Egymásra találva 3. rész

Sokáig feküdtünk egymás mellett. Nem volt kedvünk mozdulni és jó volt egymás közelségét élvezni. Csodálatos érzés volt kielégülten feküdni e kívánatos fiatal test oldalán. Néztem az apró pihékkel borított finom bársonyos bőrét. Mellkasa ritmikusan mozgott le – fel, már megnyugodott és valószínűleg az új élményeket dolgozta fel a fejében. Engem is megrohantak a reggel élményei. Hamvas teste lassan ismét gerjeszteni kezdte bennem férfiúi vágyakat.

– Egész nap itt feküdnék veled apu. – hízelgett mintha kitalálta volna gondolataimat.
– Pedig most megyek és úszok egyet kicsim. Te nem jössz?
– Hát legyen...

Az úszás után kifeküdtünk a napra. Telt az idő, mint bármikor és mintha nem történt volna közöttünk semmi. Nem beszélt róla és én sem erőltettem a témát. Naponta többször rajta felejtettem a tekintetemet. Azt vettem észre, minél tovább nézem, annál jobban kezdek begerjedni. Be kellett látnom teljesen a hatása alá kerültem. Elmentem készítettem egy könnyű ebédet, amit a teraszon fogyasztottunk el. Ebéd után én a nappaliban olvasgattam, majd elszunyókáltam, Lizám az egész napot a kertben töltötte.

Ránk esteledett. Megbeszéltük, hogy kerti grillen sütünk valami finomat vacsorára. Az előkészítést közösen csináltuk, majd amíg sütögettem felment átöltözni. Az elkészült vacsorát feltálaltam, majd kiáltottam neki, hogy jöhet.

Amikor megjelent az ajtóban elakadt a lélegzetem. Egy rövid könnyű fehér ruhát viselt, ami szabadon hagyta vállait, mélyen dekoltált volt és szinte világított napsütötte bőrén. Szőke haját copfba fogta, mely minden mozdulatára vidáman csapkodott.

– Beteszek valami zenét a vacsihoz, jó apu?
– Ahogy tetszik.

Vacsora közben beszélgettünk, de én szinte oda sem tudtam figyelni. Nyilvánvalóvá vált, hogy kicsi lányom nem vett fel semmit ruhája alá. Gondolom arra gondolt reggel már bevált a csábításnak ez a módja nálam. Be kell vallanom ismét sikerrel járt.

– Nem táncolunk? – kérdeztem.
– Tessék?
– Szeretnék veled táncolni. Miért csodálkozol?
– Nem szoktunk, de miért ne.

Mást sem szoktunk idáig, gondoltam magamban. Persze nem a parkett ördöge szerepkörre vágytam, egyszerűen szerettem volna a karjaimban tudni.