A hentes 1. fejezet

A penge gyöngéden hatolt az izomba, majd könnyedén végigfutott benne. Mesteri tudásra valló mozdulat volt. A hússzelet finoman hanyatlott a vágódeszkára.
Sötétvörösen izzott, feléledt a kés érintésétől. A hentes bal kezével a jókora hátszínre tenyerelt, a jobbjával szeletelt tovább. A tenyeremben éreztem a hűvös, rugalmas anyag érintését. Láttam, amint a kés belemegy az élettelen, kemény húsba, és tátongó sebet ejt rajta. Az acél végigsiklott a sötét domborulaton, villogott a penge és a csempézett fal.
A hentes egymás mellé rakta a hússzeleteket a vágódeszkán. Tompán cuppantak, mintha megcsókolták volna a fát.
Késheggyel nekilátott a húsdarabok előkészítéséhez, és a zsíros részek lemetszése közben sárga foszlányokat repített a csempézett falra. Letépett egy zsírpapírt a kampóról, a közepére helyezett egy szeletet, aztán a tetejére csapott még egyet. Még egy csók, még cuppanósabb.

Aztán visszafordult, és a laposra egyengetett, nehéz csomagot a tenyeréről a mérlegre dobta.
A nyers hús émelyítő illata a fejembe szállt. Közelebbről szemlélve, a kirakatüvegen betűző nyári napban, reggeli megvilágításban csak úgy vöröslött, undorítóan szép volt a hús. Ki mondta, hogy a hús szomorú? A hús nem szomorú, hanem aggasztó. Lelkünk bal felébe kapaszkodik, keserű óráinkban vesz elő bennünket, sűrű tengerekre sodor, a mélybe ránt, majd a felszínre lök, a hús a vezetőnk, éjfekete fény, feneketlen lyuk, amely magához vonzza, és az önkívületig kiszívja belőlünk az életet.
Ez a hús itt előttem a legelőn kérődző marha teste volt, csupán az életet oly gyorsan szállító folyam, a vér csorgott ki belőle, amelynek néhány cseppje itt gyöngyözik a fehér papíron.
A hentes, aki naphosszat a szexről beszélt nekem, ő is éppen abból, csak éppen eleven, imitt-amott petyhüdt, máshol kemény anyagból volt megalkotva; a hentesnek megvoltak a jó és rosszabb fertályai, követelőző testrészei alig várták, hogy eleméssze őket a tűz, s hússá váljanak. És ugyanilyen hús vagyok én is, én, aki érzem, tűz gyúl a lábam között a hentes beszédétől.

A mészárostőke peremén egy repedés futott végig, ebbe szúrták a vágó-, bontó – és szeletelőkéseket. Mielőtt a húsba hatolt volna, a hentes mindig köszörült: föl-le húzogatta a fenőkövön a hosszúkás acélpenge egyik, majd másik oldalát. Az élesen sivító hang mindig felborzolta az idegeimet.