Szerencsés késés

A találkozásunk csak a véletlenen múlott. Én éppen elindultam hazafelé, mikor ugyanarra a folyosóra tévedtünk. Tanácstalanul lődörgött egyik teremről a másikra, s látszott rajta, hogy roppant ideges. Gyorsan szedte a lábait, emiatt cipőjének koppanásai a visszhanggal együtt vágtázó lovakra emlékeztető dobogást hallatott az üresen kongó, néma folyosón, amit már azelőtt hallottam, hogy leértem a lépcsőn.
– Elnézést, uram! – szólított meg, mikor meglátott, és sebes léptekkel odatipegett hozzám.
Ahogy elém ért, az első dolog, ami megfogott, az magassága volt. Cipője nélkül is jó pár centivel magasabb volt nálam, de így rám vert legalább fél fejet. A másik, ami megragadta figyelmem, az a nőiessége. Sok nőhöz volt már szerencsém hosszú távú kapcsolat, alkalmi légyott és barátság formájában, ám még egyiküket sem tartottam ennyire természetesen nőiesnek.
Arca kerek volt, de hosszú, egyenes szálú fekete haja keretében elsőre szögletesnek tűnt. Nagy nefelejcskék szeme olyan igézően hathatott a férfi nemre, mint kobrára a kígyóbűvölő furulyája. Kissé széles orrcimpái sebesen kapkodták a levegőt nagy, egyenes orrán. Telt, halvány ajkai csókolásra termettek, ehhez nem férhetett kétség.
Akkor fekete szaténinget viselt, mely dekoltázsa ugyan nem volt feltűnő, de kiemelte tulajdonosa szemrevaló idomait. Az inghez fekete alapon szürke csíkos szoknyát vett fel, mely combközépig ért, részben eltakarva – viszont a fantázia megbirizgáláshoz még így éppen eleget láttatva – formás, hosszú lábait.
Látszott, hogy nem hanyagolja el a testét; kerekded formáit, mely mell és fenék tájt kiváltképp, de épp a megfelelő mértékben derék tájt is jellemezték, biztos, hogy rendszeres testmozgással érte el, és nem különböző update – ekkel, meg anyám . A képet vörös magas sarkú cipő, valamint ugyanilyen színű kerek fülbevalók tettek teljessé.
– Nem tudja, hol a 2b? – kérdezte kellemes, dallamos hangon, melyet kissé rekedté tett az idegesség, és szaggatottá a pihegés.
– De, igen, az első emeleten, balra a második ajtó – feleltem, mire arcán hálás megkönnyebbülés futott át. – A szülői értekezletre jött? – kérdeztem, kissé bánva, hogy tönkrezúzom megkönnyebbülését.
– Igen – felelte hirtelen jött riadalommal; megneszelhette, hogy semmi jót nem fogok mondani neki.
– Sajnálom, de fél órája véget ért.