Az álompár

A hatalmas feldíszített, bérelt limuzin, begördült az ajtó elé. A vendégsereg még a borús, esős idő ellenére is jókedvűen zajongott. Igazi esküvői hangulat volt. Az én esküvőm volt. Azt hiszem, addigi életem legszebb napja. Tökéletes, jó anyagi helyzetről tanúskodó szervezés, a gazdag, vállakózói és értelmiségi körökhöz tartozó meghívottak, pazar ajándékok, stb., egyszóval, maga volt a tökéletes esküvő.
Néhány évvel korábban, amikor kis vidéki varosból, hirtelen belecsöppentem a nagyvilág forgatagába, nagyon elveszettnek éreztem magam. Főiskolás lányként ismertem meg Istvánt. A lányok nagy része, bolondult utána, amit István ki is használt. Sokáig még a közelébe sem kerültem, vagy csak egész egyszerűen nem vett észre. Nem voltam csúnya, de nem voltam a nagyvárosi plázacica, vagy a társaság középpontjába lévő, szereplő típus.
Végül egy közös barátunk házibuliján ismerkedtünk meg. Elismerem, hogy levett a lábamról. Tetszett a sármos, mindig mosolygós stílusa és rendkívül polivalens, sokoldalú személyisége. Szinte nem volt olyan terület, amihez ne szólhatott volna hozzá, függetlenül attól, hogy társaság szórakoztató szerepet töltött-e be és vicceket mesélt, vagy éppen a világgazdaság alakulásáról folyt a duma. Azonkívül. hogy intelligens volt, megkapta otthonról is, amire szüksége van egy embernek, ahhoz, hogy könnyedén az átlag fölé emelkedjen. És mindezek mellett még ott volt egy fajta hollywoodi, filmszínészes megjelenés. Magas kisportolt alkat, félhosszú fekete haj, ragyogó fogsor, sötéten villogó szemek és markáns férfias arc.
Annak ellenére, hogy soha nem rajongtam a kimondott Casanovákért, ez a pasi nagyon bejött nekem.
És most itt álltam az oltár előtt, össze-vissza dobogó szívvel, és még most sem akartam elhinni, hogy mindez igaz, hogy mindez velem történik meg, a kis vidéki kislánnyal, aki azzal a bizonytalansággal a lelkében ment főiskolára, hogy nem biztos sikerül befejeznie, elsősorban a család anyagi helyzete miatt. Úgy tűnt, egy csapásra megoldódott minden problémám, beleértve az anyagiakat is. Szüleim mosolyogva, könnyes szemmel és büszkén álltak mellettem, egyetlen leányuk esküvőjén.
A nászéjszaka csodás volt, bár először, évekkel ezelőtt szeretkeztünk, mégis mintha minden uj lett volna. István órákig kényeztetett, és azt szerettem volna, ha soha nem ér véget ez az éjszaka. Hasonlóan telt a kéthetes, Dél-Franciaországi nászutunk is, egyszóval mi voltunk az álompár.