Irodai pillangók 7. rész - A liftben

Este volt, szokás szerint túlóra. És megint csak a japán ügyfelek miatt, akik nem képesek e-mail-ben megválaszolni néhány egyszeru kérdést, velük mindenáron videokonferencián kell értekezni, meghajolni, semmitmondó köröket futni. Ezen az estén kivételesen egész korán végeztünk, meg is lepődtem, milyen gyorsan rámhagytak mindent. Lehet, hogy látták az arcomon az eltökéltséget, de lehet, hogy ők is egyszerűen csak fáradtak voltak. Mindenesetre csekély félóra alatt lezártuk a függőben lévő kérdéseket, kölcsönös udvariasságok közepette elbúcsúztunk egymástól, és megszakítottuk a videokapcsolatot.

Kikapcsoltam a gépeket és hátradőltem a székben. Odakint már koromsötét volt, a szemközti irodaházból is csak a szervízfények szűrődtek már át. Az utcán pár kóbor taxi bolyongott. Ideje volt, hogy én is hazamenjek erről a pokoli helyről.
Nem volt hazavinnivalóm, felkaptam a fogasról a dzsekimet, leoltottam irodám fényeit, és a sötét folyosóra léptem. A lifthez mentem, megnyomtam a gombot, és fejemet a falhoz támasztva vártam, hogy végre kinyíljon az ajtó.

A liftajtó egy csengetéssel ki is nyílt. A liftben két csaj állt. Ismerősök voltak, a cég könyvelési osztályán dolgoztak. Nem sokat beszélgettem velük, de a nevüket tudtam, azért nem árt tudni a céges húsállomány összetételét, ugyebár. Az egyikük Lori volt, magas, fekete hajú, kissé durva vonásokkal az arcá, de éppen ezért nagyon izgató szépség. Londonból jött a céghez, ezért mindig is bejött nekem az akcentusa. Ráadásul szűk kis testresimuló farmeréhez a kedvencemet vette fel, magassarkú, térdig érő fekete csizmát. A másik lány Rita volt, alacsonyabb, barna hajú, formás idomú hölgyemény. Olyan kerek feneke volt, hogy a férfi kollégákkal gyakran szívesen rácsaptunk volna. Igaz, a melle kissé lapos volt, de ellensúlyozta aranyos, szintén kerek arca, amihez szexis, vékony szemüveget hordott.

Ahogy végigmértem az előttem álló két nőt, be is léptem melléjük, és legnagyobb örömömre ők is végigmértek engem.
– Szia – mondta Lori. Én is köszöntem, Rita csak dünnyögött valamit vastag, buja ajkaival.
Beálltam melléjük, becsukódott az ajtó, és engedelmes bárányként néztük, ahogy az emeletek sorszámai egymás után gyulladtak ki. A negyvenedikről indultunk, szép lassan csorogtunk lefelé.
– Most kipróbálhatnád végre – mondta Lori a hátam mögött. Harminchatodik emelet...
– Jaj ne már – vágta rá Rita. – Pont vele?
Jól hallottam? Miről beszélhetnek?