Két változat egy témára 2. rész - Elmeséli a nő

1. Rövid bemutatkozás

Nem vagyok már mai lány. Idén augusztusban bizony betöltöm az ötvenkettedik évemet, sőt, van egy unokám is. Sokak szerint rendkívül "jól tartom magamat" (istenbizony, nem én találom ki; mások mondják), állítólag nem látszom még talán negyvennek sem, nemhogy ötvenkettőnek. Egyébként Szacsury Lídia vagyok, végzettségem szerint informatikai mérnöktanár, de nemrégiben kiváltottam az ipart, és mellékfoglalkozásban magánvállalkozóként számítógép-műszerész és felsőfokú programozó lettem, amivel legalább a dupláját keresem, mint ami a főfoglalkozású tanári fizetésem. Ám barátnőim, akikkel egymás között kölcsönösen és bizalmasan kibeszéljük egymás szexkalandjait, vágyait, egyszerűen csak Lidinek szólítanak. Különben már húsz éve élek egyedül, mint elvált asszony, és őrülten ki vagyok éhezve a szexre. Ennek ellenére nem áll szándékomban soha többet férjhez menni. Hálistennek, már csak egykori férjem, Borbás Mátyás, durva, goromba volt velem. Neki a szexben az okozott örömet, ha üt-ver engem aktus közben. Undorító, perverz szadista volt. Telis-tele voltam kék-zöld foltokkal, annyira, hogy már-már teljesen frigiddé váltam. Matyi után három évig volt egy élettársam is, Zoli, őt pedig tudtam volna szeretni egy életen át, dacára annak, hogy tíz évvel volt nálam fiatalabb. Csakhogy ő egy szép napon egyszerűen eltűnt, és ennek már legalább tizenkét éve. Azóta sem jelentkezett, azóta sem hallottam róla semmit. De ne gondoljátok egy percig sem, hogy szűzi életet élek: azért akadnak rövidebb-hosszabb kalandjaim, sajnos, elég ritkán, és masztizni is őrülten imádok, amihez elég gyakran folyamodok...
Különben már hogyne lennék a szexre kiéhezve, amikor, mint meglehetősen nagy termetű nő (ugyan szép, arányos testalkatú, de 190 cm magas és kereken száz kiló vagyok, jó nagy fenékkel és koromhoz képest formás keblekkel), rendkívül nehezen találok megfelelő partnert; ha egy férfi végignéz rajtam, egyből az a kép alakul ki benne rólam, hogy "na, ez alá a nagy debella alá sem szívesen feküdnék! ", pedig, ha tudnák, hogy én éppen a nálamnál kisebb termetű férfiakat kedvelem, egyből más lenne a véleményük...! Tudjátok, minden szexvágyam az, hogy egyszer egy jót maszturbáljunk közösen, egymás előtt férfi-ideálommal: vagyis legyen korban hozzám hasonló, nálam lehetőleg kisebb termetű, legyen jó nagy farka, és főleg, dohányozzon. Ugyanis, ha közben mindketten bagózunk – én nő létemre történetesen szivarozom, mégpedig napi tíz-tizenöt Havannát elszívok, mivel annyira erős dohányos vagyok, hogy engem már csak a szivar elégít ki – az a gyönyörérzetemet, izgalmamat a végletekig fokozza. Csakhogy a férfiak túlnyomó többsége nem szereti, sőt, kimondottan utálja, ha egy nő dohányzik, pláne, szivarozik.
De áruljátok már el nekem, lesz-e még egyszer az életben olyan szerencsém, hogy engem – és pont engem, nem mást – megkíván egy nekem is tetsző férfi? Ki a fene állna szóba velem, egy nagy, büdös bagós debellával...? Arra pedig még legmerészebb álmomban sem merek gondolni, hogy ebből a célból pont egy nálam kisebb férfivel (az sem lenne baj, ha nálam fiatalabb! ) jöjjek össze. Még kevésbé arra, hogy Őt lemeztelenített alsótestemre, pontosabban térdeimre ültetem (ugyan még soha nem próbáltam, de egészen biztosan imádnám, sőt, szexvágyamat szinte a végletekig fokozná, ha kedvesem révén combjaimra súly nehezedik. ), hogy Ő azokon lovagolva, lábát az én lábamra téve, győztes szerelmi zászlórúdként égbe meredő, marokra fogott farkát húzgálva, makkját közben hasamhoz, illetve köldökömhöz dörzsölje, szabad kezében cigit vagy szivart tartson, s abból jókat szívjon. Én ezalatt a kéjtől eltorzult arcom vágyakozó mosolyával, egyik kezem egyre szaporábbá, gyorsabbá váló mozdulataival keményre dagadt, lucskos punámból vágyakozóan kidagadt, vérvörös csiklómat ingerelném, vagy szaporán járó vibrátoromat huzigálnám benne ki s be, amíg a másikban én is égő szivart tartanék (amiből hatalmas slukkokat szívnék), hogy a számomra-számunkra a legmagasabb fokú, minden idők legeslegteljesebb gyönyörének országába elutazva, oda mielőbb eljussunk, érezve mezítelen fenekének teljes melegét, illetve az ő térdeinek szorítását hatalmas, formás seggemen.
Mondjátok meg, van-e egyáltalán ilyen...? Vagy csak hiú ábránd az egész...? Egyszer és mindenkorra verjem ki a fejemből az egészet...? Pillanatnyilag nagyon úgy néz ki, hogy nem marad más megoldás számomra, csak a remény... A hiú remény... Lehet, hogy így, ezek nélkül fogok megvénülni, és jobb létre szenderedni...?
No de ne is ábrándozzak ezen, ha nem akarom, hogy pusztán emiatt essek depresszióba...

2. Egyedül

Nos, megfelelő partner hiányában ezt a számomra semmihez nem hasonlító gyönyört előidéző maszturbálást egyedül szoktam elvégezni, amikor tudván tudom azt, hogy egyedül vagyok ott-hon a lakásban. Engedjétek hát meg, hogy most elmeséljem Nektek, hogyan szoktam masztizni:
Először is, ha már annyira bizsereg a punám, hogy végképp nem bírok magammal, napi munkám végeztével igyekszem hazafelé, hogy otthon, az üres lakásba bezárkózva mielőbb egy szál kombinéra vetkőzhessek, végigvethessem magamat a franciaágyamon, és legalább egy órán keresztül az örömnek, az élvezetnek, a gyönyörnek hódolhassak. De, mielőtt elindulnék haza, először is levetem harisnyámat, cipőt cserélek (ugyanis mindig teszek be a tatyómba egy pár szexis, zárt, magas sarkú körömcipőt, aminek helyére beteszem a lapos sarkút), felveszem a körömcipőmet mezítlábra, felcsatolok magamnak egy takaros kis bokaláncot, és így, bokalánccal igyekszem előbb a parkolóba autómhoz (ez egy klassz kis meggypiros 121-es Mazda; rendszáma DIM-212), majd gázt adva, irány Gazdagrét, ahol lakom. A ha-risnyalevételnek egyébként nyáron nem tulajdonítok túl nagy jelentősséget, hiszen ilyenkor a nők túlnyomó többsége így jár, tehát nemigen tűnik fel a férfiaknak. Ez különösen kora tavasszal igaz, amikor még átmeneti kabát kell, hiszen ilyenkor a nők még nemigen járnak mezítlábas cipőkben, minthogy java részük fázik; de azt mondjátok meg nekem, ki törődik ezzel olyankor, amikor az emberlányának már szinte kitüremkedik a pecke a bugyiból, annyira kívánja már a szexelést? Bizony, mi tagadás, ha most egy férfi, aki nekem is tetszik, ebből a bizonyos célból szeretne velem megismerkedni, ne adj, 'Isten, leszólítana, gondolkodás nélkül elmennék vele...
A motor begyújtása előtt azonban egyik kezemmel felhúzom amúgy is rövid szoknyámat combtőig, a másikkal pedig lágyan végigsimogatom mezítelen combomat, majd térdemet, s egy pillanatra kiemelem lábam a szexis kis cipellőből, s végignézve magamon gyönyörködöm ebben az egészben. Node, most már elég legyen ebből. Szaporán gázt annak az autónak, hogy érjek már végre haza...!
Nos, miután már végre otthon vagyok, mindenekelőtt magamra zárom az ajtót. Beveszem magamat a mosdóba, gondosan megfésülködöm, számat kirúzsozom, kedvenc parfümömből pedig néhány cseppet teszek magamra, mintha csak készülnék valahová. Tudjátok, van egy kiszolgált, de csinos, divatos tavaszi kabátom, amelyet kimondottan maszturbáláshoz szoktam felvenni. Fel is veszem tüstént. Majd levetkőzöm alulról, de annyira sietve, vadul, kapkodva, hogy szinte tépem le magamról szoknyámat meg tangámat, amely merő egy lucsok, amennyire be vagyok gerjedve. Jaj, de hová tettem Rezsőkémet, ezt a csodálatos, minden igényt maximálisan kielégítő édes kicsi vibrátort? Idegesen kezdek keresni-kutatni-turkálni, ami kiderül, hogy teljesen felesleges, hiszen nagyon jól tudhatnám, hogy hálószobámban tartom az éjjeliszekrény fiókjában... Nos, akkor hát gyorsan-frissen a finom, illatos krémet, amivel Rezső-két bekenem, hogy jobban csúszkáljon punámban! Persze, felesleges a krém is, hiszen ha az izgalomtól már ennyire lucskos, nedves vagyok, krém nélkül is úgy csúszkálna, mint a parancsolat!
Na véééégre! Immár minden akadálya elhárult annak, hogy hálószobámba vonulva lecsüccsenjek franciaágyam szélére, amikoris kinyitom ruhásszekrényem ajtaját, ahol egy csaknem földig érő csodálatos tükör van belülről! Így, amikor alulról már teljesen meztelen vagyok, lábaimat kissé szétterpesztem. Frenetikus látványt nyújt számomra punámból kackiásan, hetykén kimeredő, vérrel csordultig telt csiklóm.
Azaz, dehogyis vagyok még teljesen meztelen, hiszen cipőm még a lábamon van...! No, gyorsan, szaporán rúgjuk csak le magunkról azt is! Íííígy nnnni! Mégiscsak mezítláb az igazi, mezítláb még magasabb fokú az élvezet, a gyönyör (igazán, olyan formás lábam van)! Lábujjaimra támaszkodva (melyekkel egy kis dobolásba kezdek) sarkaimat fölemelem. De, mielőtt vibrátoromat marokra fogva punámba tövig dugnám, előtte rágyújtok. Szivaromból jó mélyet szívok, s kimondhatatlan kéjjel engedem tüdőre a kellemesen mellbevágó füstöt, sőt, kissé meg is szédülök tőle. Egyik kezemben a szivar, másikban pedig Rezsőke; klitoriszom pedig immár lilára duzzadtan, szuperérzékenyen várja, hogy végre, törődjek vele. Amikor szabad kezemben éppen nem a szivar van, combjaimat simogatom, hétfogást játszva rajta, vagy térdeimen gyengéden paskolgatom a taktust.
Most ismét jó mélyet szívok szivaromból. Térdeimet, combjaimat lábujjaimra támaszkodva eleinte lassan, majd egyre szaporábban, egyre gyorsabban, egyre vadabban mozgatom párosan, fel-le, mintha ölemben valakit, egy édi kis nekem tetsző pasit lovagoltatnék. Egyszerűen frenetikus a látvány, ahogy látom saját arcomat kéjtől eltorzultan, s a ritmikus maszti-mondóka közben a szivarból való mély, bódító, szédítő szívás után számon és orromon jön ki a füst:
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kaman-duk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, a jó erős szi-viszi-var, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! Csücsi-csücsi-csücsi-csücsi-csücsi Lidi ölibe, ide Lidi ölibe...!
A tempó – ami zenei nyelvre átültetve már prestissimo assai – pedig egyre csak fokozódik; combjaim, térdeim immár az önkéntelenség mélyébe esve, akaratomtól teljesen függetlenül mozognak, és már talpaimmal is a mind vadabb és vadabb ritmust dobolom a padlón teljes felsőtestem dobálása közben. Kezem tempója pedig, benne a szaporán járó vibrátorral – mintegy versenyt futva térdeimmel, talpaimmal, felsőtestemmel – mind gyorsabbá és gyorsabbá válik, s egyetlen tizedmásodpercre sem engedem Őt el. Légzésem pedig már nem is légzés, hanem egyenetlen, szakadozott lihegés, hiszen a várva várt orgazmus pillanatokon belül bekövetkezik (de csodálatosan klassz, hogy pont most szívtam szivaromból egy jó mélyet...! ).
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, jólesik a cigaretta, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! De fi-nom a szi-vi-szi-var, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi-csücsi ölembe! csüccs ölembe, csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, a jó erős szi-viszi-var, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! Csücsi-csücsi-csücsi-csücsi-csücsi Lidi ölibe, ide Lidi ölibe...! Öle-öle-ölibe, ide Lidi ölibe, Dörgöld pu-nimat, puni-puni-punimat, Most, most, mindjáháh-árt..! Most, most... háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, Dörzsöld.. Dö.. hö... hö.. hörzsöld punimat, puni-puni-punimat... Mind-járt él-ve-zek! Háháh-áháh... Most... Háűháhá... Most...! Háóáóáóáháháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj!
Ez hát az a fajta orgazmus, amelyhez képest talán a világ valamennyi, egyidejű gyönyöre is csak halvány csiklandozás. És én egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ne lenne egy férfi, akinek én, a nagy bagós debella is kellek. Törtelen, szilárd hittel vallom, hogy igenis van. De, azt mondjátok meg: hogy ismerkedjek férfiakkal direkt ebből a célból? Hirdessek talán szexmagazinban? Vagy, ne adj'Isten, írjak egy ilyen hirdetményre? Jaaaj, ez annyira ciki... én annyira szégyellős vagyok... Járjak talán speciális, partnerkereső klubokba..? Adjatok már valami jó tanácsot: ti hogyan tennétek az én helyemben? Mit csinálnátok...?

3. Hirdetésre válasz és vágyakozó várakozás

Nos, barátnőim hosszas unszolására, jóllehet, eleinte nem nagyon tetszett a dolog, rászántam ma-gamat, hogy ha én magam ódzkodom is attól hogy hirdessek, igenis, válaszolok néhány nekem rokonszenves szexhirdtményre, bár bevallom Nektek őszintén, elég szkeptikus voltam ezzel az egész hirdetés-históriával kapcsolatban, nem igazán bíztam benne. De később rájöttem, hogy voltaképpen semmi bajom nem származhat belőle, vesztenivalóm nincs. Mert hisz' mi is lehet a legrosszabb, ami történhet velem ezzel kapcsolatban? Az, hogy senkitől egy fia választ sem kapok. Na bumm, és akkor mi van? Az égvilágon semmi. Folytatom a maszturbálást egyedül, úgy, ahogy eddig is csináltam. Ha eddig jó volt (nem is akármilyen), miért ne lenne jó ezután is? Hát nem? Úgyhogy – belevágtam.
Addig tehát eljutottunk, hogy rászánom magamat egy ilyen levélre. Ehhez persze még ma meg kellene kapnom a TFP-magazint, amelynek már elég régóta hűséges előfizetője vagyok. Istenem, de jó volna, ha benne volna már a levelesládámban, mire hazaérek!
Legkellemesebb meglepetésemre, levelesládám felnyitása után csakugyan ott volt a várva várt A4-es alakú boríték, amelyben a magazint szokták küldeni. Még szerencse, hogy ma este kivételesen nincs sem iskolai programom, sem semmi egyéb, ezenkívül egyedül vagyok otthon a lakásban, így tehát az összes körülmény a lehető legkedvezőbb. Hamar a nappaliba, hadd nézem át mielőbb, hátha lesz benne olyan hirdetés, ami számomra rokonszenves! Olymértékben foglalkoztat a levélírás, hogy pillanatnyilag kivételesen még a masztizáshoz sincs kedvem, jóllehet, máskor, ilyen esetekben, mint ez a mai, az az első dolgom (persze a maszti ma sem fog elmaradni, de jelen pillanatban fontosabb a magazin).
Gyorsan ledobtam hát az utcai ruhámat, levetkőztem kombinéra, fotelba vetettem magam, lábaimat keresztbe vetve rágyújtottam egy szivarra, és lapozni kezdtem kedvenc magazinomban. Jobbnál jobb, izgatóbbnál izgatóbb szexisebbnél szexisebb felvételek tárultak szemem elé. Figyelmesen elolvasgattam valamennyi hirdetményt, de sajna, egyikben sem találtam olyat, amely minden tekintetben passzolt volna. Végre, az utolsó rovathoz, a "speciális"-hoz értem. Ám úgy látszott, ezúttal sem akar a sors kegyes lenni hozzám. Következett az utolsó.
Uram, ne hagyj el! Jól látok? Biztos, hogy ébren vagyok és nem álmodom?
Az utolsó hirdetmény szövege ugyanis így szólt: "Bizarr, de nem perverz szex ötven körülieknek. Mások által jóképűnek tartott ötvenkét éves, nős férfi vagyok, szakállal-bajusszal, s aránylag kis termettel a magam 165 centijével és hatvanöt kilójával. Ha Te is ötven körüli, nálam nagyobb termetű, legalább 180 cm magas, nagy seggű, vastag combú, nagy mellű, szőrös puncijú, csinos, és főleg, dohányzó hölgy vagy, és hozzám hasonlóan Neked is az a legfőbb szexvágyad, hogy egymás előtt közösen jókat maszturbálgatva együtt lovagoljunk el a legmagasabb fokú gyönyör csúcsára, és a szexről egymás előtt tabuk nélkül beszélgessünk, szívesen megismerkednék Veled, persze minden kötelezettség nélkül. Találkahely szükséges. Perverzióról szó sincs. Anyagiak kizárva! De ne írjanak nemdohányzók sem, ők lehetőleg kíméljenek. Jelige: Feri. "
Egyből bizseregni kezdett a puncim, annyira, hogy csiklóm kezdett kitüremkedni tangám alól. Végre, megtaláltam, amit, akarom mondani, akit el tudnék partneremnek képzelni, és akivel abszolúte a legjobban érezném magamat! Hamar papírt, tollat, és írni ennek a kedves kicsi Ferinek! Jaj, ti kedves nőtársak, akik szexhirdetményt adtok fel, hogy lehettek olyanok, hogy pénzt kértek azért, ami nektek is jó? Nem igaz, hogy milyen álszentek vagytok! Vagy talán nem is élvezetvágyból csináljátok, csak kizárólag anyagi megfontolásból? Mindegy, hogy kivel, csak pénzes pasi legyen? Óh, ti ostoba, álszent, pénzéhes hülye picsák...!
De most akkor mi az ördögöt írjak? Milyen szöveget? Hiszen addig rendben is volna, hogy bemutatkozás gyanánt néhány szót írok magamról, de hogyan tovább? Mert ha ez a férfinév csak a jeligéje, de az igazi neve nem is Ferenc, hanem valami egészen más? Ez esetben kezdjek el sorokon, esetleg oldalakon keresztül vadidegen pasiknak ömlengeni? De hát... én... annyira... szégyellős vagyok...
Hoppá, megvan! Lidi, Lidi, te szédült tyúk...! Hogy ez hamarabb nem jutott eszedbe...! Hát persze! Hamar keressük csak meg azt a levelezőlap nagyságú színes állófényképet! Igaz, hogy három évvel korábban készült, de szerintem igen jó felvétel. Kimondottan tetszem magamnak a szűk, fekete, kissé térden felül érő szoknyámban, a csipkés, horgolt, dekoltált blúzban, krémszínű tavaszi kabátomban és szexis kis zárt, fekete, magas sarkú, természetesen mezítlábra felvett körömcipőmben (merem remélni, hogy Ferinek is tetszeni fog). Ezt fogom hát elküldeni Ferinek. Holnap tehát teszek egy kis kitérőt a Dob utcába, és beadom a Levélpresszhez. Kerestem hát szaporán egy szép, díszes kivitelű borítékot, és mielőtt beletettem a fényképet, a következő rövid szöveget írtam rá (hát nem jobb ez a néhány, mindennél többet mondó szó, mint ömlengeni, nyálaskodni több oldalon keresztül? ): "Kedves Feri! Levél helyett fogadd szeretettel ezt a fényképet, továbbá egy mobil telefonszámot, amelyen engem megismerhetsz. Hívhatsz bármikor, még éjjel is. 06-20-9410-085. Addig is puszi: Szacsury Lídia, Lidi. " Ezzel tehát megvolnánk.
És ugyan mi más is lehetett volna levélírás után a folytatás, mint először is felvenni a nagykabátomat, bevonulni a hálószobába, levetkőzni szépen alulról, leülni szemben a nagy tükör elé, éjjeliszekrényem fiókjából kivenni Rezsőkét, és a punámba jó mélyen feldugva szokásos, mindennapos szex-szenvedélyemnek hódolni, vagyis egy jóóóót masztizni!

4. A Nagy Találkozás

Mindössze három nap telt el azóta, hogy bevittem a lapot a Levélpresszhez, ahonnan még aznap kijövet rettenetes gondolat futott át az agyamon! Biztos, hogy az új számomat adtam meg Feri-nek, és nem a régit,? Bizony, erre nem emlékszem biztosan! Medárd fiamnak ugyanis odaajándékoztam Ericcsonomat, magamnak pedig vettem egy nagy teljesítményű Toshibát, 06-20-9424-424 számmal. Nagyon remélem, ezt az új számot írtam a lap hátuljára, nem pedig az Ericcsonét, azaz a 06-20-9410-085-öt. Atyaúristen, Lidi, hogy lehetsz ennyire hülye feledékeny? Ha pusztán ezzel csesztem el a dolgokat, azt soha nem bocsátom meg magamnak! Igyekeztem hát, hogy mielőbb elhessegessem magamtól ezt a rendkívül kellemetlen gondolatot.
Ma délután szintén nincs semmilyen programom, úgyhogy ideje már, hogy végre-valahára beiktassak egy fodrászt, mert szinte szégyellek már magamra nézni, annyira csúf a hajam. Közömbös, hétköznapi gondolatokkal – a hirdetést, a fényképet, s az egész Feri-ügyet elfelejtve – ültem be fodrásznőm, Vali székébe, aki azonnal hozzá is látott hajam megmosásához.
– Lidikém, ugye a szokásos frizurát csináljam neked ezúttal is? – kérdezte.
– Persze – válaszoltam – de jó lenne, ha most tennél bele egy kis őszülést utánozó melírt.
– Én ugyan nagyon szívesen megcsinálom, ha mindenáron ragaszkodsz hozzá, de hidd el, szerintem nem a legjobban állna neked. Sokat öregítene rajtad, pedig legalább tizenöt évet letagadhatnál a tényleges életkorodból.
Végül is hagytam magamat lebeszélni a melírról. A mosás után pedig kényelmesen elhelyezkedtem a hajszárító búra alatt, rágyújtottam egy Havannára, majd kezembe vettem egy kisasztalra kitett női magazint, és belelapozgattam.
Ekkor megszólalt ridikülömben a mobiltelefonom. Ki az ördög lehet ez?
– Igen, tessék!
– Halló... Szacsury Lídiát keresem... – szólalt meg benne egy kellemes, rokonszenvesnek tűnő, de kissé bátortalan férfihang.
– Én vagyok Szacsury Lídia – válaszoltam – mit óhajt, uram?
– Feri vagyok! Szia, Lidi!
A hirtelen döbbenettől se köpni, se nyelni nem tudtam. Ez azonban csak egy pillanatig tartott, mivel hangom keménnyé, szigorúvá vált. Egyáltalán, ki a fene lehet ez a Feri? Miféle Feri? És egyáltalán, mit merészel?!? Velem ne szórakozzon senki! El is igazítottam annak rendje-módja szerint:
– Pardon, drága uram! Nem tévesztette el ön véletlenül a házszámot? Megtudhatnám, minek köszönhetem a bizalmaskodó hangot, és hogy honnan ismerjük egymást, hogy csak úgy élből letegez engem?
Ijedt hang hallatszott a készülékben:
– Jaj, elnézést... nem Ön küldött véletlenül egy teljes alakú, álló fényképet bizonyos "Feri" jeligéjű hirdetményre?
Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy kit is hajtottam el! Ha ez most fogja magát, leteszi, és az én hülyeségem miatt többet nem áll velem szóba, azt az életben soha többé nem fogom magamnak megbocsátani. Istenem, Lidi, olyan hülye vagy, mint a segg! Most aztán edd meg, amit főztél! No, de talán van még remény, úgyhogy észnél lenni, mit, hogyan, és milyen hangnemben válaszolsz! Őszintén remélem, hallatszott a vonal túlsó végén is, hogy nem éppen úgy gondoltam, ahogy az előbb válaszoltam a hívásra.
– Jaaa? Értem már! – mosolyodtam el – Hát te vagy? Szíííía, Ferikém! Hát van még Isten az égben, hogy felhívsz engem...? Egyébként én is ötvenkét éves vagyok, akárcsak te, lehettünk volna akár osztálytársak is... De mondd csak, honnan beszélsz?
Hál'Istennek, nem úgy tűnt, mint aki a továbbiakban nem akar velem szóba állni; elhihetitek, mekkora kő esett le a szívemről.
– Te, jelen pillanatban a mobilomról hívtalak – válaszolta – most éppen a Bosnyák téren vagyok egy kapualjban. Tudod, itt kevésbé pofázik bele a városi zaj, mint a nyílt utcán..
– Na, Ferikém, ha ez igaz, akkor most légy szíves, mondd gyorsan a számodat és tedd le. Visszahívlak. Nehogy már a Te egységeidet zabálja. Vedd úgy, hogy erre a telefonra az én vendégem vagy.
Feri természetesen szót fogadott, azonnal megadta számát, a 06-70-9907-908-at, majd letette, én pedig .
– Nos, itt vagyok – szóltam bele újból a készülékbe, majd a következő prózai kérdést tettem fel – Ugye, ráérsz most egy kicsit?
– Hát persze, hogy ráérek – felelte nem kis örömmel – mégpedig olyannyira, hogy hosszú hétvégém van, legközelebb csak kedden reggel megyek dolgozni.
Persze, izgatott örömöm csak fokozódott:
– Jahahaj, de jó – kacarásztam – el sem képzeled, kedves, mennyire örülök ennek...! Olyan klassz lenne akár ebben a pillanatban is...!
Ő pedig azonnal rákérdezett:
– Akkor hol és mikor találkozzunk, akarom mondani, hány órakor?
– Nézd, Ferikém, én jelen pillanatban éppen a fodrásznál ülök a búra alatt, pár perc múlva jövök ki utolsó fésülésre. Mit szólnál hozzá, ha a Déli Pályaudvar parkolójában várnánk egymást? Kocsival leszek, mégpedig egy meggypiros Mazda 121-essel, a rendszáma pedig DIM-212. Egy jó óra múlva ott leszek. Bár nem biztos, hogy rögtön benne is fogok ülni az autóban, mert az ABC-ben még vennem kellene egyet s mást. Úgyhogy kérlek, ne idegeskedj, ha majd esetleg, mikor éppen odaérsz, üresen találod az autót. Jó így neked?
– Hát már hogy ne lenne jó – válaszolta – de hogyan fogjuk egymást megismerni?
– Én biztos, hogy rád fogok ismerni – mondtam – tudod, női ösztönömnél fogva. Te pedig énrám úgy, hogy ugyanaz a ruha lesz majd rajtam, amiben le vagyok fényképezve a Neked küldött lapon. Mielőtt Hozzád jönnék, előbb hazaszaladok átöltözni, direkt a Te kedvedért.
Bizonyára megértitek, micsoda türelmetlen, de annál örömtelibb izgalommal csaptam retikülömbe mobilkészülékemet, miután Vali befejezte frizurámat. Közben a szívem a várakozó izgalomtól már a torkomban dobogott. Utána pedig, mint akit puskából lőnek ki, rohantam autómhoz, hogy mielőbb a megbeszélt helyre érjek, ám lehetőleg arra is fussa még az időből, hogy bevásárolhassak Ferikémnek valami csodálatosan finom vacsorára valót.
Na vééégre! Itt vagyok már a Déli Pályaudvarnál, ahol sajnos a közvetlen közelben egyetlen szabad parkolóhelyet nem találtam. Semmi gond, akkor menjünk csak szaporán a parkoló túlsó végére! Ott már biztos, hogy találok helyet. Ezúttal szerencsém volt. Pont egy olyan autó mellé sikerült végre beállnom, amely az enyémhez hasonlóan szintén 121-es Mazda, s mi több, ugyancsak meggypiros! Az pedig már csak pont volt az "I"-re, hogy a rendszáma is hasonlított az enyémhez. DIN-212! Remélem, nem fogja Ferikém a kettőt összekeverni.
Ekkor gyorsan bementem a pályaudvar épületében lévő szupermarketbe; nem telt bele negyedóra, hatalmas, megrakott szatyrot cipelve igyekeztem a parkoló túlsó végén álló autóm felé. Jaj, csak ott lenne már Ferikém...!
Végre-valahára! Ott, ahol az autómat hagytam, látom, áll egy férfi, cigarettával a kezében, és jobbra-balra nézelődik. Tekintetét időnként felém fordítja, és képzeljétek, mosolyog! Jaj, csak Ő lenne az...!
Csakugyan ő volt. Ő, az egyébként szigorú, kérlelhetetlen jegyellenőr.
– Hát szíííóka, te kis betyár! Én vagyok a Lidi! – kezdtem, mikor odaértem hozzá, majd megpusziltuk egymást szájon (! ), amikoris elégedetten állapítottam meg, hogy hál'Istennek, dohányzik, mivel éreztem, hogy nem sokkal azelőtt szívhatott el egy cigarettát.
Majd így folytattam:
– Nem te küldtél be engem valamelyik nap az Akácfa utcába bérletbemutatásra a 72-es trolin, amikor véletlenül elfelejtettem jegyet kezelni, mert akkor épp nem volt nálam a bérletem...? Na, nem baj, én azért nem haragszom rád, hiszen te csak tetted a dolgodat... Ugye, azt tudod, hogy nagyon, de nagyon örülök Neked, hogy ilyen hamar jelentkeztél, és végre itt vagy...?
– Helló, Lidikém, igazán, olyan csodaklassz a frizurád, és olyan gyönyörű vagy vele, hogy még negyven évesnek sem látszol, nemhogy ötvenkettőnek – viszonozta az üdvözlést mosolyogva, majd kölcsönösen ismét megpusziltuk egymást, természetesen ismét szájon. Majd átnyújtotta nekem a virágot.
– Jaaaj, de kis édike vagy – mosolyogtam – hát még virágot is kapok tőled? Fájdalomdíj talán a múltkori büntetés miatt? És olyan jó hallanom, hogy szépnek és fiatalnak látsz.
– Ugyan – felelte – erről szó sincs. Virágot a virágnak,.
– Óh, de drága vagy, kicsi Ferikém... ez igazán jólesett. De nem árulnád el nekem, mitől vagy ennyire izgatott...? Csak bátran...! Ne félj, nem eszem helyes fiúkat!
– Á, semmi... – válaszolta – csak...
Ismét közbekérdeztem:
– ... Csak...?
– Szóval, csak arra az egyre nem voltam felkészülve, hogy már mindjárt az első találkozásunkkor... de tudod, hogy van... féltem, hogy elhajtasz engem melegebb éghajlatra, és egyszerűen faképnél hagysz...
Nem fejezte be a mondatot, mert ekkorra már szemlátomást annyira elszégyellte magát, hogy égett, mint a Reichstag. Egyébként nyilván azt akarta kinyögni, hogy már mindjárt első találkozásunk alkalmával játszadozhatunk egymással. Ezt persze azonnal észre is vettem. Akkorát nevettem, de olyan őszintén tiszta szívből és jókedvvel, hogy láthatóan még őrá is ragadt belőle.
– Hahhaha – kacarásztam jóízűen – jaj, te édes, kicsi butus Ferikém! Hát mit gondolsz, drága kis csacsikám, ha már egyszer egy ilyen folyóiratban hirdettél, méghozzá nem is akármilyet, én pedig válaszoltam rá, szerinted ez egytől egyig mind annak a jele, hogy el akarlak hajtani, hm? Szerinted talán nem ugyanabból a célból szeretnénk mindketten megismerni egymást? Szerinted véletlenül nem mindketten ugyanazt akarjuk? Mert szerintem igen. Hidd már el, hogy engem is ugyanaz a vágy vezérel, mint Téged. Gondolod, Ferikém, hogy ha úgy állnék a dolgokhoz, ahogy azt nagyon tévesen hiszed, belementem volna, hogy kétszer is szájon csókoljuk egymást? De ha nem így volna, még akkor sem hagynálak Téged faképnél, mint ahogy azt rosszul feltételezted, legfeljebb egy jót dumcsiznánk egy közeli presszóban egy kávé mellett. Utána pedig felajánlanám neked, hogy hazaviszlek kocsival. Egyetlenegy dolgot nem hagynék. Mégpedig azt, mint már az imént is említettem, hogy szájon csókolj engem.
Válasz helyett Feri a következőt kérdezte:
– De azt, ugye tudod, hogy nős vagyok? Nem zavar ez téged?
– Már megint butaságokat mondasz, Ferikém. Először is nagyon jól tudom, hogy nős vagy, hiszen éppen te magad írtad a hirdetményben. Másodszor, ha zavarna, eleve nem válaszoltam volna semmiféle ilyen jellegű hirdetésre. Ám ha még mindig kétségeid vannak velem kapcsolatban, akkor most jól figyelj. Ugyanis most olyan dolgot fogsz tőlem tapasztalni, ami őszintén remélem, végleg meggyőző lesz számodra.
Azzal kinyitottam a vezetőülés felőli ajtót, és leültem a volán mellé, de csak úgy, hogy lábaimat még nem húztam be, majd megfogtam mindkét kezét, és hirtelen odarántottam Ferit az ölembe, majd, mielőtt akár egyetlen szót is szólhatott volna, nyelvemet tövig mélyesztettem szájába. Közben egyik kezemmel átöleltem, a másikkal pedig ágaskodásba kezdő hímtagjára tévedtem.
Mikor ebből a fantasztikus nyelvcsókból kibontakoztunk, én szólaltam meg elsőnek, halk, lágy, vágyakozó hangon; Ferikét immár "szerelmem"-nek neveztem, méghozzá teljes szívemből.
– Remélem, szerelmem, elég meggyőző voltam...? Bár ahogy így elnézlek, még mindig nem oldódtál fel teljesen. Most akkor légy szíves, és gyere – invitáltam – ülj át ide mellém, az anyósülésre, megyünk.
– Hová?
– Te csacsi – korholtam szeliden – hát hova mennénk? Biztos, hogy nem a sejhajomra foltnak. Természetesen, haza hozzám, Gazdagrétre.
– Egyedül vagy?
– Gondolod, ha nem egyedül élnék, a lakásomra vinnélek? – kérdeztem vissza – Gondolkozzál már egy kicsit, Ferikém! És azt is szeretném, ha tudomásul vennéd, hogy nekem igenis, pont a kis termetű férfiak a zsánereim, és igenis, tetszel nekem, mint férfi. És kár is lenne tagadnom, de őrültül megkívántalak. Szóval vedd úgy, hogy igenis, kölcsönösek az egymás iránti vonzalmaink.
Feri szemlátomást nem oldódott fel még mindig teljesen, amit persze azonnal észrevettem:
– Mi baj van, Ferikém? Hát még mindig félsz tőlem? Látom rajtad, hogy valami miatt ideges és gátlásos vagy, pedig igazán, a legkisebb okod sincs rá. Mégegyszer elmondom: nem eszem jóképű, helyes férfiakat, különösen nem Tégedet, elhiheted.
Azzal, hogy kedvet csináljak Ferinek, ismét ölembe húztam Őt, és megismételtük az előbbi fantasztikus nyelvcsókot, amely még annál is csodálatosabb volt, s jóval tovább is tartott, amitől férfiassága szemlátomást felébredt.
Ekkor indítottam. Komótosan – precízen tartva a lakott területen megengedett ötven kilométer per órát – hajtottam végig az Alkotás úton, hogy rátérve a Budaörsi útra, Gazdagrét felé vegyem az irányt.
– Mesélnél valamit magadról, Lidikém? – kérdezte Feri.
– Mit meséljek, kedves? – kérdeztem vissza – és különben is miért nem Te mesélsz először, kicsi Ferikém?
– Mert hölgyeké az elsőbbség – válaszolta mosolyogva.
A BAH-csomóponthoz érve hirtelen gázt adtam, mivel a lámpa pont előttünk váltott sárgára; simán túl is jutottunk rajta, de legalább hatvanöttel. Majd néhány szóban, addig is, amíg házukhoz érünk, dióhéjban elmeséltem neki eddigi életem történetét.
– Tudod, Ferikém – mondtam – érettségi után felvettek a Műegyetem Informatikai Karára, tehát alapképzettségem szerint informatikai mérnöktanár lettem, jelenleg pedig a Neumann János Szakközépiskolában tanítok, mellékfoglalkozásban meg magánvállalkozó vagyok, mégpedig számítógép-műszerészként és programozóként tevékenykedek., és hála legyen az Égnek, elég szépen keresek is vele. Jobb hónapokban épp a dupláját a tanári fizetésemnek (Majd meglátod, szívem, amint hazaérünk hozzám, hogy a ház bejáratánál milyen takaros kis tábla hirdeti cégemet). Ebből tudtam saját magamnak is, Medárd fiamnak is, meg Livi lányomnak (én Lídia vagyok, a lányom pedig Lívia) is lakást venni, továbbá ezt a helyes kis autót is, amiben jelenleg is ülünk. Livi lányom után, aki most huszonkét éves (Medárd fiam pedig huszonhárom), van egy tündéri kicsi unokám is, egy édes, eleven, csupatűz, három éves fiúcska, Médike, vagyis a kis Medárd. Különben már húsz éve élek egyedül, mint elvált asszony, és őrülten ki vagyok éhezve a szexre. Ennek ellenére nem áll szándékomban soha többet férjhez menni. Nekem többé férfi sem férjként, sem élettársként nem kell, minthogy házasságom maga volt a pokol... Ferikém, természetesen tabuk nélkül beszélgethetünk mindenről, így tehát a szexről is, Borbás Mátyás kivételével. Különben, ha jól emlékszem, Te is ismerted Borbás Matyit. Aki nekem még egyszer ezt a nevet kiejti, hát azt páros lábbal rúgom seggbe...

5. A megérkezés

Rövidesen megálltunk házunk, azaz egy impozáns, tizennégy emeletes lakóépület előtt.
– Nos, kedves, megérkeztünk – mondtam – de mielőtt felmennénk hozzám, mi lenne, ha itt a kisvendéglőben egyet? Természetesen én rendezem a számlát, a vendégem vagy. Ez a kisvendéglő pedig éppen a mi házunkban van, amint látod, sőt, itt ismer engem mindenki, törzsvendégnek számítok. Nos, Ferikém, mi a véleményed?
– Köszi szépen – felelte – remek gondolat.
– Hááát, ezt a mi találkozásunkat, ugyebár, szerintem illik megünnepelni. Annál is inkább, mert még mindig elég ijedtnyuszinak látlak. Talán a egy kis életet tölt beléd.
Azzal újabb puszit nyomtam az arcára, majd kiszálltunk az autóból, amit gondosan lezártam, sőt, feltettem még a kormányzárat is.
Bementünk kedvenc helyemre, a szép, meghitt kisvendéglőbe, ahol az asztalok fachokkal vannak egymástól elválasztva, és leültünk a legbelsőben, egymás mellé. Feri átfogta derekamat, én pedig keresztbe raktam lábaimat, és szivart vettem elő, majd először vele Ferit,
majd magam is készültem rágyújtani.
– Te szivarozol, Lidikém? – kérdezte Feri – én ugyan örülök, hogy dohányzol, hiszen el sem képzeled, mennyire izgi, amikor bagózunk közben...
– ... Micsoda közben, te kis kéjenc? – kérdeztem vissza mosolyogva
– Hááát...
– Jó, kicsim, ne is felelj, tudom, mit akarsz mondani – feleltem, majd szájon csókoltam – egyébként sajnos, csakugyan szivarozok, mert én már annyira erős dohányos vagyok, hogy engem már csak a szivar elégít ki. Kérsz?
– Köszi szépen, elfogadom.
– Parancsolj, kedves, igazi Havanna.
Közben odajött asztalunkhoz a csárlinger:
– Csókolom a kezét, Lídia asszony! Tessenek parancsolni!
– Egy palack kérünk – adtam fel a rendelést.
– Milyen legyen a , kedves mesterasszony?
– Milyen szeretsz, Ferikém? Amit te szeretsz, azt iszom én is.
– Édes vöröset – válaszolta.
– Törley Charman Rouge-t tudnék ajánlani – közölte velünk a pincér – garantálhatom, hogy nagyon finom.
– Rendben, főúr, hozhatja is.
Jó mélyet szívtam szivaromból, majd élvezettel fújtam ki orromon, és számon beszéd közben a füstöt:
– Nos, kedves, folytassam, amit elkezdtem az imént, még az autóban?
– Hát persze, hogy folytasd – válaszolta Feri.
Közben kioltottam szivaromat, a parazsat pedig elnyomtam a hamuzóban.
– Szóval, ott tartottam, hogy hálistennek, már csak egykori férjem, Borbás Mátyás, durva, goromba volt velem. Neki a szexben az okozott örömet, ha üt-ver engem aktus közben. Undorító, perverz szadista volt.. Telis-tele voltam kék-zöld foltokkal, annyira, hogy már-már teljesen frigiddé váltam. Matyi után három évig volt egy élettársam is, Zoli, őt pedig tudtam volna szeretni egy életen át, dacára annak, hogy tíz évvel volt nálam fiatalabb. Csakhogy ő egy szép napon egyszerűen eltűnt, és ennek már legalább tizenkét éve. Azóta sem jelentkezett, azóta sem hallottam róla semmit. De ne gondold egy percig sem, Ferikém, hogy szűzi életet élek: azért akadnak rövidebb-hosszabb kalandjaim, és masztizni is őrülten imádok, amihez elég gyakran folyamodok...
– Bocs', Lidikém, hogy közbeszólok, de hogy szoktad csinálni?
Nem tudtam azonnal felelni a kérdésre, mert időközben megérkezett a pincér a , és szép talpaspoharakba töltött mindkettőnknek:
– Parancsoljanak, kedves Lídia asszony, egészségükre.
Koccintottunk.
– A találkozásunkra – hajtottam le egyszuszra – és az elkövetkező szép percekre és órákra.
A csakugyan feloldotta gátlásainkat, különösen Ferikéét.
– Én is így gondoltam – mosolyodott el és szájon csókolt engem. Én pedig ekkor már egyetlen pillanatra sem engedtem el az övét, sőt, nyelvemet teljes hosszában szájába mélyesztettem, s élvezettel forgattam benne. Feri keze pedig szoknyám alá tévedt, az enyém pedig az ő sliccére. Előtte azonban levettem szemüvegemet, hogy az ne zavarjon minket csókolódzás közben. Mikor ebből a csodálatos nyelvcsókból kibontakoztunk, percekig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, csak mindkettőnk kölcsönösen mosolygott a másikra. Ezt a csendet én törtem meg:
– Mit is kérdeztél az előbb, édes?
– Hát azt, hogy hogyan szoktál maszturbálni.
Azzal mindent elmeséltem Ferikémnek maszturbálási szokásaimról, úgy, ahogy azt történetem elején Veletek is megosztottam, majd így folytattam:
– Tudod, Ferikém édes, ez az a fajta orgazmus, amelyhez képest talán a világ valamennyi, egyidejű gyönyöre is csak halvány csiklandozás. És el sem képzeled, szerelmem, mekkorákat szoktam élvezni a másik változattal is, vagyis, amikor Rezsőkémben, az én drága kicsi vibrátoromban lemerül a telep, puszta kézzel játszadozom magammal... Sokszor megfordult már a fejemben az is, hogy mi lenne, ha egyszer válaszolnék egy szexhirdetésre, olyanra, akinek szintén az okoz maradandóan szép emlékű gyönyört, ha egymás előtt jókat maszturbálgatnánk. De valahogy nem volt merszem hozzá, mindaddig, amíg egy kedves ügyfelem, szintén elvált asszony, rá nem beszélt. Ám őszintén megmondom Neked azt is, hogy nem te voltál az egyedüli, akinek írtam, ám fényképet csak Neked küldtem. Sőt, meg is ismerkedtem férfiakkal ebből a célból, de egyik sem tetszett nekem annyira, hogy idáig fajuljanak a dolgok, mint Veled, édeském. És Te, Ferikém, szabad-e tudnom, hányszor hirdettél, és hány levelet kaptál?
– Természetesen – válaszolta – ha elhiszed, ha nem, most hirdettem életemben először, de mindössze hat levelet kaptam, természetesen a tieddel együtt. Elég vegyes hangvételűek. Képzeld, volt egy nő, aki szabályszerűen kioktatott és sértegetett engem, mintha nem tudta volna, hogy mire és hova ír. Sőt, még meg is fenyegetett, hogy kinyomozza a kinyomozza a kilétemet, és felad a feleségemnek. Ha gondolod, nagyon szivesen meg is tudom Neked mutatni, ugyanis itt van nálam a belső zsebemben.
Azzal kihalászta zakója belső zsebéből az ominózus levelet, s kezembe nyomta. Én pedig ismét feltettem szemüvegemet, majd a levelet azonnal elolvastam; olvasás közben nem tudtam igazán eldönteni, hogy most jókat nevetgéljek, vagy egy sort mérgelődjek rajta. A levélben ugyanis a következők álltak:
"Kedves Ferenc! Egyáltalán nem vagyok e magazin olvasója, az efféle szennylapokkal foglal-kozni semilyen szinten sem tartozik időtöltéseim közé. Még kevésbé pénzt – akár egy fillért is – kiadni érte. Hogy egy példánya, amelyből szinte egyből a maga enyhén szólva felháborító hir-detményét volt szerencsétlenségem kiszúrni, mégis a kezembe került, annak köszönhetem, hogy a HÉV-en utazva a velem szemben lévő ülésen találtam, nyilván otthagyta valaki. Maga, ha jól értem, ugyebár nős ember? Mondja, drága uram, nem szégyelli magát?!? Hogy jön maga ahhoz, hogy feleségét megcsalja, ráadásul ennyire gusztustalan, visszataszító módon? Hogy jön maga ahhoz, hogy egy ötven éves hölgyet csak úgy letegezzen, pláne, ismeretlenül? Vegye tudomásul, uram, hogy tisztességes asszonytársaim nevében is a leghatározottabban tiltakozom az ismerkedés efféle módja és pláne, célja ellen, és mélységesen elítélem önt ezért. Egyáltalán, mit képzel, mit merészel?!? Nem akarok fenyegetőzni, kedves Ferenc, de foglalkozásomnál fogva módomban állna az Ön kilétére fényt deríteni, magát ország-világ előtt lehetetlenné tenni, és feleségének részletesen beszámolni mindenről, s legszívesebben csakugyan így cselekednék. Ezt pusztán két okból nem teszem: először is súlyosan vétenék az adatvédelmi törvény ellen, és ennek rám nézve komoly büntetőjogi következményei lennének. Másodszor: bízom abban, hogy önnek régi, tisztességes énje visszatér, és felhagy ezzel a rendkívül ronda ismerkedési móddal, melyet a leghatározottabban visszautasítok. Végül: ugyan egyáltalán nem tartozik önre, mert ez mindenkinek a legbelsőbb magánügtye, így tehát jómagamnak is, de ez egyszer mégis kivételt te-szek. Ha ez magát megnyugtatja, képzelje, dohányzom, sőt szeretem a szexet is. De könyörgöm: így...? Üdvözlettel: Szilágyiné Varga Mária. "
– A hülye, álszent picsa – jegyeztem meg fejcsóválva a levél elolvasása után, szemüvegemet újból levéve – ehhez már pofa kell, mégpedig nem is akármilyen... Ha szexhirdetményre írt, akkor abszolúte nem értem, miért használta ezt a kiotató, sértegető stílust? Honnan ez a bigottság? Ez a bizonyos... Szilágyiné Varga Mária talán bizony apácazárdában nevelkedett? Kötve hiszem. Sőt, szerintem ez a nő egy akkora, de akkora nagy kurva, mint egy ház... és mindezt az ilyen vagy hasonló viselkedéssel igyekszik palástolni... De sebaj, szívem, ne is cukkold magadat az ilyen erkölcs-csőszt játszó félkegyelmű szukákkal. Én a Te helyedben egyszerűen keresztül néznék rajtuk, és nem is foglalkoznék velük... Csak azt az egyet áruld már el nekem, hogy miért nem tépted apró darabokra, és miért nem vágtad azonnal a szemétkosárba? Ugyanis szerintem az ilyesmi oda való, nem máshová. Tudod, most az a legfontosabb, hogy mi ketten itt vagyunk egymásnak. Nos, kívácsi vagy-e még valamire velem kapcsolatban?
– Persze – felelte – de inkább majd élesben. Most én is elmesélhetem neked, Lidikém, hogy én hogy szoktam?
Ismét töltöttünk a , és koccintottunk, s mindketten ismét rágyújtottunk maradék szivarjainkra.
– Mi az, hogy..? – feleltem, miközben homlokomat lágyan az övéhez buccoltam – Erre várok! Szóval?
– Én is természetesen akkor csinálom, ha egyes egyedül vagyok...
– Pillanat, édes, bocsika, hogy félbeszakítalak, de nagy gond volna, ha újra felvenném a szemüveget?
– Ugyan, dehogyis – mondta – nem venném a szívemre, ha ezzel rongálnád a szemedet.
– Jahahaj – kacarásztam – annyira azért nem fontos. Ha Te is úgy akarod, szívesen maradok szemüveg nélkül. Úgy, ahogy Neked, jobban tetszem, Ferikém. De őszintén: tényleg jobban tetszem-e neked szemüveg nélkül?
– Te mindenféleképpen tetszel nekem, én mindenféleképpen kívánlak, akár van rajtad szemüveg, akár nincs.
– Ó, de drága vagy, szerelmem... ez igazán jólesett...
Ekkor újból mély, tüzes, vad csókolózásba kezdtünk, ami az összes többit messze felülmúlta. Mindketten úgy éreztük, hogy nem bírjuk már tovább, most már muszáj történnie valaminek. Ekkor azonban hirtelen szeliden eltoltam magamtól Ferit:
– Nooo, édes, bírjuk már ki, amíg felérünk a lakásra. Addig is, amíg megiszogatjuk a , légy szíves, folytasd tovább, amit az imént elkezdtél. Izgatottan várom! Szóval, hogy is csinálod? Ott tartottál, hogy magadra zárod az ajtót, amikor egyedül vagy otthon...
Feri pedig precízen elmesélt nekem mindent; látszott rajta, hogy egyre jobban belemelegszik
és egyre nagyobb izgalomba jön tőle:
– Nos – kezdte mondókáját – mint tudod, partner hiányában ezt a számomra semmihez nem hasonlító gyönyört előidéző maszturbálást egyedül szoktam elvégezni, amikor tudván tudom azt, hogy egyedül vagyok otthon a lakásban. Lépteimet megszaporázva igyekszem hazafelé, hogy otthon, az üres lakásba bezárkózva mielőbb a tükör elé ülhessek, és legalább egy órán keresztül az örömnek, az élvezetnek, a gyönyörnek hódolhassak. Útközben azonban alig győzöm nadrágomat takargatni, hiszen farkam már a puszta gondolatra is intenzív akcióba kezd. Tudod, van egy direkt erre a célra félretett, kiszolgált tavaszi kabátom, amit minden egyes maszturbálásomkor felveszek. Előtte azonban kihozok az előszobai földig érő nagy tükör elé két, aránylag alacsony széket; az egyikre ráülök, a másikra pedig odakészítem a kellékeket: cigit (amely erősebb, mint amit egyébként szívok; ez a maszti-cigim, ebből máskor nem szívok, csak kizárólag ilyenkor), öngyújtót, hamutartót, és illatos krémet. Majd bevonulok a mosdóba: szé-pen, gondosan megfésülködöm (szakállamat, bajszomat is), megigazítom nyakkendőmet, mintha készülnék valahova, arcomra pedig finom, illatos parfümöt teszek. Minderre azért van szükség, hogy izgalmamat fokozzam. Ekkor zakóm fölé felveszem azt a bizonyos kabátot is, majd alulról türelmetlen vetkőzésbe kezdek. Nadrágomat sokszor olyannyira kapkodva dobom le magamról, hogy ilyenkor előfordul egy-egy gomb leszakadása is. Most alsónadrágom következik. Végre, valahára, alulról immár semmi nincs rajtam, felülről viszont klasszul fel vagyok öltötve! Így minden akadálya elhárult annak, hogy leülhessek a székre – mintha csak női ideálom ölében ülnék – szemben a tükörrel, amelyben saját magamat ebben a végletekig izgató, maradéktalan szexgyönyört okozó állapotban és pózban lássam viszont (Édes Lidikém, ez valami csodálatos! ). Ekkor faszinkómat, amely immár úgy mered a magasba, akár egy győztes szerelmi zászlórúd, gondosan bekenem a már odakészített bódító illatú krémmel, hogy jobban csússzon, amikor majd rövidesen marokra fogva, ritmusra huzigálom fel-le. Azaz, dehogyis vagyok még alulról teljesen meztelen, hiszen megfeledkeztem a zokniról, az még a lábamon van. No, gyorsan kapjuk csak le
azt is. Íííígy nnnni! Mégiscsak mezítláb az igazi, mezítláb még magasabb fokú az élvezet, a gyönyör (igazán, olyan formás lábam van)! Lábujjaimra támaszkodva (melyekkel egy kis dobolásba kezdek) sarkaimat fölemelem. Faszinkóm a krémmel való gondos bekenés után már ugyancsak sikamlós, csúszós, és persze, kőkemény. De, mielőtt marokra fogom, előbb rágyújtok; addig két formás, csinos combom közé szorítom, s lábaim váltakozó mozgatásával intenzív dörzsölésébe kezdek. Cigarettámból jó mélyet szívok, s kimondhatatlan kéjjel engedem tüdőre a kellemesen mellbevágó füstöt, sőt, kissé meg is szédülök tőle. Egyik kezemben a cigi, másikban pedig marokra fogott faszinkóm, amelynek makkja immár lilára duzzadtan, szuperérzékenyen várja, hogy belőle a forró sperma mielőbb a combomra, vagy éppen a szemem közé spricceljen. Amikor szabad kezemben éppen nem a cigaretta van, combjaimat simogatom, hétfogást játszva rajta, vagy térdeimen gyengéden paskolgatom a taktust. Térdeimet, combjaimat lábujjaimra támaszkodva eleinte lassan, majd egyre szaporábban, egyre gyorsabban, egyre vadabban mozgatom párosan, fel-le, miközben ismét jó mélyet szívok cigimből. Egy-szerűen frenetikus a látvány, ahogy látom saját arcomat kéjtől eltorzultan, s a ritmikus maszti-mondóka közben a cigarettából való mély, bódító, szédítő szívás után számon és orromon jön ki a füst: "Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, jólesik a cigaretta, cücss, csüccs ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! " A tempó pedig – ami zenei nyelvre átültetve már prestissimo assai – egyre csak fokozódik; combjaim, térdeim immár az önkéntelenség mélyébe esve, akaratomtól teljesen függetlenül mozognak, és már talpaimmal is a mind vadabb és vadabb ritmust dobolom a padlón teljes felsőtestem dobálása közben. Markom fogása faszkómon pedig – kezem tempója mintegy versenyt futva térdeimmel, talpa-immal, felsőtestemmel – mind szorosabbá és szorosabbá válik, s egyetlen tizedmásodpercre sem engedem Őt el. Légzésem pedig már nem is légzés, hanem egyenetlen, szakadozott lihegés, hiszen a várva várt orgazmus pillanatokon belül bekövetkezik (de csodálatosan klassz, hogy pont most szívtam cigarettámból egy jó mélyet...! ). "Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, jólesik a cigaretta, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! De fi-nom a ci-ga-ret-ta, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi-csücsi ölembe! Tudod, édes, ami ekkor következik, hát az az a fajta orgazmus, amelyhez képest talán a világ valamennyi, egyidejű gyönyöre is csak halvány csiklandozás. A drága, forró ondó hatalmasat lövellve most pont a szemem közé spriccel, én pedig a semmihez sem hasonlítható kéjtől kis időre vesztve lefordulok a székről. De én ezt egy cseppet sem bánom. És, ugye, Lidikém, most már Te is megérted, miért fontos számomra, hogy partnerem cigizzen...?
Én pedig, arcát gyengéden megcirógatva így válaszoltam:
– Jaj, de kis édi vagy! Különösen az tetszik nekem, hogy szokásaink egy az egyben megegyeznek. Annak külön örülök, hogy Te is cigizel közben, hiszen az én számomra is szinte létkérdés, hogy mindketten cigizzünk. Különösen a ritmikus mondókáid izgatják a fantáziámat. De ha gondolod, van ilyen jellegű aláfestő zeném is. Ha Te is úgy akarod, most, ha felmegyünk, ki is próbálhatjuk. Nagy tükröm nekem is van, igaz, nem az előszobában, hanem a hálómban, a ruhásszekrényem ajtaján, igaz, belülről. Tudod, drágám, nekem az a fontos, hogy Neked jó legyen. Én akkor élvezek a legjobban, ha látom, érzem, hogy a partnerem is élvezi... Bocs', szerelmem, de most egy kicsit magadra kell, hogy hagyjalak, mert be kell mennem a mosdóba, nem bírom már ki hazáig, annyira kell . Azt azonban előre megmondom, hogy fogsz némi változást látni rajtam, mire kijövök. Kíváncsi vagyok, észreveszed-e majd.
Persze, eszem ágában sem volt mennem. Azért hagytam magára Ferit, hogy bent a mosdóban egy kissé nekikészülődjek három gyönyörű éjszakának és nappalnak. Annál is inkább, mert már alig bírtam magammal, annyira kívántam már a Ferivel való együttlétet, a közös maszturbálást. Mindenekelőtt szép lassan, komótosan kioldottam harisnaytartómat, úgy, ahogy azt máskor is tenni szoktam maszturbálás előtt. Majd kényelmesen helyet foglaltam a vécékagylón, és kiléptem szexis kis körömcipőmből. Előbb bal-, majd jobb lábamról húztam le a harisnyát, közben mindkét lábamat szépen, izgatóan kinyújtottam, s gyönyörködtem magamban. Ám a puszta gyönyörködéssel természetesen nem értem be, hiszen nem állhattam meg, hogy végig ne simogassam őket. Tangám persze már merő egy lucsok volt, annyira, hogy azt is le kellett vetnem. Nem baj, sőt, annál jobb! Hiszen, ha már a Nagy Eseménynél tartunk, mindkettőnknek könnyebb, egyszerűbb lesz egymás vetkőztetése. Mezítelen lábaimat egymás mellé helyezve a vécé linóleumborítására lehajoltam, s felcsatoltam kedves kis bokaláncomat is. Jaj, de klassz látvány...! S mi sem természetesebb, hogy kezem mutató – és középső ujjaival vérvörösre, sőt, lilára duzzadt klitoriszomon kezdtem kalandozni. De Uram, Teremtőm, mit művelek én itt? Ennyire önző lennék, hogy csak saját magamnak nyújtsak élvezetet, Ferikém nélkül?
Beleléptem hát cipőmbe, immár természetesen mezítláb, és siettem vissza Ferihez.
– Nos, kicsi Ferikém, vajon, mi lehet az ami megváltozott rajtam? – kérdeztem, mikor visszaültem mellé.
Ekkor szemeivel végigmért engem tetőtől talpig.
– Levetted a harisnyádat, szívem... mezítlábas cipőben vagy... és... nagyon... izgi és... szexi vagy... különösen ez a bokalánc.. – felelte kissé elbátortalanodva, bár látszott rajta, érezni lehetett hangján, hogy szinte remeg a boldog, türelmetlen izgalomtól...
– Nyertél édes – mondtam – már valóban mezítlábas cipőben vagyok. Direkt a Te kedvedért vetettem le a harisnyámat, mert jobban akarok tetszeni neked... Tudod, kicsim, akkor izgulok fel igazán, ha nincs rajtam harisnya. Sőt, jól látod a bokaláncot is. De már nemcsak a harisnya hiányzik rólam, hanem más egyéb is. Ugye, megnézel jobban, és végigsimogatsz engem, ha most visszaülök melléd...?
Miután ismét leültem Feri mellé, immár harisnya nélküli lábaimat keresztbe vetettem, s egyik kezünkkel átfogtuk egymás derekát, a másikkal pedig mindketten jó mélyet szívtunk a finom Havanna szivarból. Élvezettel szívtuk tüdőre mindketten a kellemes, bódító illatú füstöt, majd belecsókoltuk egymás szájába. Ekkor Feri azzal a kezével, amelyikben eddig a szivar volt, végigsimogatta mezítelen lábamat, kezdve a térdemen, folytatva combomon, hétfogást játszva rajta egészen combtőmig. Boldogan vette észre, hogy tangámat is levetettem, minthogy kezével ekkor már bozontos, szőrös puncikámon kalandozott.
– Óh – nyögte kéjjel – bugyi sincs rajtad, ugye?
– Tökéletes a meglátásod, kicsi Ferikém – suttogtam Feri fülébe, miközben nyelvem hegyével lágyan körözni kezdtem fülcimpáján és fülkagylójában. Keresztbe rakott lábamról pedig ledobtam a cipőt, s mezítelen lábfejemmel Feri lábát simogattam, majd így folytattam:
– Tudod, szerelmem, van egy csodaklassz szokásom: ha azzal a céllal közeledek hazafelé, hogy otthon egy jót fogok maszturbálni, és ha már egy kicsit jobb az idő, már mezítlábas, zárt körömcipőben megyek haza, sőt, teszek fel magamra egy helyes kis bokaláncot is, hiszen engem is a végletekig fel tud izgatni, hogy nincs rajtam harisnya... Hogy is mondtad az előbb, édes...? Afacuka-fundaluka? Hóc-hóc katona? Csücsi-csücsi ölembe? Csücsi Feri ölibe? És mi lenne, ha majd felérünk a lakásba, most kivételesen Te csücsikélnél Lidike ölébe? Hm?
– Nem zavar, szerelmem, hogy hatvanöt kiló vagyok? Nem lennék Neked nagyon nehéz?
– Ugyan, édes, csak sose zavarjon ez téged. Én alighanem sokkal jobban elbírom a Te hatvanöt kilódat, mint Te az én százamat. Hál'Istennek, ahhoz is elég erősek a térdeim, combjaim, hogy kissé meglovagoltassalak rajtuk. Különben is engem sokkal jobban felizgat az, ha nekem ül az ölembe valaki, mintha én ülnék valakinek az ölibe. Ne félj semmit, azért odaférek a puncimhoz is.
– Édes kis Lidikém – mondta, akarom mondani, suttogta – olyan csodálatos, izgató, szép lábad van... És... olyan, de olyan nagy örömmel ülök az ölikédbe.
Mielőtt fizettem volna, hogy végre, felmenjünk hozzám, meglóbáltam lábamon formás kis fekete körömcipőmet, egy pillanatra látni engedve Ferinek lábamat.
– Gyere, szerelmem – mondtam – menjünk, mert úgy érzem, nem bírom már tovább... Vár minket a mosdó, a szép, nagy tükör a hálóban, az illatos parfümök meg krémek, utána meg a finom vacsora és az ágy. És persze három csodálatos nap!

6. Eddig soha át nem élt örömök és gyönyörök három csodálatos éjszakája

Mi sem természetesebb, hogy szorosan egymásba csimpaszkodva, szájainkat szorosan egymáséra tapasztva léptünk ki a kisvendéglőből. A nyolcadik emeletig végigcsókolództuk a liftutat is.
Vééégre! Megérkeztünk!
– Gyere, édes kis Ferikém – mondtam – most mindenekelőtt megmutatom neked a lakásomat. Itt, az előszobából nyílik majdnem minden, a háló kivételével, ugyanis az a nappaliból nyílik. A lakásbejárattal szemben látod az ebédlőt, ami egyben konyha is. Bal kezed felől van a nappali, jobb kezed felől pedig a dolgozószobám, a vécé, legkívül pedig a mosdó. Csak azért nem mondom, hogy vesd le a kabátodat, mert mindjárt együtt fogjuk vetkőztetni egymást... te.. te... kis édes...!
Ekkor végigvezettem Ferit a lakáson, végül a hálószobában kötöttünk ki, ahol a kényelmes franciaágy várt már minket, egyenlőre azonban előkészítetlenül, hiszen abszolúte nem számítottam rá, hogy már ma éjjel együtt leszünk. Leültünk hát az ágyra, és vad csókolódzásba kezdtünk. Közben Feri keze puncimon kalandozott, én pedig kigomboltam sliccét, és szorosan marokra fogtam lilává duzzadt faszkóját. Ám ekkor hirtelen felpattantam ültömből, kézen fogtam Ferit, és kivezetem a mosdóba, ahol – még mindketten felöltözve – neki fésűt nyomtam a kezébe, én pedig, mint máskor is oléy sokszor, mintha csak valahová készülnék, kisminkeltem magamat, számra rúzst, arcomra pedig tettem kedvenc parfümömből. Feri pedig ezalatt ugyanolyan maszti-készülődésbe kezdett, mintha csak odahaza csinálná egymaga. Nekem nem kellett sok, hogy alulról teljesen meztelenné váljak, mivel harisnyámat és bugyimat már a vendéglői mosdóban levettem. Mikor már alulról mindketten levetőztünk, pontosabban, levet-kőztettük egymást, rövid ideig gyönyörködtünk egymásban: én Feri csodálatos, hatalmasra nőtt faszkójában, ő pedig bozontos, szőrös, csupa lucsok punámban. Még bele is túrt szőrzetembe, méghozzá a legnagyobb élvezettel, kéjjel.
– Tetszik? – mosolyogtam rá.
– Jaj, ilyeneket kérdezni. Hát persze, hogy tetszik, méghozzá nagyon. De most fordulj már meg egy kicsit, édes – suttogta – szeretnék egy cseppet a seggedben is gyönyörködni.
Megfordultam, felhúztam kabátomat, hogy fenekem láthatóvá váljon Feri számára, és feléje pucsítottam. Jóformán kettőig sem számoltunk, faszinkóját tövig mélyesztette seggembe. Nem sokon múlott, hogy azonnal el ne élvezzek, sőt, riszáltam is néhányat, de ekkor hirtelen elhúztam magamat:
– Ne... szerelmem... mert idő előtt elélvezünk... hiszen tudod, én... popsival is tudok... élvezni – suttogtam – ez is csodálatosan szép, imádom a popószexet is, de először inkább masztizzunk...! Különben sem vagyok még alulról megmosakodva. Pedig igazán, annyira imádom, amikor a drága kicsi kemény dákód a seggemben van...!
Ekkor ismét kézen fogtam Ferit, s végre, bementünk a hálószobába, ahol először is kinyitottam a szekrényajtót, leültem az ágy szélére szemben a tükörrel, lábamat kissé kiemelve a cipőmből, megigazítottam bokaláncomat, majd játékosan megpaskoltam térdemet:
– Csüccs, ide az ölembe, édeském...! É... hé. hérezni akarom a combjaimon gyönyörű, meztelen popsidat, te drága...! Most pedig lovagoltatni foglak a combomon... Jó...?
Odaült, s igyekezett minél kényelmesebben elhelyezkedni. Hatvanöt kilója ellenére egyáltalán nem volt nehéz. Én ekkor lábamat már teljesen kiemeltem a cipőből, s lábujjaimra támaszkodva sarkaimat kissé fölemeltem. Előttem Feri totálisan kéjbe borult arca lebeg, aki ugyan alaposan fel volt izgulva, ám szemlátomást még mindig lehetett némi gátlása azt illetően, hogy nagyon nehéz lehet nekem.
– Kényelmesen ülsz-e, édes kicsi mókuskám? – kérdeztem suttogva, közben finom, könnyed puszit leheltem előbb Feri nyakába, majd szájára.
– I... igen – felelte kéjesen nyögve.
– No, és milyen Lidike ölében ülni, hm?
– Csodálatos – suttogta halkan, majd megkérdezte – de biztos, egészen biztos, hogy nem vagyok neked nehéz?
– Jaj, te édes, imádni való kis csacsikám – korholtam szeliden – nem mondtam már el egy párszor, hogy úgy szeretnélek a térdeimen meglovagoltatni Téged, hm...? Hát persze, hogy nem vagy nehéz, úgyhogy emiatt csak sose izgasd magad. Te most ne törődj az égvilágon semmivel, hanem szépen, kéjesen lazulj el. Gondold azt, hogy most a térdem és a combom a pacika háta, a seggecském a szügye. És csak egész nyugodtan tedd a lábacskádat az enyémre, legyen a lábam feje a pacika kengyelje. Jaj, csak minél szorosabbra fond térdecskéidet a paci szügyén, a seggecskémen...! És ne gondolj semmi másra, csak arra, hogy jelen pillanatban itt vagyunk ketten egymásnak, és együtt utazunk el a legmagasabb fokú gyönyör csúcsára. Ugye, gyújtsunk rá...?
– Gyújtsunk – felelte Feri – a lényeg az, hogy dohányozzunk közben.
Mielőtt azonban rágyújtottunk volna, átöleltük egymást, és szájaink rövidesen a másikén kezdtek mozogni, méghozzá annyira, hogy alig kaptunk levegőt egymás nyelvétől. Majd a csókból kibontakozva mindketten rágyújtottunk egy-egy szivarra. Kimondhatatlan kéjjel fogtam nedves, forró puncimból ki-meredő vérvörös csiklómnak körkörös dörzsölgetésébe, Feri pedig, miután illatos krémmel bekente, hogy jobban csússzon, lilává duzzadt faszinkójának – amelyet kineveztünk a paci kantárjának – fel-le irányú huzigálásába.
Édes kicsi Ferikém itt ül hát arcommal szemben az ölemben, lovaglóülésben. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy makkját közben hasamon, sőt, mi több, pont a köldökömön éreztem. Persze azonnal elkezdtem őt lovagoltatni a térdemen, mint egy kisfiút, miközben minden porcikámat kezdte egyre jobban elönteni a kéjes, semmihez nem hasonlítható forróság. Ekkor mindketten jó mélyet szívtunk szivarjainkból, hogy a szájunkból és orrunkból kijövő füst fokozza izgalmunkat, ám inkább az én hangom dominált, számunkra mindennél gyönyörűbb módon ötvözve egymás maszti-mondókáit:
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Hin-ta-pa-lin-ta, hinta-hinta-palinta, gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Hóc-hóc ölembe, csücsi Lidi ölibe...! De finom a szivi-szivar, a jó erős szivi-szivar, hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, csüccs-csüccs ölembe, csücsike az ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi-csücsi-csücsi csücsi Lidi ölibe...
Itt egy kis időre abbamaradt ritmikus mondókám, s így folytattam:
– Ja.. haa... jj.. Fe.. ferikém..! Ne sajnáld, markolászd a faszocskádat, az olyan csodálatosan izgató látvány nekem! Én is csak neked dörzsölgetem a csiklócskámat..! Óó-óh.. jajjj..!!! Ne hagyd abba...! Fokozzuk a tempót...!
– Olyan... csodá... há... hálatos, ahogy... a pu... puncuskádat... dörzsölgeted – lihegte Feri, majd hirtelen elmarta számat, hogy minél tüzesebb, minél vadabb csókolódzásba kezdjünk. Nyelveink pillanatok alatt egymás szájába mélyedtek; szájainkkal csupán annyi időre engedtük el egymást, amíg egy jó mélyet szívunk szivarjainkból, hogy az illatos, zamatos, erős, mellbevágó füstöt egymás szájába azt kölcsönösen belefújva leszívjuk, miközben masztizásunk – száj a szájon mozogva – újabb ritmikus mondókában folytatódott, egyre csak fokozódó ütemben, egyre gyorsabban és gyorsabban. Feri már meg sem tudott szólalni, csak egyenetlenül lihegett. Mozdulatainkban már nem volt tudat, azok teljesen ösztönszerűvé váltak. Felsőteseink is egyre vadabb, egyre szaporább ütemben versenyeztek téredinkkel, talpainkkal, amelyekkel a padlón vertük a ritmust. Feri valami fantasztikus volt, ahogyan térdeimen lovagolva szinte dobálta magát az egyre csak növekvő, egyre magasabbra hágó kéjtől, amit mindkettőnknél még tovább fokozott, hogy eközben – Feri legnagyobb gyönyörűségére – többször egymás után jó hangosan elfingottam magamat. Seggem szinte énekelt, méghozzá mindkettőnk számára most a világon a legszebb dalt: pruu-pruu-pruprupruuu-prupruprupru-pruu-pruuuuu... Másodpercek kérdése hát, hogy a várva várt pillanat, vagyis mindkettőnk egyszerre való orgazmusa bekövetkezzen.
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Hin-ta-pa-lin-ta, hinta-hinta-palinta, gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Hóc-hóc ölembe, csücsi Lidi ölibe...! De finom a szivi-szivar, a jó erős szivi-szivar, hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, csüccs-csüccs ölembe, csücsike az ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi-csücsi-csücsi csücsi Lidi ölibe... csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Feri ölibe! Most, most, mindjáháhárt..! Most, most... háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, mind-járt spric-ce-lehehehek! Háháháháh... Most... pruu-pruu-pruprupruuu-prupruprupru-pruu-pruuuuu... (e csodálatos popsi-dalt seggeink immár együtt dudorásszák) Háűháhá Mooóóóst...! Jajjahahahaj..! Háóáó-áóáh-áháh!!! Ááááá! Óh-ohohohoáj-áj-áájjj! Háóáóáóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj!
Egyszerre élveztünk el mindketten – Feri forró, drága ondója kéjtől eltorzult arcomba spriccelt – és
zuhantunk szinte az édes megsemmisülésbe; hosszú percekig nem is tudtunk egymásról. Mindketten arra eszméltünk fel, hogy a franciaágyon fekszünk, és mindketten izzadunk egy kissé. Ekkor vettük észre, hogy felülről még mindig fel vagyunk öltözve. Mint két jóllakott macska, úgy hevertünk egymás mellett kellemesen kimerülve és kielégülve, s kölcsönösen gyönyörködtünk egymás lemeztelenített alsótestében. Csodálatos, kezemet ismét klitoriszomra csalogató látványt nyújtott számomra Feri ismételten intenzív ágaskodásba kezdő hatalmas dákója. Mi sem természetesebb, hogy széttárt combjaim, tág, lucskos puncim látványán Feri újból izgalomba jőve, ismét kukijával kezdett játszadozni. Ő ekkor a következő ötlettel állt elő:
– Lidikém édes, mi lenne, ha még mindig nem vetkőznénk le felülről, és úgy játszadoznánk, hogy most mindketten egymás mellett ülnénk, hogy egyformán nézhessük magunkat a tükörben?
– Csodaklassz a gondolat, szerelmem – válaszoltam mosolyogva – de mi lenne, ha most Rezsőkével, a vibrátorral csinálnám?
Majd felültünk, rágyújtottunk egy-egy szivarra, és újabb masztizásba kezdtünk, ezúttal azonban Feri nem ült az ölembe, hanem szorosan egymás mellett foglaltunk helyet; az én jobb combom szorosan Feri jobb combjához tapadt. Én pedig kivettem éjjeliszekrényem fiókjából a vibrátort, leggyorsabb fokozatra állítottam, és tövig benyomtam punámba, majd huzigálni kezdtem ki – s be. Valami fantasztikus látványt nyújtott mindkettőnk számára, ahogy mindezt a tükörben nézzük; mintha nem is pár perccel ezelőtt elégültünk volna ki mindketten, annyira, hogy huszonévesek megirigyelhették volna tőlünk, ahogyan újabb izgalomba jöttünk mindketten.
Mindketten jó mélyet szívtunk szivarjainkból, hogy a leszívott füst fokozza izgalmunkat. Lábujjainkra támaszkodva (melyekkel egy kis dobolásba kezdtük) sarkainkat kissé fölemeltük. Feri faszinkóját a krémmel már be sem kellett kenni, hiszen az előbbi aktus után a rajtamaradt gecitől ugyancsak sikamlós, csúszós maradt, és persze, kőkemény. De, mielőtt ő ismét marokra fogná, combjai közé szorítja, s lábai váltakozó mozgatásával intenzív dörzsölésébe kezd. Egyik kezünkben a finom Havanna, másikban pedig Feri marokra fogott faszinkója, nekem pedig édesen, lágyan búgó, remegő vibrátorom, amelyet lábaim mozgásának ritmusára egyre fokozódó tempóval huzigálok merő lucsok punámban ki-be, vérvörös csiklómat is dörzsölgetve. Kéjszerveink immár ismét hatalmasra nőve, szuperérzékenyen várják, hogy újból a gyönyör országába jussanak, és hogy Ferikém kukijából a forró sperma mielőbb a combjára, esetleg az enyémre spricceljen. Amikor szabad kezünkben éppen nem a szivar van, Feri éppen combjaimat simogatja – én pedig az övét – hétfogást játszva rajta, s egymás térdein gyengéden paskolgatjuk a taktust.
Most ismét jó mélyet szívunk a szivarból, s kimondhatatlan kéjjel engedjük tüdőre a kellemesen mellbevágó finom, bódító illatú szivarfüstöt, sőt, mindketten kissé meg is szédülünk tőle. Térdeinket, combjainkat eleinte lassan, majd egyre szaporábban, egyre gyorsabban, egyre vadabban mozgatjuk párosan, fel-le. Egyszerűen frenetikus a látvány, ahogy a tükörben látjuk saját arcainkat kéjtől eltorzultan, s a ritmikus maszti-mondóka, amelyet egyszerre mondunk, közben a szivarból való mély, bódító, szédítő szívás után szájainkon és orrainkon hömpölyög ki a füst:
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kaman-duk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi Lidi ölibe!
A tempó – ami zenei nyelvre átültetve már prestissimo assai – pedig egyre csak fokozódik; combjaink, térdeink immár az önkéntelenség mélyébe esve, akaratunktól teljesen függetlenül mozognak, és már talpainkkal is a mind vadabb és vadabb ritmust doboljuk a padlón felsőtesteink dobálása közben. Markom fogása Ferikém faszkóján, illetve az én vibrátorom, merő lucsok pinámban, kezemnek egyre fokozódó tempójával ki-be huzigálva (szinte halljuk, ahogy cuppog; cup-cup-punci, cup-cup-punci) – kezeink tempója mintegy versenyt futva térdeinkkel, talpainkkal, felsőtesteinkkel – mind szorosabbá és szorosabbá válik, s egyetlen tizedmásodpercre sem engedjük el őket. Légzésünk pedig már nem is légzés, hanem egyenetlen, szakadozott lihegés, hiszen a várva várt orgazmus pillanatokon belül bekövetkezik. Mi sem természetesebb, hogy seggeink közben együtt dúdolták a mindkettőnket mennyekbe repítő leg-szebb dalt: pruu-pruu-pruprupruuu-prupruprupru-pruu-pruuuuu(de csodálatosan klassz, hogy pont most szívtunk a finom Havannából egy jó mélyet...! ).
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Hin-ta, pa-lin-ta, hinta-hinta-palinta, gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Feri ölibe! Most, most, mindjáháhárt..! Most, most... háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, mind-járt spric-ce-lehehehek! Háháháháh... Most... Háűháhá Most...! Moooóóóóst! Ááá! Háóáó-áóáh-áháh!!! Óho-ho-hohoáj-ájáájjj! Háóáóáóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Háh-ááh!
Mit mondjak Nektek erről? Mást nem tudok, csakis azt, hogy földöntúli volt. És mi sem természetesebb, hogy orgazmusaink egyszerre következtek be, tizedmásodpercnyi pontossággal.
Mindketten csaknem állapotban zuhantunk hátra az ágyra. Azt nem tudom Nektek elmesélni, meddig heverhettünk így, ezekben az ébrenlét és az álom határán lévő boldog percekben, egymás karjaiban. Csak arra eszméltem fel, hogy Feri feje combjaim közé fúródott, s szőrös, bozontos puncimat csókolgatja. Ám én most gyengéden eltoltam fejét, s felültem:
– Szerelmem, csodálatos voltál, de nem gondolod, hogy ideje lenne végre levetkőznünk? Vagy neked nincs meleged? Arról nem is szólva, hogy össze-vissza kentük a kabátainkat, ezenkívül holt gyűröttek lettek. De sebaj, ott a szomszédban az éjjel-nappal nyitva tartó patyolat, átviszem, reggelre készen is van. Ezenkívül, megmondom Neked őszintén, lettem, össze kellene ütnünk valami finom vacsorát. Mit szólnál, mondjuk, egy kis lasagnához? Szereted-e?
– Óh – felelte – ez pompás lenne.
– De hoztam ám haza finom sütni való kolbászt is, meg dijoni mustárt! Vagy üssek talán össze egy kis gombás tojásrántottát? Láthattad, Ferikém, ahogy fel voltam pakolva, amikor odajöttem hozzád a Déli parkolójában, direkt a Te kedvedért, mivel gőzöm nincs, milyen kaját szeretsz. Úgyhogy nyilatkozz, édes, mi légyen a kaja?
Mielőtt mindketten a lasagne mellett döntve nekifogtunk volna a vacsora elkészítéséhez, szájon csókoltuk egymást, majd Feri megkérdezte:
– Lidikém, drágám, ugye, segíthetek Neked?
– Hát persze, szerelmem. Azzal segíts, hogy semmivel ne kelljen téged, hanem, mintha csak odahaza lennél, kiszolgálod magadat. Teszel mindent, ahogy otthon szoktad. Jó? Innivalót találsz a nappaliban a bárszekrényben, ha pedig netán zenét hallgatni volna kedved, beteszed a kedvenc dalodat a számítógépbe, igazán, annyi szép számom van...
– De én nem tudom a számítógépet kezelni – szólt közbe – nekem ilyesmi soha nem volt.
– Sebaj. Van ám hifitornyom is magnóval, lemezjátszóval, de CD is van benne... Ó, teljesen kimet a
fejemből! Ne haragudj, Ferikém, muszáj vagyok leugrani a patyolatba, hisz nincs pár perce, hogy erről beszéltünk. Úgyhogy, kicsim, ha nem haragszol, most egy jó negyedórára magadra hagynálak. tehát, akkor addig is úgy, ahogy megbeszéltük. Teszel mindent, mintha csak otthon lennél. Ne félj, nem hagylak sokáig egyedül, jövök rögtön.
Azzal felöltöztem, persze másik kabátba, hónom alá vettem a két meglehetősen összegyűrődött, összekenődött kabátot, s magára hagytam Ferit. Mire visszaértem, Feri már teljesen le volt vetkőzve, és éppen zenét hallgatott az egyik fotelben ülve. Éppen egy jót húzott az asztalra készített vermutból, mikor játékosan befogtam a szemét.
– Kukuccs, Ferike! Szióka, megjöttem! Reggelre kész vannak a kabátok! Iszogatunk, iszogatunk, mi? Lidikének meg nem is öntesz?
– Jaj, szűzanyám, de megijesztettél...! Öntök neked máris...
– Kitűnő gondolat, szerelmem – válaszolta Lidi – de előbb hadd vetkőzzek neki én is.
Mi sem természetesebb, hogy én is félmeztelenre vetkőztem; csak szép, csipkés kombinémat hagytam magamon. Érdekes módon, most a legkevésbé sem kívánta egyikünk sem a szexet, hiszen mindketten tökéletesen ki voltunk elégülve, akár két jóllakott macska. De mégis, valahogy annyira természetes volt, hogy így flangálunk egymás előtt, félpucéron, mintha tudj'Isten, hány éves házasok lennénk.
Ekkor Feri töltött nekem is a vermutból.
– Mire is iszunk most, édes? – kérdeztem.
– Hát arra, hogy... – kezdte volna, de szavába vágva így folytattam:
– Ne fáradj, Ferikém, megmondom én, mire iszunk most. Arra, hogy nagyon-nagyon-nagyon sokáig leszünk egymás szeretői! Arra, hogy bűnös könnyelműség lett volna részemről, ha nem jelentkezem a hirdetményedre. Arra, hogy a sors egymás útjába vezérelt minket. Csirió, szerelmem!
Azzal koccintottunk és poharainkat fenékig ürítettük. Előtte azonban most én ültem Feri ölébe, és szájon csókoltuk egymást. Mi sem természetesebb, Feri hímtagja ismét intenzív ágaskodásba kezdett. Ekkor azonban felálltam:
– Édes kicsi Ferikém, igazán, nem, mintha nem kívánnálak rettenetesen, de könyörgöm, ki fog vacsorát csinálni?
– Igazad van, szerelmem – válaszolta – nekem most különben is be kell mennem arra a helyre, ahová még a király is gyalog jár.
– Oké, Ferikém, menjél csak. Mire kijössz, meglepetésben lesz részed, méghozzá nem is akármilyenben! Nézd majd meg az ebédlőt!
Mire Feri kijött a mosdóból, sikerült olyan álomterítéket varázsolnom az asztalra, hogy az akár a Hilton főpincérének is becsületére vált volna. Az asztal közepére a teríték mellé tettem egy csokor frissen szedett tulipánt és két gyönyörű gyertyát, amit rögtön meg is gyújtottam. Feri persze tágra nyitott szemekkel jött vissza az ebédlőbe:
– Jóságos... atya... úristen...! – hebegte – ezt mind az én tisztelemre csináltad, Lidikém...?
Én persze jót nevettem:
– Neeeem, az enyémre. Nem megmondtam az előbb, szerelmem, hogy kellemes meglepetésben lesz részed? Hát ugyan-vajon ki másnak, ha nem Neked csináltam volna, mi?
– De... de... minek a tortavilla...?
– Hát annak, hogy amikor hazaérkeztünk, elfelejtettem neked mondani, hogy vettem egy kis desszertet is, mégpedig somlói galuskát. Most már jobban érted, édes kicsi butus Ferikém? Csak azt ne mondd, hogy öltözzünk ki a vacsorához. Így, ebben a félig-meddig ádáméva-kosztümben akarok Veled leülni a vacsorához.
Soha ilyen jól még nem esett számomra egyetlen vacsora sem, mint az aznap esti. Természetesen, a lasegne is rendkívüli módon ízlett, mivel imádom, ám ami utána következett, az életem legszebb éjszakája volt; ilyesmit még korábbi szeretőmmel, Zolival sem éltem át. Mindenekelőtt, miután leszedtem az asztalt, és ismét töltöttem mindkettőnknek a finom vermutból, újból rágyújtottam egy szivarra. Rendkívül élveztem, amint a szivar erős füstje, amelyet egy jó mély levegővétel kíséretében szívtam tüdőre, mellbe vág; mellem is fokozottabb zihálásba kezdett ennek hatására. Szinte hápogott a tüdőm az élvezettől, annyira, hogy ismét kezdetét vette nálam a szexuális izgalom eluralkodása. Közben pedig azon voltam, hogy egyetlen másodpercre se tűnjön el arcomról a mosoly. Lábaimat keresztbe raktam, s Ferit is izga-lomba hozandó, szexisen lóbálgattam. Majd hirtelen felálltam, kézen fogtam szerelmemet, és bevezettem a fürdőszobába.
– Gyere, szerelmem, készüljünk neki az éjszakának – mondtam – úgy szeretném már kipróbálni
azt is, milyen lehet, amikor bennem vagy.
– Hát, bizony, én is szeretném érezni, milyen is lehetsz belülről. De akkor miért nem az ágyba bújunk? – kérdezte.
– Hát nem Te magad akartál egy jó másfél órával ezelőtt fenékbe dugni engem?
– De igen – felelte – de hogy jön ez most ide?
– Hát úgy, drágám, hogy olyan krémet kenünk előtte egymásra, amilyet direkt erre a célra vettem. Csak eddig elfelejtettem Neked említeni.
Feri faszinkója ekkor már győztes szerelmi zászlórúdként meredezett a magasba. Én pedig ráültem a bidére, szépen, precízen kimostam fenekemet, majd ugyanazt a finom, illatos krémet kentem bele, amellyel szerelmem faszinkóját is bedörzsöltem.
– Így jobban belém tudsz hatolni – mondtam, majd heves csókolózásba kezdtünk.
Feri ekkor ledobta magáról atlétatrikóját, ám engem arra kért, hagyja magamon a kombinét. Majd egymás derekát szorosan átfogva, közben természetesen csókolózva bevonultunk a hálóba. Végigvetettük magunkat a franciaágyon s hatvankilences pózba helyezkedtünk. Arra kértem Ferit, hogy erőteljesen harapdálja a fenekemet, amit meg is tett, méghozzá a legnagyobb örömmel és élvezettel. Cseppet sem zavarta, sőt, minden valószínűség szerint annál nagyobb gyönyört idézett elő nála, hogy ismét intenzív dudorászásba kezdtem seggemmel: pruu-pruu-pruprupruuu-prupru-prupru-pruu-pruuuuu. Majd hirtelen szembefordulva Ferivel, faszinkóját markolásztam, s makkját finoman nyalogatni kezdtem. Nem vettem be teljesen a számba, hiszen ezzel lenyaltam volna róla a finom, illatos krémet, így jóval nehezebben tudott volna a seggembe behatolni. Ekkor megfordultam, – méghozzá az éjjeliszekrény felé, hogy szükség esetén rá tudjak gyújtani az odakészített szivarra – kezeimmel hátranyúltam, és szétfeszítettem farpofáimat. Feri nem rontott rögtön ajtóstól a házba, hiszen, mint gyengéd, kedves férfinak, neki sajátmagának is nagyobb élvezetet nyújtott az, ha tartja magát a fokozatossághoz. Ekkor éreztem, hogy lukamat körbecsiklandozva szerelmem makkja finom, puha, lágy körözésbe kezd fenekemen. Türelmetlenül nyögdécseltem:
– Jahaj... tedd már be... behelé.. héhém... Dugjál, dugjál, dugjáháhál, kicsim..! I... i... hi.. gyekezz, édes!
Ekkor Feri megfordult, mindkét kezével tenyerébe vette a mindkét mellemet, s hímtagjával,
amelynek makkja immár lilává duzzadt, szépen, fokozatosan behatolt vele seggembe. Vééégre,
valahára! Bekövetkezett az, amire olyannyira vágytam! Vagyis a hatalmas broki tövig benne a seggemben; már pusztán ettől orgazmusközelbe kerültem. Én azonban nem hagytam, hogy idő előtt elélvezzünk. Seggemnek szorításából kissé engedtem. Kéjes nyögések közepette kezdtem eleinte lassú, majd fokozatosan felgyorsuló riszáló mozdulatokba fenekemmel, combjaimat pedig szorosan fel-le irányba mozgattam, hogy velük magasba meredő, vérrel csordultig telt csiklómat dörzsölhessem. Persze, mi sem természetesebb, hogy Feri is egyre vadabb és vadabb párzó mozgásokba kezdett. Közben együtt mondtuk, lihegtük immár megszokottá vált mondókánkat:
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi csü-csi ölembe, csücsi Feri ölibe, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! Hin-ta-palinta, régi Duna, kis katona, hinta-palinta, hina-hinta-pa-lin-ta! Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi Feri ölibe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Feri ölibe! Most, most, mindjáháhárt..! Most, most... háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, mind-járt spric-ce-lehehehek! Háháháháh... Most... Háűháhá Móóóóost...! Háóáó-áóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Háóáóáóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Áááááááááááá!
Hogy ezután mi is történt, arra bizony nem tudnék válaszolni, hiszen a semmihez nem hasonlítható kéjtől mindketten teljes önkívületi állapotba estünk. Arra eszméltem fel, hogy Feri szinte betakar engem testével. Ami pedig még ennél is fontosabb: Feri farka még mindig kőkemény. És ami a legeslegfontosabb: tövig benne seggemben!
Ám én hirtelen felkelve elhúztam fenekemet Feriről, s így szóltam:
– Ferikém kicsim, annyira szeretnélek Téged, édes kis faszocskádat most a punámban érezni, úgyhogy légy szíves, és fordulj hanyatt, hadd guggolok rád...!
Persze nem kellett neki kétszer mondani. Még jóformán hátára sem fordult, végletekig felizgatott punámmal szinte rápattantam Feri hatalmas dákójára lovagló ülésben, akarom mondani, guggolásban. Feri arra kért engem, hogy egy darabig maradjunk így, ebben a pózban mozdulatlanul, hadd gyönyörködjön bennem, illetve hadd gyönyörködjünk egymásban. Így is történt, természetesen azonnal benne voltam ebben a játékban. Jó három-négy perc telt el ebben az állapotban, közben beszélgettünk. Igen, beszélgettünk. Hogy miről? Természetesen a szexről. Beszélgetés közben szinte észre sem vettük – egyikünk sem – hogy Ferikém kezei újból melleimet markolásszák, mialatt ismét lassú, ám egyre csak gyorsuló és gyorsuló, egyre fokozottabb tempóval járó párzó mozgássorozatba kezdtünk, hogy újból, immár ki tudja, hányadjára, ismét együtt lovagoljunk el a legmagasabb gyönyör csúcsára. Én – mivel Ferin guggolva kezeim szabadon maradtak – egyikkel mellbimbója birizgálásába fogtam, a másikkal pedig újabb szivarra gyújtottam. Közben mindketten tisztán hallottuk a számunkra a világ legszebb zenéjét, vagyis a felajzottsággal a lucskosságig átázott punci cuppogását. Ám most nem szívtam le a szivarfüstöt, hanem Feri fejéhez hajolva belecsókoltam szájába, így tehát ezt a slukkot ő szívta le. Majd megfordítottuk a sorrendet: ezúttal én dugtam Feri szájába a Havannát, ő pedig jó mélyet szívott belőle. Ekkor ismét összehajoltunk: ezúttal ő csókolta az én számába a bódító, erős, mindkettőnk kéjérzetét a pattanásig fokozó szivarfüstöt. Legkedvesebb "nótánk" persze maradt a régi, némi eltéréssel:
– Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Cupp-cupp, punci, cupp-cupp, punci... Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! jólesik a szivi-szivar, lovagold meg Lidikét, lovagold meg Lidikét, lova-lova-lova-lova-lovagold meg Lidikét! Gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, lovagold, lova-lova-lovagold! Lovagold meg Ferikét, lovagold meg Ferikét, lova-lova-lova-lova-lovagold meg Ferikét! Hóc-hóc, lovagold, lova-lova – lovagold! Jólesik a szivi-szivar, Most, most, mindjáháhárt..! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Most, most... háhá-mind-jáháháhrt...! Hin-ta-palinta, régi Duna, kis katona, hinta-palinta, hinta-hinta-pa-lin-ta! Mind-járt él-ve-zek, mindjárt spric-ce-lehehehek! Háháháh-áh... Most... Háűháháoáoáá, Móóóóost...! Ah-ah-ah-ah...! Háóáó-áóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Háóáóáó-áh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Ah-ah-ah-ah...! Háóáó-áóáh-áháh!!! Jaááááaáaájjj!
Már jóval elmúlt éjfél, mire eddigi édes együttlétünk alatt a szex legalább tízféle pózát kipróbáltuk. Az ember azt hinné, hogy ennyiféle szexjáték után mindkettőnk vágya alábbhagy. Óriási tévedés! Valóban kellemesen elfáradtunk, ám vágyaink ezzel nemhogy nem hanyatlottak, de sokkal jobban felfokozódtak. Ezt megerősítendő, elalvás előtt még utoljára felültünk szorosan egymás mellé a tükör elé, és egy jót masztiztunk. Orgazmusunk után pedig egymás karjaiba borultunk, szorosan összebújva, testünkkel szinte eggyé válva, hogy mielőbb Álomországba repüljünk. Azonban, mielőtt elaludtunk volna, a következőket suttogtam Feri fülébe:
– Drága kicsi Ferikém...! Én... én... olyan, de olyan boldog vagyok...! Attól tartok, fülig beléd zúgtam...! Legszívesebben azt mondanám, soha többé ne menj el tőlem, legyünk örökre egymáséi, éljünk együtt életünk végéig... Jó, édeském, tudom. Azt akarod mondani, hogy Erzsikédhez hű akarsz maradni, hiszen szereted őt, ezzel szemben engem csak kívánsz. Teljes mértékben megértelek, és a legkevésbé sem vagyok rád féltékeny Erzsi ellen. De legalább azt ígérd meg nekem, hogy bármi bánatod, gondod, bajod, problémád adódik, csak hozzám fordulj, hiszen csak egy telefonodba kerül... Én bármikor elérhető vagyok számodra. Nézd, kincsem, megeshet, hogy előbb-utóbb mégis csak újra férjhez megyek máshoz... Pedig, ha netán mégis csak úgy döntenél, hogy elválsz Erzsikétől, és engem kérnél meg, örömmel lennék akár a Te feleséged is. Ám abban az egyben biztos vagyok, hogy ennek ellenére örökké csak Téged foglak szeretni. Így miért is ne maradhatnánk végérvényesen egymás szeretői, hm?
Ő ugyan felelt erre valamit, de ha megbolondulnék, sem emlékeznék vissza rá, hogy mit. Elég az hozzá, hogy ilyen önfeledt boldogságban, a lakásból ki sem mozdulva telt el mindkettőnk számára az a bizonyos három nap, három éjszaka – szinte óránként maszturbálgatva (természetesen egymás előtt) vagy kefélve – amelynek végén én ismét beültettem őt a Mazdába, s egészen hazáig vittem.
Eddig hát a történet. Egy szerelem, méghozzá egy nem mindennapi szerelem három napjának és három éjszakájának története, kedves nőtársak, melynek általatok való megismerése nyomán őszintén remélhetem, sok akad majd közöttetek, akibe, ha eddig kissé félszeg is volt, sikerülvén bele bátorságot öntenem, mindezt kipróbálja. Csak egész nyugodtan, csajok, garantálom, nem bánjátok meg!

VÉGE