Te is jársz néha tilosban 1. rész

Sanyi volt számomra az a pasi, akit piedesztálra emelhettem. Nem azért, mert olyan példaértékű volt, hanem mert azzá tettem.
Gyakran előfordult, hogy csak miatta tértem be a pubba, mert tudtam, épp dolgozik. Volt, hogy két-három órán keresztül ültem előtte az üres helyiségben, egyetlen kólát szürcsölve. Rengeteget poénkodott velem. Sokszor szexre utaló megjegyzéseket tett. Egyszer, amikor kiakadtam exem bunkóságán olyasmit hangoztattam, hogy nekem egy érzékeny pasi kellene. Sanyi erre komolyan rám nézett, és szemrebbenés nélkül közölte, hogy előtte utána szíves örömest megölel.
Összenéztünk, majd jót röhögtünk.

Nagyon bejött, mindene megvolt, ami tetszett nekem egy pasiban: hosszú, vékony tincsű raszta haj, mélybarna – szinte fekete – szemek, piercing a szemöldökénél. De sajnos volt egy tulajdonsága, amit egyetlen pasinál sem szerettem: barátnője volt. Ráadásul ő az a ritka típus volt, aki nem csalta meg párját. Hiába tudtam én, hogy a leányzó nem ilyen hű hozzá, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a mi kapcsolatunk nem lesz ennél több sosem. Egyszer meg is kérdeztem, hogy mit tenne, ha komolyan venném a szövegeit, mélyen a szemembe nézett, és annyit mondott "Három éve kellett volna találkoznunk. "

Hamarosan megnősült, rá egy évre kisfia született. Csak e-mailben gratuláltam neki, személyesen már rég nem találkoztunk. Neten kapott képről tudtam meg, hogy derékig érő tincseit levágatta, és egyre szaporodtak tetkói. Nem szeretem az agyon dekorált pasikat, Sanyi is kezdett ebbe a kategóriába tartozni.

Mivel az év nagy részében nem voltam otthon szorítkoztunk a névnap, húsvét, karácsony-újév üdvözlésekre.

Eltelt öt, vagyis hat év, mióta már nem jártam be hozzá, nem beszélgettünk mindenféle hülyeségekről, nem utalt nekem a szexre, és nem dicsérte burkoltan vagy nyíltan a fenekem vagy a mellem, amikor két hete találkoztunk.

Fáradt voltam, és nyűgös. A barátom elhagyott, a munkahelyem kész rémálom volt, ráadásul elküldtek az egyik vidéki vállalathoz felmérni az állapotokat. A busztól hazafelé rámjött a . Kábé fél úton volt egy pizzéria, mondom, bemegyek oda, legfeljebb meg is vacsorázom.

Szó szerint majdnem berosáltam, amikor belépve ismerős hang szállt felém:
– Szia Csaj, ezer éve nem láttalak!