Egy forró nyári délután

A történet egy forró nyári délutánon játszódik, rekkenő hőség van a házon kívül, az aszfalt felett remeg a levegő, csak a lakásban lehet elviselni ezt az időt. Az utcákon egy lélek sincs, vasárnap lévén mindenki, aki megteheti, a strandon, vagy légkondicionált helyen keres menedéket a forróság elől.
Ránézek az órára, még 10 perc... Az ágy már készen, a hűtőben, egy kis harapnivaló is előkészítve, reggel borotválkoztam, tehát minden készen van a fogadásodra. A másodpercek csigalassúsággal telnek, elmondhatatlanul várom, hogy meglássalak, a gyönyörű alakod, az ajkadon megcsillanó napfényt, azt, amit a szemedben látok, amikor Rám nézel, ahogy ölelésre nyitod a karjaidat és megcsókolsz... Már a csókodtól elbódulok, tombolni kezd bennem a tesztoszteron, vágyom Rád, vágyom hogy egyek legyünk, hogy együtt legyünk. Azt, hogy belecsókoljak a nyakadba, a kezem pedig a tested legrejtettebb zugain induljon el felfedezőútjára, hogy lassan lejjebb haladjak nyelvemmel, csókokkal borítva minden jól ismert érzékeny pontodat...

Az ábrándozást a csengő kellemetlen berregő hangja szakítja félbe, a pulzusom máris emelkedik, tudom, hogy megérkezett, akit bár csak egy napja láttam, de mégis, mintha egy örökkévalóság választott volna el attól a pillanattól. Őrülten keresem a kulcscsomót, persze ilyenkor nincs meg... Nem akarlak megváratni, de önző is vagyok. Nem akarom megváratni magam, hogy meglássam azt, akit szeretek, aki az életem értelme. Végre megvan a kulcs, persze már elsőre is láthattam volna, a szokott helyén volt... Ilyenkor az ember nem képes tisztán látni...

Amikor a kapu felé haladva meglátlak, még gyorsabban kezd dobogni a szívem... Az a ruha van rajtad, ami az egyik kedvencem, rövid kék szoknya és kivágott, bár nem kihívó kék top, mely kiemeli a gyönyörű melleid. Remegő kézzel nyitom ki a kaput, szükségem van az ölelésedre, arra hogy hozzám simulj. És megtörténik, amire annyira vártam, a szemedbe nézek, látom benne a gyengédséget, a tüzet, a szerelmet, egyikünk sem bírja tovább, egymás karjaiba omlunk és megszűnik a külvilág, csak Te létezel és semmi más, elveszek a csókjaidban és tudom, hogy Te is így érzel.

Nem tétovázunk, mindketten tudjuk mire vágyunk, magam után húzlak az előszobában lévő hűvösbe.