A szűz asszony 16-17. rész

XVI. rész

A hosszú, magányosan töltött hónapok megnyugtattak, és pihentettek. Azt hiszem, érettebb és kiteljesedettebb lettem. A vad és gyötrő vágyak elcsitultak bennem, helyettük egészséges ösztönök lettek úrrá felettem. Ha visszagondoltam az elmúlt eseményekre, a perzselő szenvedély helyett mindig valami érett vágy támadt ölemben. Időnként elő kellett vennem a párizsi szerszámot, azzal csapolni le a felgyülemlett, túláradó energiákat...
Így éltem, amikor egy csendes, álmosító hangulatú januári napon ismét belépett életembe Maurice, havasan, pirosra csípett, egészséges színben jött meg.
Álmodozva ültem a félhomályos szobában a pattogó kandallótűz előtt, néztem ablakomon keresztül a szürke téli délutánt. Ismered ezeket a perceket? Az abszolút magánynak a olyan percei ezek, amelyek felszabadítják a lelket és elindítják az ábrándok mezsgyéin.
Boldog, kitörő örömmel fogadtam Maurice-t, rég nem látott, kedves barátomat. Tele volt élményekkel, eseményekkel, ezer történettel, amik számomra, aki az elmúlt csaknem fél esztendőt magányosan töltöttem, a külső világ, az élet híreit jelentették. Szomjasan hallgattam a rég látott londoni és párizsi ismerősökről hozott híreket, az apró társasági pletykákat, a főváros rohanó életének eseményeit. És Maurice mondta, mondta szívesen, színesen. Mire kifogyott mondanivalójából, egészen beesteledett. A szoba megtelt árnyakkal, csak a pattogó tűz vörös fénye világított meg bennünket. A hol kihunyó, hol fellobbanó, táncoló lángokba bámultam és úgy hallgattam Maurice eleven, élénk elbeszéléseit. Szemben ültem a tűzzel, térdeimet önkéntelenül is széjjelebb tettem kissé, és úgy élveztem a tűz melegét. Az áradó hő kellemesen fűtötte ölemet; lassan csend borult a szobára.
Maurice mélyen hallgatott, mint aki a gondolataival van elfoglalva. Én sem kérdezgettem tovább, kifogytam a kérdeznivalóból. A férfi kis, rövid sóhajtás után az életünkre terelte a szót. Vállamra tette a kezét, és őszintén, egyenesen elmondta szándékát. Feleségül szeretne venni. Nem csak a vágyai, a szíve is felém űzi. Megdobbanó, hálás szívvel hajtottam erős karjára fejemet, és rövid gondolkodás után "nem"-mel válaszoltam.
– Nem, Maurice. Elég volt kétszer. Nem megyek feleségül még egyszer, mert nem akarom feláldozni a függetlenségemet. Amíg érzed, hogy szeretni tudsz, mellettem maradhatsz, mert én is szeretlek.
– Ha te is szeretsz, Gitta, akkor melletted maradok.