Egy naplóból 7. rész

Sziasztok. Velem semmi újdonság, továbbra is, amikor csak tudom, kefélem Andi bébinek azt a vékony, szexis seggét. De mivel ebben már semmi izgalmas újdonság nincs, tovább folytatnám a naplót. Szóval: Nem sokkal az Usa – beli látogatás után úgy gondoltam, ideje felkutatni a Sánta Ördög roncsát. Mint emlékeztek, a helyet jól meg jegyeztem. És akkorra már a legénységemben is megbíztam. Az út eseménytelen volt, egy közepes nagyságú vihart leszámítva. Persze a hajóroncs kincsei közül a főszer, és kelme már szétrohadt,, de az arany, és ezüst pénzek nem. Embereimmel felváltva merültünk, és hoztuk zacskószám őket a fedélzetre. Hatalmas vagyon volt. Két részre osztottam, a kisebbik rész arányos részekbe bontva a legénységhez került, a többit megtartottam. Sejthetitek, mekkora volt az érték, ha még egy matrózomnak is a szokásos bérének az ötszörösét adtam oda, pedig 80 van an voltak. Vettem még egy hajót, arra legénységet, és kapitányt fogadva fel. Az ezalatt felmerülő szexuális igényeimet ritkán csillapítottam kikötői bordélyokban, inkább városi munkásfeleségeket, naiv szolgálólánykákat csábítottam el. Jó 2 év múlva Afrikába vittem európai luxus cikkeket jó pénzért. Már visszafelé készültünk a kikötőbe, amikor egy csinos, negyvenes szőke szép asszony lépett oda hozzám. : – Kapitány, nem vinne el Angliába? Meglepődtem: Bocsásson meg, de nekem nem utazó, hanem teherhajóm van. Kabinom csak nekem van, a matrózok közé meg nem merném tenni. Erre ő könyörögve: Kérem, el leszek az ön kabinjában, de vigyen el innen, nem bírok tovább egy percet sem itt maradni. Beleegyeztem. Persze az embereim meredten nézték a nőt, látszott rajtuk, mit tennének vele szívesen. Mit tagadjam, nekem is rögtön eszembe jutott pár dolog. Tehát az útnak ezzel az igen csak ínycsiklandozó útitársal vágtam neki. Kellemes társaságnak bizonyult, nagyon művelt nő volt, de szemeim állandóan a melleit, a fenekét fürkészték. Esténként egy kifeszített lepedő mögött fürdött, ami így is kirajzolta tökéletes alakját, hosszú combjait, nagy melleit, és tökéletesen kerek fenekét. Ilyenkor csak úgy meredezett a dorongom. Aztán már az út vége felé nagyon megváltozott a viselkedése, kifejezetten kacér, és csábító lett. Nagyon nem bántam, végre volt rá remény, hogy a magamévá tegyem Jane-t, mert így hívták. Állandóan rebegtette a szempilláit, és kacéran mosolygott rám, tekintetünk a másikéba mélyedt. – Biztos nem érti, miért távoztam oly sietve Afrikából.