Enema 9. rész

Furcsa dologra ébredtem. Először nem is tudtam, hogy mi az. A hátamon feküdtem, ez nálam ritka dolog, és lábaim között valami nedveset éreztem. Aztán, ahogy az álom mezsgyéjét elhagytam, tudatosult bennem a dolog. Kedvesem nyelve volt az. Azonnal elöntött a kéj. Nem szóltam semmit, csak nyögdécselni kezdtem. Zsolt pedig fokozta izgatásomat. Először egyre jobban széttáruló combjaimat simította végig, majd hasamat, belenyúlva köldökömbe, majd elidőzött melleimen, be, becsípve két ujja közé meredező bimbóimat. Nyelve pedig dolgozott ölemben. Beszívta csiklómat, majd egy ütemre kezdte szopni, azzal, ahogyan mellbimbóimmal is foglalkozott. Hamarosan elakadt a lélegzetem, és remegve élveztem el.

Mikor lenyugodtam, feltérdelt, és mosolyogva nézett rám a hajnali félhomályban.

– Milyen finom vagy így ébredés után – mondta, majd közelebb térdelt. Egyik lábam lábai közé került. Merev pénisze a hasamon. Felnyúltam, és megsimogattam a mellkasát. Szerettem a széles, alig szőrös mellét. Könnyedén a bimbókon is átszaladt a kezem, erre utána nyúlt, és visszavezetett a ballra.

– Én is szeretem ám, ha ingerlik – mosolygott, én pedig két ujjam közé fogtam, és gyöngéden morzsolni kezdtem, először csak a ballt, utána a jobbat is. Zsolt közben felemelte szabadon maradt lábamat, és belém csusszant. Szeme elkerekedett a kellemes élménytől. Egész másképp dörzsölt most férfiassága. Lassú mozdulatokkal, arcomat figyelve mozgott bennem. Hamarosan abbahagytam mellei izgatását, és szememet behunyva, élvezni kezdtem.

– De jó, nagyon jó! – nyögtem, mire kedvesem keze csiklómat keresve ölembe csúszott.

– Mindjárt még jobb lesz – súgta, majd megtalálva ágaskodó gyöngyöcskémet körkörösen ingerelni kezdte. Behunytam hát a szemem, és tudtam, hogy ismét nagyot fogok élvezni. Zsolt pedig egyre gyorsabban mozgott, éreztem, mindjárt robban. Aztán mélyen belém nyomult, és megéreztem szerszáma lüktetését bennem. Ujja pedig ugyan arra a ritmusra ingerelte csiklómat. Hihetetlen érzés volt. Közben homlokáról izzadtságcseppek pottyantak arcomra, szeme átszellemülten behunyva. Keze lelassult, ahogy a gyönyör múlni kezdett, aztán nevetve ölelt át.

– Ugye mondtam, hogy még jobb lesz? – súgta félig a fülembe, félig a nyakamba.

– Igen – pihegtem, és örültem, hogy felébresztett. Zsolt mellém hengeredett, ránk húzta a takarót, és átölelt.

– Még van egy óránk – súgta, és elaludtunk.

A vekker hangja élesen hasított bele az álmomba. Legszívesebben kivágtam volna az ablakon. Aztán eszembe jutott, hogy ma megyünk anyámhoz, és a maradék jókedvem is elszállt. Zsolt rámmosolygott, de én csak a fejem ráztam.

– Anyád miatt aggódsz?

– Igen – bólintottam.

– Lerendezzük az öreglányt, egy életre – bíztatott.

– Nem ismered – szontyolodtam el végképp.

– Kérlek, szólj be a munkahelyedre, és vegyél ki egy napot. Most azonnal túl esünk anyádon.

– Először át kéne öltöznöm.

– Jó, megyünk hozzád, aztán hozzá.

Rosszkedvűen bújtam bele az előző napi ruhámba, miután betelefonáltam. Zsolt közben lezuhanyozott, és frissen és üdén jött ki a nappaliba. Tiszta pólót és nadrágot vett, aztán vette a kocsi kulcsot, és elindultunk.

– Kéne már pár cuccot áthoznod. Most úgy is ide fogsz menekülni – simogatta meg a kezemet, miután becsatoltuk a biztonsági öveket.

– Jó – sóhajtottam, Zsolt pedig fejcsóválva adott gázt.

– Kedves, hidd el, hogy nincs kezelhetetlen ember. Azt pedig nem hagyom, hogy uralkodjon rajtad. Még nekem se hagyd. Minden ember szuvenir egyéniség. Persze, a szexben feloldódunk egy két órára, de az kölcsönös.

Valahogy megnyugodtam a szavaitól. Lassú léptekkel mentünk fel az emeleti lakásomhoz. Ahogy gondoltam. A postaládám tele volt anyám céduláival.

– "Gyere haza! Ha nem többet ne is gyere! Péter aggódik érted! Hülyeséget csinálsz! " olvasta sorra őket Zsolt, aztán a 10-12 cédulát a zsebébe süllyesztette.

– Miért nem dobod ki? – kérdeztem csodálkozva.

– Lelki hadviselés.

– Tudom, de nem érdekel.

– Nem neked – nevetett, – hanem anyád felé. Majd meglátod.

Bementünk a lakásba, előre tekertem az üzenetrögzítőt, és végig hallgattuk a vagy 20 hívást. Abból kettő Péteré volt. Nagyon aggódott. Az első hívásnál ultimátumot adott, hogyha egy órán belül nem hívom vissza, akkor fel is út, le is út, a másodikkal pedig megerősítette, hogy ki vagyok rúgva.

Letusoltam gyorsan, tiszta ruhát vettem, majd pár cuccomat bedobáltam az egyik utazótáskámba, és remegő lábakkal elindultam a nagy beszélgetés felé.

Anyám pongyolában, kisírt szemmel nyitott ajtót. De, hamar elemébe került. Állával Zsolt felé bökött, és köszönés helyett megkérdezte:

– Ez meg ki?

Zsolt elővette legcsábosabb mosolyát, és oldalba bökött.

– Mutass be légy szíves az édesanyádnak – anyám keze, legnagyobb csodálkozásomra, megindult.

– Koroknay Zsolt – hebegtem – ő pedig az édesanyám, Nagy Attiláné, Rózsika.

A kézfogás után anyám utat engedett nekünk. Átmentünk a makulátlanul rendben tartott hallon, és beléptünk a nappaliba. Anyám hellyel , aztán csönd borult ránk.

– Meg kaptad a leveleimet? – törte meg végül anyám a hallgatást. Már épp felelni akartam, amikor Zsolt a zsebébe nyúlt és anyám legnagyobb csodálkozására elővette a cédulákat.

– Ezeket ott tetszett felejteni Melindánál – mondta, és mivel anyám zavarában nem tudta, hogy mit csináljon, letette a dohányzó asztalra.

– Péter nagyon mérges – mondta, csak nekem címezve a szavakat.

– Nem érdekel Péter – mondtam kicsit határozottabban, mint ahogy szoktam.

– Legalább hívd fel, és magyarázd meg.

– Már nincs mit magyaráznom neki – mondtam, remegő gyomorral.

– De, akkor sem... – itt tartott anyám, mikor kedvesem nagyon udvariasan, de határozottan megszólalt:

– Elnézést, hogy közbeszólok, de Melinda, tudja mit csinál. Egyébként is, ha az úriember valamit akar tőle, neki szóljon, és ne önt idegesítse. Úgy érzem, hogy Melinda ellen akarja hangolni önt.

Anyám szája tátva maradt, újabb csend következett. Kezdtem élvezni a helyzetet. Anyám, végül nem bírta Zsolt átható tekintetét, és felállt.

– Kis likőrt, vagy üdítőt? – kérdezte zavartan.

– Köszönöm, én csak üdítőt, mert vezetek – mosolygott tovább is Zsolt.

– Mi iszunk egy ? – kérdezte tőlem, ezzel hatalmas engedményt adva nekem. Még mindig úgy vélte, hogy fiatal vagyok még a . Bólintottam, anyám pedig kisietett.

– Na, látod, nem is harap – súgta oda Zsolt.

– Mindjárt kitör, figyeld meg.

Ő pedig visszajött kezében tálca. Letette és mi felvettük a megfelelő poharat. Nagyot húzott az italból, rám nézett, és zokogásban tört ki.

– Az ember megszüli, felneveli őket, és ez a hála. Itt hagyott és nem is kíváncsi rám. Sőt gyűlöl. Gyűlöl, mert maga elcsavarta a fejét! – anyám egyre hisztériásabb lett. Zsolt kivette a poharat a kezemből, és megitta a maradékot, aztán felállt. Nagyon halkan kezdett el beszélni, úgy, hogy ha anyám hallani akarta, abba kellett hagynia a hangos sírást.

– Kedves Rózsika. Ezt nagyon sürgősen abba kéne hagyni. Nem jó se magának, sem a lányának. Örüljön neki, hogy talált valakit magának, akivel boldog. Abba, hogy kivel él együtt, ahhoz magának csak annyi köze van, hogy elfogadja. Nem, érti, nem engedem, hogy gyötörje Melindát. Ha átgondolta a dolgot, akkor szívesen járunk magához vasárnapi ebédelni, de másra ne számítson. Gyere! – nyújtotta a kezét, én pedig felálltam. Anya rám emelte nagy, könnyben úszó szemeit, és megkérdezte:

– Akkor nem is költözöl haza? – megráztam a fejemet.

– Nem, Rózsika, hozzám költözik – mosolygott Zsolt, és elindultunk kifelé, anyám utánunk vagy tíz évet öregedve. Mikor kiléptünk az ajtón halkan megszólalt:

– Vigyázzon rá!

– Higgye el Anyuka, másra sem lesz gondom – mondta Zsolt hihetetlen kedves hangon.

– Hívj majd fel! – mondta anyám, és halkan betette az ajtót. Egy percig csodálkozva álltam, de aztán Zsolt a lift felé kezdett húzni. Végre, majd 46 évesen felnőhettem.

– Hmm, rám férne egy jó stresszoldó beöntés. Tényleg nehéz dió volt az anyád.

– Én mondtam – nevettem felszabadultan. – De, bámulatosan törted fel.

– Nem akartam ilyen durván, de muszáj volt. Bocsáss meg, hogy nem hagytalak szóhoz jutni.

– Á, dehogy haragszom – nevettem. – Nekem is kéne az a beöntés. Menjünk hozzád!

– Jó, de előbb, meghívlak ebédelni. Meg kell ünnepelnünk, hogy felnőtt lettél.

Az ebéd kellemes volt, jóllakottan ültünk a kocsiba. Zsolt lakása meghittséggel fogadott, mi pedig levetkőztünk, és a hálóba mentünk.

– Itt akarod? – kérdezte kedvesem.

– Előbb aludnék – mondtam. A stressz és utána a finom ebéd teljesen elálmosított.

– Feküdj le, jövök mindjárt – mondta Zsolt és kiment a fürdőbe. Már félálomban voltam, mikor megéreztem teste melegét magam mellett.

Késő délután volt, mikor felébredtem. Zsolt már felkelt, tévét nézett a nappaliban. Leültem mellé, mire ő kikapcsolta a filmet.

– Jöhet a kéj? – kérdezte, mire én bólintottam. – Már alig vártam, hogy felébredj – állt fel, és kisietett. Hamarosan az ismert szettel tért vissza.

– Feküdj hasra – kérte, én pedig várakozásteljesen tettem meg. Hamarosan folyni kezdett belém a meleg víz. Zsolt pedig hátamat, fenekemet simogatta, majd mikor már félig lefolyt a beöntés, csiklómhoz is hozzá, hozzáért.

– Azt akarom, hogy nagyon felizgulj – súgta, én pedig nevetve mondtam:

– Legjobb úton haladsz felé.

Aztán elfogyott a beöntés és Zsolt felakasztotta a csövet, majd egy bardexet vett elő, és feltolva a fenekembe, felfújta. Majd csiklómhoz nyúlt, és megnézte mennyire vagyok nedves.

– Maradj így – mondta.

– Hátulról akarod, kezdtem el feltérdelni.

– Ne térdelj fel Kedves! – nyomott vissza a kanapéra gyöngéden. Aztán átvetette egyik lábát fölöttem, és térdeivel összeszorította a lábaimat. Megnyálazta ujját, majd a farkát is, és el kezdte belém tolni. Zárt lábaim alig engedték nedves ölemhez. Már szinte fájt, de aztán hatalmas gyönyört okozva belém hatolt. Az érzést fokozta teli hasam is. Lassan kezdett el mozogni, pedig én őrült iramra vágytam. Ő is hangosan nyögdécselt, aztán hatalmas lökéssel elélvezett, miután már én hangosan élveztem. Lihegve fordultam meg. Ő pedig ott ült mosolyogva, homlokán izzadtság cseppek, és szerelmesen nézett rám

– Szeretlek – bújtam oda hozzá.

– Á, csak örülsz, hogy megszabadítottalak az anyádtól – simított végig hátamon.

– Szeretlek és kész – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. Felnéztem rá, és egy könnycseppet fedeztem fel a szemében.

– Menj, üríts! – mondta, és most először volt előttem zavarban.