Fájdalommal teli gyönyör

Nem tudom elfelejteni azokat a szemeket... ahogy nézett rám. A látvány beleégett az emlékezetembe. Mit művelsz velem Kevin...? Kikészítesz!
Soha nem felejtem el azt a délutánt. Aznap is fölmentem hozzá korrepetálásra, mint minden kedden. Szokás szerint fel voltam készülve a legrosszabbra, mert az ember soha nem lehet eléggé óvatos, ha erről a bogaras pasiról van szó.
Amint beléptem a lakásába, megcsapott az indiai füstölők erős illata. Mindig megjegyzéseket teszek rá, de igazából egész kellemesnek találom. Levettem a cipőmet, és elindultam a dolgozószoba felé, mivel őt mindig ott lehet megtalálni. Gyönyörű, tágas lakása van. A családi életre nem lenne túl alkalmas, de tökéletes, egy egyedülálló férfi számára. Habár még csak a nappalit és a dolgozószobát láttam, biztos vagyok benne, hogy a ház többi része is hasonló fényűzéssel van berendezve.

Megálltam a dolgozószoba ajtajában, mély levegőt vettem, és bekopogtam, de nem érkezett válasz ezért résnyire nyitottam az ajtót és belestem. Az az arrogáns balfasz ott ült az asztalánál, és a laptopján dolgozott. Beléptem a szobába, de még akkor sem volt hajlandó tudomást venni a jelenlétemről, pedig eléggé feltűnő, jól kifejlett srác vagyok. Ledobtam a táskámat, leültem egy székre, és körülbelül öt percet töltöttünk el így némán, a csendet pedig csak a laptop billentyűzetének kattogása törte meg. Rám nézett és kifejezéstelen arccal ennyit mondott: "Elkéstél... ". Több figyelmet nem is szentelt rám. Fölállt és kisétált a szobából.
Elegem volt... elegem volt abból, hogy minden kedden majdnem fél órán keresztül kellett vele veszekednem, mielőtt egyáltalán hajlandó volt tanítani. Aznap amúgy is nehéz napom volt, és amikor faképnél hagyott, betelt a pohár. Mintha nem lenne jobb dolgom annál, hogy itt üljek...
Fölpattantam és utánamentem. Olyan indulat volt bennem, amilyen azelőtt még soha. Föltéptem a szoba ajtaját, és készen álltam arra, hogy mint egy tomboló vihar, lesöpörjem a lábairól.
– Ezt nem játszod el velem újra! – ordítottam utána, de mintha ott sem lettem volna. – Jó lenne, ha nem kéne mindig ennyit szarakodni, mielőtt rátérünk a tanulásra!
Megállt, és lassan felém fordult. – Nem mindegy? – kérdezte a tőle telhető legnagyobb megvetéssel a hangjában. – Egyszerűen hülye vagy! Hidd el nekem, a korrepetálás nem fog segíteni! Spórold meg mindkettőnknek a szenvedést, és menj haza!