Pesti L'amour

Egy átlagos napnak indult, mint az összes többi eddigi a 19 évem során... Szokásos reggeli tortúra, fel a villamosra, le a villamosról, le az aluljáróba, fel a metróra és belépni az iskola kapuján..., ahol – mint mindig – pacsi a haverokkal, megdumálni az előző esti partit, hallgatni: ki kivel kavart megint és így tovább... Nem volt annyira unalmas, mint leírtam, inkább csak megszokottnak mondanám.

Azonban ez a nap, ez a nap egy apróság miatt teljesen más lett, mint az összes többi. Mikor reggel felkeltem, még nem is sejthettem, mi vár rám... – na igen, gondolom mindenki valami nagy dologra gondol, de csak számomra volt az, na de ne szaladjunk előre – vártam a metróra az aluljáróban, a villamos aznap előbb érkezett(talán a sors keze volt), így körülbelül 5 perc volt a következő földalatti érkezéséig. Csak álltam ott a kora reggeli álmossággal a szememben. Hirtelen a szemben lévő peronon megpillantottam: Őt; nem akartam hinni a szememnek, hirtelen nem tudtam: angyal Ő vagy sem, közepes magassága miatt nem tűnt ki a sokaságból de a fekete hosszú bársonyos haja miatt már annál inkább, mindezekhez karcsú mégis sportos testalkat társult és gyönyörű megigéző kék szempár, valamint puha kecsegetető ajkak, mintha órák teltek volna, pedig csak pár másodperc volt, mikor magamhoz tértem, már szemben állt velem, bámult rám épp olyan bambám, mint én Őrá pár másodperce. A szívem lüktetett, már-már ki akart szakadni a helyéről. Azelőtt sosem éreztem ilyet... Megjött a járat. Az eszem parancsolta: "szállj már fel, szállj fel", a szívem azonban nem engedelmeskedett... Megjött az Ő metrója is, lehajtott fejjel vettem róla tudomást, hogy már csak a metróból figyelhettem a felszállását (igen, felszálltam. Miért? Sosem fogom tudni megmagyarázni, talán az ész győzedelmeskedett... ), de mielőtt elvesztettem volna a látótávolságomból, Ő rám mosolygott, próbáltam visszamosolyogni, de már nem láthatta, hogy is láthatta volna, már felszállt és ellentétes irányba száguldott el.

Már nem volt ugyanolyan ez a nap, mint a többi! Tudtam, hogy valami megváltozott... Már nem fogok minden hétvégén más karjaiban álomra szenderülni, mondván, hogy keresem még az igazit, nem, innentől kezdve nem keresek senkit, mert igen: megtaláltam.