Nagynéném meséiből...

Egészen elszégyelltem magam, amikor kihallgattam a beszélgetést. Nem akartam én, épp csak elfogyott a só az asztalon, és mint legfiatalabbat, engem küldtek, hogy szaladjak el a kamráig és hozzak. A kamraablak nyitva volt, alatta a nyárikonyha teteje, onnan szűrődött ki a beszélgetés. Nagybátyám és az öccse felesége beszélgettek, először nem is értettem, mit. Aztán persze már értettem, nagyon is. Pista bátyám mindig is híres volt a nőügyeiről. Az én fülem hallatára ugyan nem mondtak semmit, de nagymama sokszor perelt vele, a család nőtagjai meg fülig vörösödtek, ha szóba került. Akkor aztán kiküldtek a folyosóra, ne hallgatózzak felszólítással. Persze, hogy akkor már kíváncsivá váltam, és a fülemet a kulcslyukra tapasztottam. Résen voltak, ha észrevették, elzavartak messzebb. De most erről szó sem volt, elvégre ők küldtek ide.
– Gyerünk, engedd! – hallatszott nagybátyám sürgetése.
– Pista, nem! Értsd meg, hogy most nem! – Ez Edit volt, László felesége, a kicsit kövér, pirosas arcú, aki mindig sütött nekünk almás lepényt meg habostúróst, igazi túróból.
– Dehogynem. Érzem, hogy tiszta lucsok vagy mán!
– Ne nyúlkálj! Hallod, elszakítod!
– Akkor vedd le ezt a nyavajás bugyit! Minek vettél egyáltalán? Tudtad, hogy jövök, nem?
– Tudtam.
– Akko' meg? Látod, jobb, ha leveszed!

Motozás hallatszott. Már nem volt olyan sürgős visszafutni a teli sótartóval, hallgatni az asztaliak beszélgetését.
Egy ideig nem hallatszott semmi, illetve majdnem semmi. Pista bátyám szuszogását egy halk kis nyöszörgés váltotta fel.
– Élvezed, igaz-e?
– Minek arról beszélni? – hallottam Edit néném hangján, hogy piheg. – Igen, igen! – kiáltott fel aztán hangosabban.
– Ugye, hogy jó neked?
– Igen.
– Imádom a pinád! Gyönyörű, te!
– Aj, ne beszélj már így! – nyöszörgött fel.
– Ha nem beszélhetek, nem is folytatom. Akarod, hogy folytassam, igaz?
– Igen, igaz, tudod, hogy igaz.
– Én jobb vagyok, mint az öcsém, igaz?
– Igaz, igaz.
– Azért mentél hozzá, mert tudtad, hogy majd én megbaszlak, igaz? Akartad, hogy megbasszalak, igaz-e?
– Akartam. Akarom, na! Csináljad, jaj!

Még sosem hallottam beszélgetni embereket közben. Láttam már a szüleimet a szobájukban, hallottam időnként éjjel, hogy nyögnek, néha kiáltanak. De sosem beszélgettek.