Lányok

Még egész fiatal lány voltam akkoriban, és épp több hónapja munkanélküli, mikor végül sikerült elhelyezkednem egy ügyvédi irodában titkárnoként. Bár munkaköröm szerint az ügyvédurak és – asszonyok mindegyike hozhatott nekem gépelnivalót, ha épp sürgos volt, és más nem ért rá, de azért alapvetoen csak egy ügyvédno beosztottja voltam. O volt Judit. Judit rendkívüli no volt, már az elso pillanattól kezdve nagyon szimpatikusnak találtam, sot csodáltam ot. Kedves volt, türelmes, barátságos és elozékeny. Engem is olyan közvetlenül fogadott, hogy rögtön feloldódott a bemutatkozás közbeni zavarom. Úgy beszélt és viselkedett, mintha már évek óta ismernénk egymást, és természetesnek vette, hogy jól ki fogunk jönni egymással. És ez – mint egy önbeteljesíto kívánság – így is lett. Nagyon hamar összebarátkoztunk, holott azt hittem, hogy ez lehetetlen egy olyan kapcsolatban, amikor az egyik fél a másik fonöke. De o sohasem kért vagy utasított engem, sohasem éreztette ezt az alá – fölérendteltségi viszonyt. Mindig a leheto legegyszerubben közölte, hogy mire van szüksége, és természetesnek vette, hogy a keze alá dolgozom, hisz ez a munkám, de attól még egy percig sem tekintett alárendeltjének. Egy kolléga voltam számára, aki együtt dolgozik vele egy közös célért. Én pedig örömmel segítettem neki, és igyekeztem a tudásom legjavát nyújtani. Judit ugyanis igazi profi volt. A szakmában is elismertnek számított, de számomra leginkább az volt a csodálatraméltó, ahogy az ügyfelekkel bánt: olyan szakszeruen és mégis közérthetoen magyarázta el nekik az ügyük jogi vonatkozásait, a lehetoségeket, az esetleges következményeket és a tennivalókat, olyan magabiztosan, mégsem nagyképuen, hogy az emberek gyorsan megértették ot és megbíztak benne. Csodáltam, ahogy a viselkedésével helyre tudja tenni a szemtelen, agresszív újgazdagot, ugyanakkor empátiájával meg tudja érteni és vigasztalni a férje által kihasznált és elvert, kisírt szemu asszonyt is.
De nem csak a tudásáért csodáltam ot. A noiessége is levett a lábamról. Volt valami a megjelenésében, amitol nagyon szépnek láttam ot. Már a negyedik x felé közeledett, a szeme és a szája sarkában ott bujkáltak a finom ráncok, de mindig nagyon ápolt volt, soha kócosan, vagy félrecsúszott ruhában nem láttam, és oly kecsesen, noiesen, de nem mesterkélten mozgott, hogy sugárzott belole valami finom, üde noiesség. Nekem minden tetszett rajta. Csodáltam az ízlését, amivel a szolid, de szép ruháit kiválasztotta, szerettem a finom illatot, ami halványan körüllengte. Minden szempontból a példaképemmé vált, úgy vágyakoztam rá, hogy bárcsak én is olyan lehetnék, mint o. Tanulni szerettem volna tole, ellesni a titkait, hogy hogyan tud ilyen nagyszeru lenni. És legnagyobb örömömre, o szívesen foglalkozott velem és tanított engem. Amikor megtudta, hogy a munka mellett szakfordítói vizsgára készülök, sokat segített nekem, hogy megértsem a jogi kifejezéseket, és biztatott, ha elcsüggedtem, mert nem ment a tanulás. De a mindennapi élet apró dolgaiba is beavatott a fozési szokásaitól kezdve a borápoláson át a bankügyek intézéséig. Egyszóval nagyon felnéztem rá, és végtelenül sokra becsültem ot, és a barátságát.
Ez nem volt titok a kollégák elott sem, s egy szép napon úgy döntöttek, hogy felvilágosítanak Judit felol. O épp egy tárgyaláson volt, és nem vele, hanem néhány férfi kollégával mentem ebédelni. Akkor hangzott el a 'jó' tanács, hogy vigyázzak vele, tartsam a három lépés távolságot, ha nem akarom, hogy kikezdjen velem, mert Judit leszbikus. Ez nyílt titok, volt egy barátnoje, akivel együtt éltek már hosszú évek óta, és a no régen gyakran bejött hozzá az irodába, de lassan már egy éve nem látták. Nem tudni, miért szakítottak, de Judit azóta magányos lehet, mert sokkal többet dolgozik, mint azelott. Egy darabig csak néztem ki a fejembol, úgy megdöbbentem. Azt tudtam, hogy nem ment soha férjhez, de én azt gondoltam, hogy a karrierje volt fontosabb, mint a család. Aztán ahogy hallgattam a körülöttem ülo férfiak alpári célozgatásait, hogy most már hogy ki lehet éhezve, hát csak vigyázzak, hirtelen megértettem, hogy a savanyú a szolo effektust hallom. Ezek az öntelt hímek nehezen viselik, hogy egy no okosabb, sikeresebb lehet náluk, és még ráadásul számukra elérhetetlen is. És hogy én megkaphatom esetleg azt, amit ok nem. Felbuzgott bennem a szolidaritás érzése, no meg némi feminista büszkeség is, és csak gúnyosan mosolyogtam magamban rajtuk.
Visszatérve az irodába azért elgondolkoztam a dolgon, de úgy éreztem, csak még inkább csodálom Juditot, amiért mer más lenni, amiért fel meri vállalni a másságát, mégis úgy tudja kezelni, hogy az ne legyen feltuno, mást esetleg bántó. És hogy látszólag milyen bátran viseli a magányát.
A magánya jutott eszembe azon a vasárnap délutánon is, amikor otthon unatkozva rájöttem, hogy újra adják a mozikban azt a filmet, amit rég szerettem volna megnézni. Már tárcsáztam is az otthoni számát, és megmelegedett a szívem, ahogy hallottam az örömtol repeso hangját a meghívásom hallatán. Amikor találkoztunk a mozi elott, sugárzott a boldogságtól és a hálától, hogy gondoltam rá. A film mindkettonknek tetszett, de az a hirtelen támadt nyári vihar, ami fogadott bennünket a moziból kilépve, már kevésbé. Esernyo egyikünknél sem volt, én busszal érkeztem, Judit gyalog, mert a közelben lakott. Az látszott a leglogikusabbnak, ha hozzá szaladunk el, és majd o hazavisz engem kocsival. Vártunk egy ideig, hátha csillapodik az eso, de a huvös szél is feltámadt, és nem volt kedvünk tovább fagyoskodni, inkább nekiiramodtunk. Persze percek alatt borig áztunk, vacogó szájjal nevettük ki a balszerencsénket. Szerencsére tényleg nem lakott messze, és megérkezve rögtön azt javasolta, hogy vessem le az átázott ruhát, zuhanyozzak le meleg vízzel, amíg o megpróbálja megszárítani a holmimat. Ideadta az egyik köntösét, és mire abba burkolózva kiléptem a párás fürdoszobából, már meleg teával várt. O is rendbe szedte magát, átöltözött, aztán felkuporodtunk az ágyra, és a teát szürcsölgetve kibeszéltük tövirol hegyire a filmet. Közben szétnéztem a lakásban, és már nem is csodálkoztam rajta, hogy épp álmaim otthonát látom magam elott. A berendezés dolgában is épp oly jó ízlése volt, mint a saját öltözködését illetoen.
Miközben megcsodáltam az egyik bonsait az ablak közelében, hirtelen valami azt súgta, hogy o pedig engem figyel. És amikor hátranéztem, olyan volt a tekintete, mint még sohasem. Megéreztem, hogy ez mit jelent, de nem volt idom, hogy bármit is gondoljak róla, mert már el is tunt az a kifejezés a szemébol. De valami zavar csak maradhatott benne a gondolatai miatt, mert gyorsan azt javasolta, hogy ad kölcsön ruhát, amiben hazamenjek, és induljunk. Még mindig erosen esett, de azt hiszem, hogy örült neki, mert így a vezetésre koncentrálhatott, én meg csendben t? n? dtem mellette, és az érzéseimet boncolgattam. De nem sokra jutottam vele. Valahol jól esett, hogy éreztem, tetszem neki vagy szeret engem annyira, hogy intim gondolatai is legyenek velem kapcsolatban. Még ha azok reménytelenek is, mert meséltem neki már annyit magamról, hogy tudja: én a férfiakhoz vonzódom.
Aztán pár hónapig ment minden a régi kerékvágásban, és én már el is felejtettem azt a kis közjátékot. Csupán annyi változott, hogy többször csináltunk közös programot, és a barátságunk még szorosabb lett.
Egy nap aztán noi hang kereste telefonon, mikor o épp tárgyalt, és kérte, hogy hívja majd vissza. Amikor Judit meghallotta a nevet, elsápadt. Állt egy darabig szótlanul, aztán szomorúan bement a szobájába. Kicsit késobb bekopogtam hozzá egy irattal, szótlanul átvette, de aztán csak meredt maga elé.
– Jól vagy? – kérdeztem feleslegesen, hisz látszott, hogy valami nagyon bántja. Csak ingatta fejét, aztán sóhajtott egy mélyet, és belekezdett. Elmondta, hogy ez a régi barátnoje, aki jóval fiatalabb nála, és elhagyta, mert inkább családot és gyereket akart. De csalódott a férfiban, akihez hozzá akart menni, és most visszajönne Judithoz, de o már úgy gondolja, hogy túl nagy a szakadék közöttük ahhoz, hogy értelme lenne újra kezdeni. Végül azzal fejezte be, hogy ne haragudjak, amiért titkolta eddig, hogy leszbikus, de úgy érezte, hogy nincs se oka, se értelme errol beszélnie velem. Amikor elárultam neki, hogy jó ideje tudom már róla az igazat, elkerekedett a szeme. Szinte megzavarodott.
– Mindig észreveszem, ha valaki megtudja rólam, mert attól kezdve megváltozik az emberek viselkedése velem szemben. Pláne a nok néznek másképp rám. De rajtad nem vettem észre, hogy megváltoztál volna. Sot! Hiszen moziba is hívtál, a lakásomra is eljöttél, el mertél jönni...
Nem tudtam, mit válaszolhatnék neki, csak mosolyogtam a meglepodésén. De aztán megzavart egy ügyfél bennünket, és félbeszakadt a beszélgetés.
Az elkövetkezo pár napban idonként úgy éreztem, mintha Judit figyelne engem. Láthatólag nem tudta mire vélni a viselkedésem. Gondoltam, majd csak felfogja, hogy engem nem befolyásol a mássága.
Aztán hamarosan eljött a karácsony. Elozo nap már nemigen dolgozott senki az irodában, délután pedig csaptunk egy közös bulit. Amikor Judit megjelent, csak bámulni tudtam rá tátott szájjal. Egy káprázatos ruhában, új frizurával libbent be az ajtón, de nem is ettol volt igazán varázslatos, hanem attól a boldog és izgatott hangulattól, ami egész lényébol sugárzott. Nyoma sem volt már az elmúlt napok tétovaságának. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy mégis kibékülhetett a barátnojével. De ahogy telt az ido, elbizonytalanodtam. Mert olyan ragaszkodóan és kedvesen fordult oda hozzám újra és újra, hogy végül be kellett látnom, valamiképp én, talán az iránt érzett palástolatlan csodálatom az oka a kirobbanó örömének. De nem volt alkalmam ezen töprengeni, a buli fergeteges volt, rengeteg móka és kacagás. Nem is tudtam, hogy a szigorú ügyvéduraknak ilyen jó humoruk van. Belenyúlt az éjszakába is az est, és végül a sötét, hideg utcára kilépve megörültem az ajánlatának, hogy hazafuvaroz. De aztán lefordult a foútról, és azt mondta:
– Beugrunk elobb hozzám egy pár percre, jó? Van valamim a számodra, amit szeretnék odaadni.
El nem tudtam képzelni, mi lehet az, és amikor a kezembe nyomta a jókora papírdobozt, akkor se volt ötletem. De Judit láthatólag teljesen izgalomban volt, úgy várta, hogy mit fogok szólni hozzá. A dobozban fehérnemuk voltak, selyem és csipke – csodák, harisnyatartó és valami, ami leginkább a régi fuzokre emlékeztetett, de én a nevét se tudtam, mi lehet. Egyszer beszéltem róla Juditnak, hogy mennyire szeretnék ilyen szexis fehérnemuket felpróbálni, csak hogy tudjam, milyen érzés, hogy állnak nekem. És o emlékezett rá
– Karácsonyi ajándék – mondta. Ha akartam volna, se tudtam volna eltitkolni meghatottságomat és örömömet.
– Nem tudom, jó lesz-e rád, be lehet cserélni más méretre, ha nem, de jó lenne, ha felpróbálnád – motyogta zavartan. – Addig kimegyek – fordult el tétován.
– Inkább maradj, hisz egyedül tán fel se tudom venni, olyan bonyolultak ezek a kapcsok és szalagok – válaszoltam, és csak az örömtol felragyogó szeme értette meg velem, hogy félreértheti a viselkedésem. De nem érdekelt. Judit nagyszeru és szép no volt számomra, akit szerettem, mint embert, és nem tudtam elképzelni, hogy bármi, amit o tenne, ne lenne szép és jó. És annyira akartam én is örömet szerezni neki. Otthon a fiókomban már ott lapult a névnapjára és karácsonyra szánt ajándék, de tudtam, hogy most alkalmam nyílik olyan ajándékot adni neki, ami ezerszer többet ér.
Segített kibújni a ruhámból, és felpróbálni a fehérnemueket. Már nem is csodálkoztam rajta, hogy teljesen eltalálta a méreteket. Aztán odavezetett a tükör elé, hogy én is megszemlélhessem magam. Közben itt – ott mindig igazított rajtam valamit, holott minden tökéletesen állt. De éreztem, hogy jól esik neki hozzámérni közben. Felbátorodva attól, hogy nem tiltakozom, most már nem a szövetet érintették az ujjai egyre – másra, hanem a boröm. A hátam mögött állva végigcirógatta remego kezekkel a nyakam, a vállam. Aztán a hajam kezdte simogatni az egyik kezével, a másik fel – le futott a karomon. Egyre gyorsabban szedte a levegot, és én közben meredtem bámultam ot a tükörben, ahogy a szája vágyakozva elnyílik, miközben táguló szemekkel néz végig rajtam újra és újra. Végül suttogni kezdett:
– Csodálatos vagy, gyönyöru vagy... Olyan sima a boröd... olyan jó megérinteni... szeretnélek mindenütt végigsimogatni...
Én még mindig csak álltam, mint akit megbabonáztak, de az érintéseitol én is egyre mélyebben vettem a levegot. Süllyedo – emelkedo melleim láttán még inkább felbátorodott, és a hónom alatt átnyúlva két kezébe fogta azokat. Megremegtem az érintéstol, hiszen egyik legintenzívebb erogén zónámat kezdte el lágyan simogatni, masszírozni. Sóhajtva hajtottam hátra a fejem, doltem bele az ölelésébe a szemem lehunyva. A szája rátapadt a nyakam hajlatára, a keze vándorútra indult a hasamon lefelé, majd vissza a melleimhez, hogy megint csak lejjebb húzódjon az oldalam mentén a csípomig. Ott elidozött egy kicsit, és azt vártam, hogy a combom köze felé fog továbbvándorolni az a simogató tenyér, de nem. Hátra, a fenekem felderítésére indult. Aztán vissza fel, az árválkodó melleimhez. Mikor azokat újra megvigasztalta a kis magányért, megfordított és a nyakamat átkulcsolva magához húzott. Olyan puha és lágy volt a csókja, mintha a tavaszi szello érintette volna meg az ajkaim. Teljesen elgyengültem tole. Valahol az agyam mélyén még szólt a gondolat, hogy egy NOvel csókolózom, de ez a tiltott dolog érzet talán csak még jobban felizgatott. Remegve a várakozástól hagytam, hogy – miközben az ágy felé terelt – lesimogassa rólam a mostanra már a borömtol felhevült selymet, közben mindenüvé apró puszikat kaptam tole. Amikor a csiklómhoz ért az ajka, kitört belolem az elso kis sikoly. Amit aztán egyre több és hangosabb követett, ahogy a szája és a nyelve minden érzékeny pontomat felderítette, miközben a keze egyre vadabbul simogatott. Végül a gyönyörrel teli feszültség elért egy pontot, ahonnan egyszeruen nem volt tovább.
Míg lassuló lélegzettel igyekeztem magamhoz térni, o pár rántással megszabadult a ruháitól és hozzám bújt. Eleinte furcsa volt hozzáérni a puha testéhez, de valahogy mégis olyan... olyan biztonságosnak tunt. Olyan ismerosnek. Valahogy tudtam, hogy hogyan kell simogatnom, hogy az biztosan jó legyen neki. És a bore olyan selymes volt, hogy az a régi kispárnám jutott eszembe róla, amivel gyerekkoromban aludtam, és imádtam az arcom hozzádörzsölni. És jó volt a számnak is, hogy végigsimíthattam vele azt a finom bort. Nem is észleltem igazán a kitöro sóhajait, a magam örömével voltam elfoglalva, azzal, hogy milyen jól esik megérintenem és simogatni ot. Akkor is csak arra az érzésre koncentráltam, amit az ajkaim közvetítettek az agyamba, miközben a mellbimbóit szopogattam, míg az ujjaim egyre mélyebben jártak a nedves hüvelyében. Csak arra eszméltem föl, hogy összerándul alattam a gyönyörtol, és lüktetést érzek a kezemmel. Nem tudom, mennyi ideig szeretkeztünk így, egymást simogatva és csókolva, combjainkat összekulcsolva, szeméremdombunkat a másikhoz dörzsölve. Az orgazmusokat se számoltuk, de az biztos, hogy csak a sokadik után csendesedtünk el, és még akkor is cirógattuk egymás kezét, amikor összebújva elsuttogtuk, hogy mit is jelentett nekünk ez az egész.
Érdekes módon nem sínylette meg a barátságunk, hogy soha nem ismétlodött meg ez az alkalom. Bár ebben bizonyára sokat segített, hogy o hamarosan találkozott a párjával, akivel még most is együtt élnek. Néha még ma is, jó húsz évvel késobb, hogy elkerültem abból a városból, beszélünk telefonon, írunk egymásnak. Azóta jó pár barátom volt, de még eddig egyik sem tudta megtartani a jó kapcsolatot a szakítás után, és én igazán nem értem, miért?