Az eltartási szerződés 6. rész

Anna megkért, hogy a férje hagyatékából származó nagybőgőt szállítsam el az unokahúgának, aki a város másik felén lakott. Hamarosan megbántam, hogy elvállaltam a dolgot, rendesen megizzadtam mire a helyszínre értem. Módos családi ház volt a címen, egy harmincas évei közepén járó csinos cigány nő nyitott ajtót. A nappaliban letettem a hangszert, és körül néztem. Jólétet, és gazdagságot próbált sugallni a berendezés, de nekem inkább giccses volt.
– Te vagy a Zsolti? – mustrált végig szemtelenül.
– Igen én vagyok – válaszoltam őszintén.
– Szóval te vagy az? – bámult rám
Kezdett idegesíteni a hülye kérdéseivel, és akkor leesett a tantusz. Anna mindent elmondott, sőt lehet, hogy ki is színezte egy kicsit a történetet.
– Igen én vagyok az, aki együtt lakik Annával, és én vagyok az, aki rendszeresen kurogatja az öreglányt mindkettőnk legnagyobb megelégedésére. Sarkon fordultam, becsaptam a bejárati ajtót, és faképnél hagytam a megrökönyödött asszonyt. Otthon már Anna várt izgatottan.
– Most telefonált a Klaudia, tudod az unokahúgom. Azt mondja, szeretné, ha holnap felkeresnéd, ugyanis elnézést szeretne kérni tőled, és még a fáradozásodat sem fizette ki. Ne haragudj rá ő is nemrég özvegyült meg, neki is zenész volt a férje, mint nekem. Gyerekük nem lehetett, így már lassan egy éve egyedül él szegény asszony.
Szóval erről van szó, viszket a pinája a gádzsinak, és úgy döntöttetek én majd megoldom a problémáját. Milyen érdekes, ahogy én lepasszoltam Annát, ő most ugyanezt teszi velem. Úgy gondoltam egy próbálkozást megér a dolog.
– Rendben, holnap délelőtt tíz körül megkeresem – adtam be a derekam.
Másnap reggel letusoltam, és elindultam a tegnapi címre, pontban tízkor csengettem. Az ajtó azonnal kinyílt, és a tegnap látott nő állt előttem.
– Gyere be Zsoltika, foglalj helyet. Kérsz valamit inni?
Túl kedves volt, kíváncsi voltam mi sül ki a dologból.
– Szeretnék elnézést kérni a tegnapi bárdolatlanságom miatt. Természetesen a fáradozásaidat is honorálnám.
Amíg az italomat készítette sikerült alaposan szemügyre vennem. Úgy vettem észre csak egy köntös van rajt. A harmincas évei közepén járt, bár egyértelmű volt a roma származása talán csak a sötétebb bőre, és koromfekete haja árulkodott erről. Izmos lába, és a köpeny alatt domborodó mellei felkeltették az érdeklődésem.
– Megihatnánk a pertut, Klaudia vagyok – adta kezembe a poharam.