Lángoló selyem

Álmosan pislogtam a betűző reggeli napfényben. Éreztem valami hiányt, mintha elvesztettem volna valamit. A megismétlődött, ezúttal hangosabban. Hunyorogva tapogatóztam a szekrény felé, aminek nyitott részén a könyvek előtt a mobilom járta ébresztő táncát.
– Ki a fene lehet hajnali fél tízkor? – pillantottam a kijelzőre, majd vegyes érzelmekkel tudatosult bennem: a kedvesem hív. Hmm. Mostanában elég sok bajunk volt. A család mindkettőnk részéről igyekezett megőrizni minket gyerek voltunkban, mi pedig – örök lázadó ifjúság – igyekeztünk kitörni a körből. Sajnos, az utóbbi időben egymáson keresztül.
– Szia! – köszöntem röviden.
– Szia, felébredtél? – *biip.. biip.. biip*... letette.

Az egyik népszerű (? ) telefontársaság átka. A telefon újra csöngeni-berregni kezdett.
– Mikor érkezel? – kérdeztem érdeklődve.
– Már itt vagyok – válaszolta, mire megindult bennem a véráram, agyam kezdte felfogni, hogy vége a szunyának, ideje lenne intenzíven használni az idegpályákat. A születésnapom volt, és a drága, némi vita után pár napja beleegyezett, hogy meglátogat a családi (vipera) fészekben. Nem állt túl jó helyzetben, voltak, akik szerették volna távol tudni tőlem. Esélyük sem volt... Sietve megráncigáltam néhányszor a takarómat, hátha rájön, hogy én most voltaképp megigazítom őt. Nem értette. Szétnéztem a lakosztályomban – ami egy gyéren bebútorozott padlásszoba és egy barlang törvénytelen utódára hasonlított – majd beletörődően elindultam lefelé a diófa lépcsőn, vigyázva, nehogy kettőnél több fokot érintsek. Dübb. Még jó, hogy nem lépett be senki az ajtón, szépen leült volna egy sarokba csendben fibrillálgatni.

A kapu előtt várt rám, addigra nagyanyó már elkezdte puhítani.
– Há, már itt vaaan! – vigyorgott sokat sejtve és keveset tudva őszülő ősszülőm. Rövid puszi-csók és szóváltás után a házba menekültünk, fel pazar hálószobámba, lepakolandó a kedves motyóit. A délelőtt, mint egy kehes vetítő, pergette a képeket, mígnem a Nap elvesztette – ismét – a Holddal vívott csatát. Az ezüst korong szabályos kör alakja ismét eszembe juttatta egy rég hallott megjegyzését valami múltba vesző ismerősömnek:
– Párzási időszak.