Nürnberg

Hetek óta ezt a három napot vártam. A cég, ahol dolgozom, rendszeresen megjelenik egy szakmai kiállításon, Nürnbergben, minden februárban.
Idén nekem jutott a szerencsés megtiszteltetés, hogy a főnököt lekísérjem. Mivel ő szinte semennyit nem beszél angolul, csak franciául és oroszul, jól jött neki valaki a cégtől, aki otthon van a nyelvben, és még reprezentatív is egy kicsit. A tegnapi napon például három üzletet is sikerült olcsóbban nyélbe ütni, mindössze annyi kellett, hogy egy kicsit elbájologjak a távol-keleti ügyfelekkel.
Alapjáraton nincs is vele semmi gond, mert igen mókásak, és abszolút udvariasak, tökéletesen tisztában vannak vele, hogy ez az üzlethez tartozik, és miután a tárgyalóasztaltól felálltunk, sosincs velük a továbbiakban kellemetlen problémám. A gond mindössze annyi, hogy az előző hetet végig dolgoztam, napi 10-12 órában a kiállítás miatt.

Előzetes telefonos egyeztetések, repülőjegy rendelés, szobafoglalás, saját reprezentációs anyagok összeállítása, egyeztetés a raktárral a mintadarabok miatt... Csütörtök este úgy ültem fel a repülőre, hogy a főnöknek kellett szinte feltolnia, olyan fáradt voltam. Ahogy beestünk a szállodába, csak betámolyogtam a szobámba, és ahogy voltam, ruhástól aludtam el.
Tegnap reggel rohanva és kapkodva készültem az első tárgyalásra, ami kilenckor kezdődött a kiállító csarnokban, már reggel hatkor talpon voltam. Tusolás, hajmosás, a megfelelő ruha kiválasztása, mert nem mindegy ám, hogy az ember melyik ügyfélnek mit vesz fel.
A távol-keletiek jobban kedvelik a zárt, konzervatív viseleteket, az európai ügyfelekkel viszont már lazább a helyzet, ott nem gond egy-egy nadrágkosztüm vagy egy-egy kivágottabb, esetleg szellősebb vagy kényelmesebb darab sem.

Tegnap reggel kénytelen voltam a legzártabb, legnagymamásabb kosztümömet előrángatni a táskából, ami csak létezik, mert tudtam, hogy a ügyfél elég régimódias.
Felrángattam a térdig érő fekete szoknyát, nyakig gomboltam a fehér ujjatlan blúzt, felvettem és végig begomboltam a csípőig érő fekete blézert és arra gondoltam, még jó, hogy február van, nem kell meghalnom a kánikulai melegtől ebben a szerelésben. Aztán halványan elmosolyodtam, arra gondolva: vajon a ügyfelek akkor is ilyen jó véleménnyel lennének rólam, ha meglátnák a harisnyatartóba csomagolt lábaim a szoknya alatt???