Álom volt csupán

23 éves lány vagyok... s még sosem voltam szerelmes. Nem arra a lanyha lelki vonzalomra gondolok, amit egy erősebb testi sikeresen elfed, hanem a mindent megmozgató, lábremegtetős, nemtudokélninélküled-típusú, tényleg örökké tartó fajtára. Ami talán nem is létezik. "Az örök szerelem olyan, mint a szellem a kastélyban. Mindenki beszél róla, de még senki sem látta. " Isten (és a családi gének) feltűnően jó külsővel áldottak (? ) meg, ésszel és ambíciókkal tetézve. Mindez egy sikeres élet alapja lehetne, nálam viszont a filozofikus hajlam inkább tépelődő bizonytalansággá változtatta a magabiztosságot. Nem találtam megfelelő párt, akivel egyeztünk volna: elvekben, értékekben... szerelemben. S mint egy ördögi kör, mindinkább magamba fordultam, álmodoztam. 20 évesen még nem csókolt meg senki. Nem mintha nem próbálták volna, csak... én az "igazira" vártam.

A családommal mindig remek volt a kapcsolatom, igazi mintagyerek, jó tanuló, csinoska, okoska vagyok, akivel lehet villogni a munkahelyen. Csak egy öcsém van, nagyon szeretem, de koránál fogva sem lehet bizalmasom. Unokabátyám, aki velem egyidős, viszont igazán megfelelő támaszom volt a tinédzserkor során. Mindent meg tudtunk beszélni, bár életvitelünk nem is lehetett volna különbözőbb: ő a bulizós (bár jószívű és okos) nagymenő, én a tanulós, olvasós komoly lány. De vele, miután szinte együtt nőttünk fel, igazán önmagam lehettem. Felbecsülhetetlen értékű kapcsolat volt.
Aztán pár éve elköltöztek a városunkból, nagybátyám külföldi munkát kapott, vitte családját is. Sokáig nem láttuk egymást. András (így hívják) közben felnőtt, megkomolyodott... és eltávolodott tőlem. A mindennapos kapcsolat hiánya megtette a hatását. No meg az új környezet, barátok is. Csak mikor már egyetemisták lettünk, akkor keresett meg újra. Ő Németországban ugyanúgy az orvosi kart végezte, mint én, így amikor külföldi tanulmányutat pályáztam – és nyertem meg, nem volt kétséges a helyválasztás.
Kapcsolatunk az eltelt évek ellenére ismét a régi meghittséggel éledt fel; ugyanazokat a küzdelmeket éltük át, barátságunk erősebb volt, mint valaha. Bemutatott a barátainak, segített beilleszkedni, eligazodni a mindennapokban.
Majd jött a hír: meghalt nagyapánk.