Bál után

Ott álltam előtte, hosszú idő óta először kettesben. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiesett a helyéről, az arcomból kiszállt a vér, és legszívesebben kirohantam volna a világból, ha ő nem néz rám olyan sóvárgó tekintettel. Ha nem tudtam volna, hogy mennyire szüksége van rám, hogy mennyire magányos...

Nem vigasztalásból tettem, amit tettem, hanem mert rájöttem, hogy kell nekem. Nem szeretetből, hanem szerelemből. Mert akkor tudatosult bennem, mennyire fáj, ha ő boldogtalan, hogy mennyire szükségem van rá. Ez nem az a fajta szerelem volt, mint amikről mesélnek a könyvek. Ez olyan szerelem volt, ami csak lassan, fokozatosan alakul ki, sunyi mód, úgy, hogy még csak véletlenül se vedd észre, és amikor először döbbensz rá, hogy mi történt, egyszerűen nem tudsz mit kezdeni vele és megesik, hogy elfojtod, mert nem kételkedsz benne, holott valószínűleg az életed legnagyobb lehetősége.
Tettem felé egy lépést. Könnyek gyűltek a szemembe a rengeteg, hirtelen jött érzéstől, a rádöbbenéstől, s ő ezt észrevette. A szoba egyik végéből a másikban termett, két puha kezével közre fogta az arcomat, és nagy levegőt véve megcsókolt. Kicsit gyors volt, kicsit hirtelen, pont olyan, mint amilyennek lennie kellett abban a helyzetben. Mindketten féltünk és meg voltunk ijedve mindentől, de ott voltunk egymásnak.

Egyre sürgetőbbé vált a csókja, én pedig tudtam, hogy nincs menekvés. Átfogtam a nyakát, ő pedig szorosan magához ölelt. Ekkor tűnt csak fel, mennyire megkönnyebbültem, amikor átfogott; kis híján összecsuklottam a karjaiban. Engedte, hogy levegőt vegyek, és amíg ő a nyakamat csókolta, éreztem, hogy majd' szétvet a fájdalom. A kellemes fájdalom.
Annyira kívántam őt, hogy azt szavakkal nem tudnám leírni. Minden porcikám ki akart szabadulni a ruhából, azt akarta, hogy az ő bőréhez érhessen. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen az, ha valakit ennyire akarsz. Nem akartam, hogy bármi elférjen közöttünk. Azt akartam, hogy olyan közel legyen hozzám, amilyen közel ember emberhez csak lehet. Azt akartam, hogy bennem legyen, hogy szakítson szét.

Levette rólam a ruhámat. Csak a vállamról kellett lehúznia a pántokat, és az máris a földre hullott. Ő végigmért a tekintetével, én pedig elvörösödtem, éreztem a lüktetést az arcomban. Kicsit elidőztünk, egymást nézve, majd gyorsan levette ő is a pólóját. Megharaptam az ajkam, zavarban voltam, ugyanakkor kíváncsiság bizsergett az ereimben.