Az ellenőrzés

– Kis Nikoletta vagyok – nyújtott kezet szigorúan a barna hajú, bombázó testű nő, aztán megigazította szemüvegét. – Mint bizonyára tudja, mára jelentettünk be adóellenőrzést önöknél.
– Igen – bólintott a cég tulajdonosa, és alaposan végigmérte a nő hatalmas melleit, fekete szoknyáját, rácsos harisnyáját és térdig érő, fekete csizmáját. – Elő is készítettük a számlákat. Fáradjon velem, kérem.

A tulajdonos bevezette az ellenőrnőt a hátsó irodába. Ide nem hallatszott be az utca forgalmának zaja, de elég meleg volt.
– Kér esetleg inni valamit? – kérdezte a tulajdonos. Arra gondolt, egy kis kedvességgel bizonyosan jobb hangulatra deríthetné ezt a szigorú bombanőt, akinek az ajánlatra dacosan megvillant a szeme, úgyhogy a férfi gyorsan hozzátette: – Tudja, azt olvastam valahol, hogy nem szabad visszautasítani a , mert ezzel tulajdonképpen a másik embert utasítjuk el. El kell fogadni, amit az élet.
A nő elmosolyodott.
– Hát elég meleg van itt... Egy kis szódavíz jól esne.
– Máris beküldöm – bólintott a férfi. Kiment a bolthelyiségbe, leült egy székbe a titkárnője mellé.

– Mi a helyzet, főnök? – kérdezte a titkárnő. Szőke, zöld szemű, babaarcú fiatal nő volt, gömbölyded vonalakkal, gondosan manikűrözött, vörös körmökkel és hatalmas mellekkel.
– Nem tudom – dőlt hátra a tulajdonos a székben, és megdörzsölte a halántékát. – Elvileg minden számlánk rendben van, a netes kalkulátorral kiszámítottam a befizetendő adót, de hát ezek az ellenőrök mindig találnak valamit. Mindegy, majd csak lesz valahogy. Bevinne neki egy kis szódavizet?
– Hát persze, főnök. De tudja, mit? Ne aggódjon, majd én jókedvre derítem ezt az ellenőrnőt...
– Kis Nikolettát – szúrta közbe a tulajdonos.
– Akkor ezt a Kis Nikolettát. Bízza csak rám.
A tulajdonos csak nézte a titkárnőt, de nem szólt semmit. A nő szódát töltött két hosszú pohárba, és bevitte egy fémtálcán az irodába.

– Meghoztam a vizet – mondta az ellenőrnőnek, aki rápillantott, bólintott egyet, és folytatta a számlák átnézését. A titkárnő letette a tálcát az asztalra, aztán megállt mellette. Felvette az egyik, párás falú poharat, és kortyolt belőle egy nagyot. – Milyen meleg van...
Az ellenőrnő ránézett, elmosolyodott, és ő is ivott egy kicsit. Aztán nagyra tágult szemekkel nézte, ahogy a titkárnő lassan végighúzza hosszú, vörös körmű mutatóujját a nedves üvegpoháron.