Egyszerre minden megváltozott 1. rész

Láttam egyszer egy nőt egy filmben. Nem lesz könnyű leírnom őt. Mikor először megpillantottam, valahogy teltnek tűnt. Mikor tovább figyeltem, észrevettem, mennyire izmosak a lábai, és milyen lapos a hasa. Jókora mellei voltak, de nem ezért felejtettem rajtuk a szemem: a keménységük és tökéletes formájuk volt az igazán megkapó. Az arca tipikus babaarc, nagy szemek, és a csinos pofik között, a telt ajkak felé lágyan ereszkedő orrnyereg. A haja sűrű, és szőke volt – rikítóan szőke. Itt göndör, ott sima, de az egész mégis annyira természetesen koronázta a fejét, hogy csak ültél ott, és bámultad őt.

Ami eszembe jutott róla, hogy fiatal korában biztosan úgy nézett ki, mint a testvérem. Az egyetlen különbség, hogy a húgom vékony, ezüstkeretes szemüveget hordott, kékes bevonatú lencsével.

Júliusban jártunk. Forró, fülledt júliusban. Legalább a sulit letudtuk pár hónapra. Nyári munka nemigen akadt ilyen gyengén képzetteknek, mint mi voltunk a tesómmal. Így nekünk csak az otthoni lustálkodás maradt. Az elmúlt évek alatt már egészen belejöttünk.

Nem volt sok minden, amivel elüthettük az időt. Nézhettünk tévét. Úszkálhattunk, ha akartunk. Bejárhattuk a ház mögötti kiserdőt. Olvashattunk, míg csak ki nem folyt a szemünk. A rádió hírei csak akkor ráztak fel, ha valami komolyabb szerencsétlenségről tudósítottak. Ezeken kívül csak a mező maradt, amit bámulhattunk, amíg a szem ellát. Unatkozhattál rogyásig, vagy ha úgy veszed, megtalálhattad a kulcsot önmagad felfedezéséhez is. Nekem jobbára csak az előbbi sikerült.

Már két hete benne voltunk a vakációban. A tetőteraszon üldögéltem, amit apa építtetett évekkel azelőtt, mikor rákapott a csillagászkodásra. Mígnem egyszer, sötétedés előtt fent lévén felfedezte magában a félelmet a magasságtól. Azért heveny tériszonyba nem fordult nála a dolog – ettől megóvta a plató szélessége és a korlát. Mindennek már jó pár éve. Azóta a terasz megmaradt a Magnusson gyerekek saját használatú fedélzetének. Gyűltek rajta a kiürült ételdobozok, papírtálcák. Minden, amibe csak kaját csomagoltak a gyorsbüfék, és ami szélvédett helyet találhatott magának a teraszon.

Amint említettem, itt dekkoltam, két emelettel a föld színe felett, egy könyvet olvasva egy srácról, akinek nem akaródzott hazamennie.