A nagy összeesküvés kicsi rabszolgájának története

Szegény Radnóti még nem tudta, oly korban élt ő, mikor az ember még csak aljas volt. De milyenben én?

A pszichológia vizsgám után, a nekem segítő lánnyal hálásan végigbasztam egy éjszakát. Másnap, olyan délután ötkor ébredeztem, a haverok hívtak. Tényleg semmi másra nem vágytam, mint punci nélküli velük, akikkel végre nyugtom lehet. Lazulni!
De akárhová mehetsz ebben a rohadt világban, a csajok mindenhol ott vannak. Szeretnék egy olyan klubbot, mint az angoloké volt hajdanán, pinás oda be nem tehette a lábát.
Nem tudom mi a frász ütött a világba, mintha minden picsa csak kefélni akarna egyfolytában. Ennyi kielégületlen ribancot még nem hordott a Föld a hátán. Ez nyomasztó. Mert több nap, mint kolbász.
A luvnya is ébredezett, kulcsolta a lábait rám, kis keze matatott a paplan alatt. Letoltam, rugdostam az alkatrészeit. Kitártam az ablakot, a szexuális aktusok bűze párolgott kifele, a mínusz tizenöt befele. A csaj le is jegelődött. Összekapkodtam a cuccaimat és mentem tisztálkodni a jégveremből. Elvégre a haverokkal megyek randizni, tisztának illik lennem. Bemocskolt az örök bűn, a NŐ!

Na szal, mindenkinek kell a megtisztulás, este tizenegyre merev el is értem a katarzist. Boldogan hánytam tele a ötcsillagos toalettet.

Végre! Önmagam lehetek!

Copfos diáklány öltözetű luktündér tartja a törülközőt, és felajánlja, hogy fogkrémes szájjal tisztára nyalja az enyémet. Már hozzászoktam, ahogy a csövest az aluljáróban hessegetem el, olyan profin fordítok hátat neki.
Erre mi vár rám? A brigádra telepedett egy női szárny. Létszámukat tekintve legalább nem foci, csak kézilabdacsapat. Zozó, a legjobb barátom, a tejtestvérem, a Maugliból, széttárja a karját. – Ez van. – A nővére is pont itt mulat és a barátnőjét elhagyta a férje. Ha elküldi nincs több menedék a tesó mögé bújva, mikor partnerzűre akad.
Szerencsés manus a fér, biztos talált valami jó helyet a híd alatt és innentől kezdve nyugodtan alhat, a nő pedig nyilván vigaszt keres a nagy pesti éjszakában.
Anita a gyönyörök tündére, a felszolgálók és magukat is csipet sója, kérdezi sejtelmesen, kívánok-e még valamit?
Anita, ó, Anita, hányszor tömtem tele a bár öltözőjében, még gimis koromban... Azóta havonta egyszer ledolgozom a lukában az elmaradt jattokat. Bár gyanítom Zozót is lehúzza, de remek piákat hoz, a fene bánja. Nagy úr a nosztalgia!