, ki kell vonulni belőle. De a mai nők nem vonulhatnak, gondoltam, hisz a vadonban nincsenek olyan szerek, amelyektől ápoltak maradhatnánk. Már a menzeszem, ami egyébként 13 éves korom óta van, az is megoldhatatlan probléma ott. Az erdőben nincsen púder, parfüm, fürdőkád.

Azért legjobb barátnőmmel, Eszterrel, egy szeles áprilisi napom kimentünk az akácosba, ahol az a szimpatikus favágó dolgozik, akit a Szobon mindenki csak Brazilnak becéz.
A határ fölött lágy szellő süvített, és mi csicseregve haladtunk. Felemeltünk pókot, szöcskét, kicsi állatokat, és mindent megsimogattunk. Arról beszélgettünk, hogy a természet milyen szép. Olykor egymást is végig simogattuk, de hát a fiatal lányok már csak ilyenek.