A sors akarata 2. rész

Zavaromban, utálatomban, gyűlöletemben nem válaszoltam, hisz végül is kukkoltam az anyámat, olyan helyzetben, amitől én undorodtam. Ahhoz viszont már elég felnőtt vagyok, hogy tudjam, ez számára már az intimitás olyan szférája volt, amibe nem volt jogom betekinteni, meg aztán nem is voltam felkészülve még. Anyu nem sok időt hagyott az elmélkedésre, mert megszólított:

– Beszéljünk erről jó? – tudtam, hogy tudja, nem alszom, így lassan felültem és szembefordultam vele. Az éjjeli lámpa a háta mögött világított, így mindketten takarásban voltunk. Tehetetlenségemben könnycsepp jelent meg a szememben és zavartan kezdtem a mondókámba.

– Bocsi, hogy meglestelek... nem akarattal... nem szándékosan,...
– ekkor anyu a kezével befogta a számat.

– Nem kicsim, nem erről kell beszélni! Örülök, hogy végre az a stressz, ami az erőszak után benned maradt, végre oldódik, köszönhetően a pszichológusodnak is. Már pár napja konstatálom, hogy érdeklődve figyelsz, ami kicsit zavart, de nem tehettem ellene, hisz' ez is a javulás útját jelenti. Észre vettem, hogy össze hasonlítgatsz magaddal, érdeklődsz, figyelsz. Kicsit zavar – nem tudom – de ha ez segít... hát legyen. Ma este reméltem, hogy korán elalszol és könnyíthetek magamon. Türelmetlen voltam és túl hamar kimentem. Meghallottam a kis sikolyod és hallottam a csoszogásodat is. Egy pillanatra arra gondoltam abba hagyom, de már nagyon beindultam, na meg ha, ebből tanulsz, akkor miért is ne folytathatnám, futott át akkor az agyamon. Így nézhetted végig anyád maszturbálását. Ne haragudj érte. – fejezte be.

– De anya, én... – ismét befogta a számat.

– Most ne mondj semmit. Hagyd, had' érlelődjön benned és holnap beszélünk róla, ha még akarsz, de ha jobb Jutkával, akkor vele értékeljétek ki a történteket. – egy puszit adott a homlokomra, megsimogatta a hajam, lekapcsolta a kis lámpát és magára húzta a takaróját.

Én még töprengtem az estén, forrtak bennem az érzések és lassan álomba szenderültem. Nem volt nyugodt az alvásom, hisz felelevenedett az erőszak, de az eddigiekkel ellentétben, nem sírtam fel és elkalandoztam álmomban is a felé, amit láttam a félhomályban, anyunál.