Metaxa

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat! Íme a folytatás:

Az ajtóban álltunk és látszólag mindketten zavartan nézegettünk magunk köré, mintha biztosak akarnánk lenni abban, hogy nem hagytunk "bűnjelet". Már a nyitott ajtóban álltam, mikor megéreztem ujjainak hegyét, amint lágyan végigsimították hátamat.
– Ha gondolod, hívj majd. – mosolygott. Visszanéztem, és csak bólintani tudtam. Az ajtó bezáródott. Tudtam, hogy mikor hazaérek senki sem lesz otthon. Munkánk miatt férjemmel szinte soha sem tudtuk egy időpontra egyeztetni a szabadságunkat. Így volt ez most is. Férjem már reggel hóna alá vette a gyerekeket és elutazott tóparti hétvégi telkünkre, terv szerint én két nap múlva követem őket és szűk egy hetet töltünk együtt. Hazaérve haraptam pár falatot és felhívtam családomat és megadtam a szükséges instrukciókat, hogy "túléljék" a nélkülem eltöltendő két napot. Aznap éjszaka meztelenül aludtam, amit talán főiskolás korom óta nem tettem.

Másnap reggel még mindig hatása alatt voltam az előző nap történteknek, mely kolléga és egyben barátnőmnek is feltűnt. Dórát az egyik legjobb barátomnak tartottam, annak ellenére, hogy kb. fél éve ismertem. Tudtam róla, hogy kedveli az éjszakai életet és egyszer-kétszer előfordult, hogy bedagadt szemekkel jött be dolgozni. Nem volt nehéz észrevenni, hogy valahol máshol jár az eszem. Igazából – utólag belegondolva – az zavart, hogy nem éreztem lelkiismeret furdalást a történtek után. Szerencsére a péntek rövid munkanap, így nem kellett hosszú ideig kitérnem kérdésáradata elöl. Délután korán értem haza és neki láttam rendbe szedni az üres lakást. Miután végeztem letusoltam és valami erőtől vezérelve a konyhaszekrényünk tetejére felzsúfolt italállomány vettem szemügyre. Férjem értékesítőként dolgozva partnereitől rengeteg "repi piát" kapott. Kiválasztottam egy üveg Metaxát, fürdőköpenyt vettem magamra és leültem a szoba közepére néhány díszpárna tetejére és úgy határoztam, hogy az ital társaságában átgondolom a tegnapi napot. Az első pohár rettenetes volt...

... nem tudom mennyi idő telt el, mikor éles visításra eszméltem. Félretettem az üveget, mely még félig volt és elindultam az ajtó felé. A kaputelefon visított – már régen meg kellett volna javítani.