Vak Áció 2. rész

Másnap délelőtt csak későn mozdultam ki a házikóból. Majd álmosan körülnézve vettem észre, hogy a szőke lány a medencében fürdik, és beszélget a haverommal. Kicsit összeszorult a szívem. "Így kell lennie. " – gondoltam – "Nekem már van valakim. És ők is boldogok lesznek. " Közben arra jött a barátnőm, s arconcsókolt. Nem mozdultam. Hazudnék, ha azt mondanám, jól esett. Inkább mintha szúrtak volna meg.
– Mit csinálsz ma? – kérdezte.
– Nem tudom. Pihenni akarok. Esetleg jelentkezek a délutáni focimeccsre.
– Hát jó. Mi a csajokkal inkább elmegyünk, körbenézünk a közeli város boltjaiban. Inkább, minthogy semmit se csináljunk.
Rám célzott.
– Te tudod! – mondtam. Abban az értelemben, hogy: "Hagyjál békén! " Azzal elindultak a kapu felé – És... – szóltam, mire egy pillanatra hátrafordult – Érezzétek jól magatokat!
– Köszi! – válaszolta mosolyogva. Imádom, ha mosolyog. Ahogy elmentek, a társaságukat felváltotta a haverom, aki legfrissebb élményeit szerette volna megosztani.
– Beszélgettem ma reggel a szőkével – újságolta.
– Na, jól van akkor! Csak így tovább!
– Valami közbejött – és várt egy kicsit, hátha rájövök, mi lehet az – Szóba került, hogy ismerlek. És aztán Rólad beszélgettünk. Igencsak érdeklődött utánad.

A meglepetéstől elment a hangom. Nem akartam rosszat neki.
– Ne haragudj – nyögtem ki végre.
– Ne így fogd fel! Tudod, a barátság szent dolog. Főleg nő ügyben. Annak a lánynak Te kellesz!
– Jó, de nekem barátnőm van.
– Te hülye vagy! Hát azt hiszed, nem látom, hogyan mennek a dolgok köztetek? Menj oda a szőkéhez. Neked is jót tenne!
– Nem tudom. Esetleg ebéd után.
Ócska kifogás arra, hogy amint belegondoltam az egészbe, megremegett a gyomrom az idegességtől.

Miután megebédeltünk, szétváltunk, s én céltalanul bolyongtam a parkban. Ez nem igaz. Vártam, mikor futok véletlen össze vele. Aztán a távolban megláttam őt. Ideges lettem. A tenyeremen apró vízcseppek jelentek meg. Éreztem, ahogy a pupilláim összeszűkülnek. És megdöbbentem. Hiába nyűgözött le újra és újra a szépsége, zavart, hogy éppen egy idegen sráccal beszélget. Úgy tűnt, hajt rá a fiú. Megálltak. És beszélgettek tovább. Már indulni akartam, amikor elköszöntek egymástól, és a lány arra jött, amerre én álltam. Szerencsére. Már csak üdvözölni kellene. A legjobbkor. 3... 2... 1...
– Szia! – köszöntem neki. És próbáltam mélyen a szemébe nézni. És jól esett.