Nem tervezett búcsúajándék

A kórházból amikor kikerültem, abba kellett hagynom az edzést. Az orvos szerint örökre, mert a csuklóm nem bírná az erőltetést, begyulladna, csak problémám lenne vele. Robival még egy szenvedélyes együttlétünk volt a kórházból hazafelé jövet. Ennek három hónapja, azóta többször meglátogatott, de sajnos semmi komolyabb nem történt közöttünk. Mostanában kezdtem magam egyre rosszabbul érezni, én arra fogtam, hogy hiányzik Robi. Sajnos, gyakran megvisel Robi hiánya, ilyenkor hányingerem van, szédülök és el is ájulok. Nem tudom, mitől van ez, csak sokszor okoz problémát. Mostanában ez egyre gyakoribb volt, gondoltam, nem érdemes tovább küszködni, áthívtam Robi, de sajnos lerázhatatlan Melissza is jött vele. Bekísértem őket a nappaliba.
– Ülj le, Robi. Valamit kérsz? – kérdeztem.
– Köszönöm nem. Mizujs veled?
– Néha rosszul vagyok, de lényegében semmi különös.
– Rosszul? Mitől? – kérdezett gyanakvóan Robi.
"Nah, most mondjam azt, hogy a betegség kijön rajtam, ha nem látlak? – gondoltam.
– Biztos valami influenza.
– Nincs járvány. – szólalt meg Melissza.
– Akkor allergia. – néztem vissza Melisszára elszántan. – Ne is kérdezd mire! Azaz kire!
Csend telepedett a világosszinű nappalira. Tekintetünk Robival egymásra talált, minden más zavaró tényező volt.
A csendet Melissza törte meg.
– Kaphatnék valamit inni? – kérdezte Melissza.
– Ja. – válaszoltam. – Úgyis kell mennem WC – re. – tettem hozzá, majd eltűntem a konyhában.
A hűtőbe nyúltam üditőért, narancslé volt. Robi utánam settenkedett. Mögém lopózott, átkarolta a derekam, ágyékát hozzám dörgölte.
– Hmmm... – sóhajtottam fel.
– Akarod, hm? – kérdezte Robi kihívóan.
– Igen, Melissza társasága nélkül!
– Most zavar, hogy itt van?
– Az nem kifejezés!

Robi maga felé fordított, megcsókolt. Vadul, sietve. Nem időzött részletekkel. Melleimet kezdte el masszírozni, gerincem vonalát simogatta, ingerelte.