Az első

Te jó ég, micsoda nap volt! Borzalom. Ha így megy tovább, nem fogom kibírni még ezt az évet se, új munkahely után kell néznem. Igaza volt Zsoltinak, amikor lelépett, de amióta nincs mellettem, még több a munkám. Ma is egész nap csak szaladgáltam egyik géptol a másikig, mert ezek a buta libák annyit értenek a számítástechnikához, mint tyúk az ábécéhez. De ez még hagyján! Az agyamra mennek azzal, hogy még annyit se bírnak megjegyezni, hogy folyadékot ne tároljanak a billentyuzet közelében. A minap az a kávékiborulásos eset, ma meg letörlik vizes ronggyal, mert piszkos volt... hjajj istenem, micsoda eszementek! Lassan az enyém is kezd elmenni közöttük.
És még nekem mondja a minap Péter, hogy "milyen jó dolgod van neked Laci, hisz egész nap nokkel vagy körülvéve, és szinte semmi konkurencia". No persze, mert neki állandóan a csajokon jár az esze. Nem is értem, hogy egy olyan okos fiú, mint o, miért hagyja, hogy a farka vezesse. Még a gimi elején olyan jól megvoltunk egymással, de aztán ot is elkapta a gépszíj, és attól kezdve már alig lehetett vele valami értelmes dologról beszélni. Pedig hát nem valami nagy dolog az a szex, persze jó, jó, de azért nem hiszem, hogy ez a legfontosabb az életben. Idonként persze nekem is kell, de akkor inkább már magamnak, minthogy megint úgy járjak, mint Ildivel.
Pedig azt hittem, hogy o más, mint a többi lány. Vele jókat lehetett dumálni, és tulajdonképpen tetszett is a keskeny derekával, a kicsi, feszes melleivel. De amikor azon a bulin egy kiló festékkel az arcán megjelent, aminek nagy részét az én arcomra kente rá, amikor már kissé ittasan egyszeruen maga alá tepert, akkor nagyot csalódtam benne. Igazából nem is értem, hogy hogy hagyhattam magam belerángatni, hogy akkor most járjunk együtt. Nem mondom, elég jó volt vele, de valahogy én többet vártam volna a szextol is, meg úgy általában egy kapcsolattól is. Egy ido után unalmassá váltak a beszélgetéseink, meg hogy állandóan vagy nálunk, vagy náluk ültünk. Aztán amikor az anyja elkezdett célozgatni az eljegyzésre...
Nem tudom, miért van úgy oda mindenki azért a házasságért? Pláne a nok. Anyám is folyton ezzel nyaggat, hogy ne ülj már mindig itthon kisfiam, hát hogy lesznek nekem így unokáim. Miért nem lehet megérteni, hogy én még fiatal vagyok ehhez, és én még tanulni akarok, meg utazgatni, annyi érdekes dolog van még a világon, amit meg szeretnék nézni, és ki akarok próbálni. Olyan dolgok, amik a lányokat általában nem érdeklik vagy nem értenek hozzá.
Csak az a baj, hogy a fiú barátaim is lassan elkopnak mellolem, mert ott a munka meg a barátnok, akik rátelepszenek az emberre...

TE JÓ ÉG! Nekem le kell szállnom, hu de elgondolkoztam itt a buszon! Ugrás, mielott bezáródik az ajtó!
Hhhh, na ez sikerült.
A francba! VIGYÁZZ!!
A fenébe is, de ciki helyzet. Hát nem feldöntöttem egy srácot! Ahogy ugrottam, a lendülettol eloreestem, o meg pont ott volt. És ahogy próbáltam elkapni, magával rántott az esésbe.
Jaj istenem, mi lesz most!
Uhhh, hála az égnek nevet, tehát nem üthette meg magát nagyon és nem haragszik. Na persze röhejesek is vagyunk így együtt, o alattam fekszik a földön szétvetett lábakkal, én meg rajta, a lábai között, mintha épp szeretkezni készülnénk. Még jó, hogy nem egy no, az biztos nem nevetne, hanem visítana.
De o nevet, hangosan, vidáman, mintha ez egy jó vicc lenne, és jókedve rám is rámragad, vele nevetek. Rázkódik alattam a teste, és nem is olyan rossz rajta feküdni. Mintha vízágyon lennék.
– Te aztán tudod, hogy kell levenni valakit a lábáról! – mondja két kacagás között.
Kellemes, mélyen zengo hangja van, szinte vágyom rá, hogy megint hallhassam. Lassan feltápászkodom róla és felsegítem. Még mindig nevetünk, és miközben a ruhánkat poroljuk, hamiskásan rámnéz:
– Mindig így ismerkedsz?
– Jaj nem, ne haragudj – kezdenék magyarázkodni, de meggondolom magam, inkább belemegyek a játékba és hasonlóan huncut arckifejezéssel válaszolom:
– Nem, de nem is rossz ötlet!
Újabb harsogó nevetés a jutalmam.
– Hát persze! Mert így nemcsak a szándékaidat, hanem a képességeidet is rögtön kinyilváníthatod – mondja vigyorogva.
Aztán látva értetlen arckifejezésemet, hozzáteszi:
– Tudod, az elobb olyan jól éreztük egymást, hogy nem tudtam nem észrevenni, hogy mekkora a büszkeséged.
Ezt nem értem. Jól hallottam a végét?
– A micsodám??
– Az, az! A micsodád!
Hát, haláli ez a srác! Pirulva nevetek vele, de valahogy nem érzem magam igazán zavarban. Tök laza és természetes, ahogy beszél, ahogy rámnéz. És én is felveszem a stílusát.
– Ne haragudj, nem akartalak feldönteni, csak nagyon siettem. De ha már úgyis ilyen közel kerültünk egymáshoz, talán összeismerkedhetnénk. Én Vass László vagyok. Meg tudhatom, hogy kibe estem bele? – kérdem mosolyogva.
– Faragó Gábor – nyújtja a kezét.

Te jó ég micsoda nap volt! De hát már lassan fél éve, majd minden napom ilyen. Amióta ismerem Gábort, mintha kicseréltek volna. O annyira más, mint az összes többi barátom, meg ismerosöm. O aztán tudja, hogyan kell élvezni az életet, és lassacskán megtanulom én is. Mozi, színház, koncertek, túra és külföldi utak, biliárd, korcsolyázás, konditerem, uszoda, világmegváltó beszélgetések és tömény hülyülés meg viccelodés a haverokkal, fondüpartik – meg istentudja mi minden, amit együtt csináltunk az utóbbi idoben.
És minden percet élvezek mellette. Hiába is titkolnám magam elott, nagyon megszerettem. De hogyne szeretném, amikor olyan jól kijövünk egymással, annyi hasonlóság van bennünk, néha megdermedek szinte, amikor szóról szóra megfogalmazza azt, amit én gondolok. És persze fel is nézek rá, pedig fiatalabb nálam majd egy évvel. De mégis nagyobb az élettapasztalata, rutinosabban bánik az emberekkel, könnyebben megoldja a problémákat, mint én. És rá tud venni minden bolondságra, amit aztán élvezek. Mint ma is ez az újság...
Tulajdonképpen nem is értem, hogyhogy nincs barátnoje, amikor olyan jó fej!? Persze o nem az a fajta, akinek állandóan csorog a nyála a nok után. Pedig egyébként férfias jelenség, nagyon jól néz ki, nagyon is jól! Magamnak beismerhetem, bizony irigykedve szoktam figyelni a konditeremben az alakját. Bárcsak én lennék ilyen vékony és mégis izmos, mint o! És az arca is nagyon szép. Azok a gesztenyeszínu szemek meg az ugyanolyan árnyalatú haja! És az a mélyzengésu hangja! Nem tudom, miért találom olyan szépnek, talán csak azért, mert olyan közel érzem magamhoz. Az utóbbi idokben szinte összenottünk, és olyanokat is megengedek neki, amit másnak biztosan nem engednék. Sokat viccelodik vele a barátai elott, hogy hogyan ismerkedtünk meg, hogy letepertem ot meg ilyesmik. És sokszor hozzámér, egyszeruen csak megérint egy pillanatra, vagy barátilag átfogja a vállam, aztán mielott elengedne az ujjával gyorsan végigcirógatja oldalt a nyakam. Mástól biztos nem turném el ezt, de ha o csinálja, az sohase taszít. Még élvezem is. Mint amikor tanított korcsolyázni, és állandóan a karjaiba zuhantam. Olyan jó volt érezni, hogy egy pillanatra odabújhatok a mellére, és o átölelve tart, amíg vissza nem nyerem az egyensúlyom.
Talán azért van ez, mert tényleg így érzem, hogy o támogat, o segít, o áll mellettem az életben.
És hiányzik, ha nincs velem. Most is olyan nehezen bírtam ki ezt a 3 napot, amíg nem volt itthon. Már alig vártam, hogy újra lássam, ezért is mentem ki ma elé az állomásra. Örült neki, láttam az arcán, hogy meghatódott, meg is ölelt érte, én meg annak örültem, hogy végre én is adhattam neki valamit, mert sokszor úgy érzem, hogy én csak kapok, kapok tole. Élményeket, meg a társasága, a barátsága nyújtotta örömöt, meg azt az érzést, hogy fontos vagyok neki, gondol rám, odafigyel arra, hogy milyen titkos vágyaim vannak. Például ez a mai ajándék is, amit kaptam tole. Persze, ajándékot másnak is hozott, mert o ilyen, mindig gondol azokra, akiket szeret...
De hogy pont szexlapot hozzon a barátnéjának! Na, ez is jellemzo rá, nekem eszembe nem jutott volna! Pláne homoszexuálisat! No persze igaza van, ha Vikit a pasik érdeklik, márpedig láthatólag azok érdeklik, akkor tényleg ebben fog öröme telni. És hát mondjuk, ha tényleg 6 éves koruk óta ismerik egymást, meg mindig jó barátok voltak, bizalmas barátok, akkor belefér, hogy ilyen ajándékot hozzon neki...
De azért egy kicsit furcsa... valahogy amikor megmutatta nekem azt a lapot, ahogy nézegette o is a képeket, és kritizálta a modelleket, hogy ez ezért nem jó, az meg ezért szép... hát, a többi haverom soha nem lett volna képes megvenni se egy ilyen újságot. Pedig hát nincs benne semmi különös, ilyen is van, és kész. Némelyik kép nekem is tetszett, még az "akciósak" közül is, az, amelyiken a két fiú közben olyan szerelmes szemmel nézte egymást. Mint ahogy én meg Gábor szoktuk...
Jaj istenem, miken nem jár az én agyam! Nem volna szabad! Már az is, hogy egyáltalán szépnek találom, meg szeretem, ha hozzámér! Hogy mi ütött belém, nem értem! Biztos ez a hülye lap borított ki ennyire. Vagy az, hogy már rég masztiztam, és már hiányzik. Tényleg hiányzik. Amióta állandóan vele mászkálok, nem nagyon jut eszembe. De most már ideje lenne. Biztos ezért jutnak eszembe ilyen hülyeségek.
A francba, teljesen szívdobogást kaptam. Nem, nem lesz ez így jó, hogy hagyom, hogy izgassanak olyan dolgok, amiket nem is akarok. Mert az rendben van, hogy jó barát, meg szeretem, mint a barátom, na de azért túlzásba nem kell esni. És jó, jó, hogy elvileg mindenkiben van egy kis természetes vonzalom a saját neméhez, de ez azért már kezd komolyabb lenni...
Hagyjuk, most már tényleg ideje aludni. Ha tudná, hogy mik járnak a fejemben, miközben itt alszik tolem szinte karnyújtásnyira. Ráadásul meztelenül...
Jajj egek, nekem már tényleg nagyon hiányzik az a maszti! Ha ezt tudom, nem hagytam volna magam rávenni, hogy itt aludjak, amikor este rájöttünk, hogy nagyon elment az ido, és azt mondta, aludjak inkább náluk, ne buszozgassak ilyen késon, mert fél egyedül elengedni...
Most mi legyen? Biztos alszik már, de milyen kínos lenne, ha felébredne. Menjek ki a WC – re? Vagy inkább a fürdoszobába – ott biztos érezni még a tusfürdoje illatát, amit napközben is érzek rajta néha, és amit annyira szeretek. Milyen jó érzés volt ma este is, amikor magamra kenhettem, és...
Istenem, csak nem...? Hiszen annyit viccelodik máskor is, és ahogy ma is bejött hozzám, amikor tusoltam, és nevetve megkérdezte, hogy megmossa-e a hátam! Mit tett volna, ha nem csak nevetek válaszul, hanem azt mondom, igen?! Lehet, hogy neki is vannak ilyen gondolatai rólam? És ez az újság is! Lehet, hogy nem is Vikinek vette, az csak ürügy volt?

Nem, nem, ezt nem hihetem! De mi van, ha igen? Vajon tudnám én...
Jaj, mit, mit? Viszonozni, ha közeledne? Nem tudom, nem tudom, NEM TUDOM!!!
Mert szeretem, meg jó vele, meg... De ez akkor is...!
Az igaz, hogy a soha olyat nem érzetem lány iránt, mint iránta, meg senki iránt se, és hogy engem tulajdonképpen sose tudtak igazán felizgatni a lányok, meg a fiúk között mindig láttam olyat, akit szépnek találtam, a lányok között meg csak hébe – hóba...
Te jó ég, lehet, hogy én a fiúkhoz vonzódom, csak eddig még nem vettem magam se észre???

Hogy dobog a szívem, és leizzadtam egy perc alatt! És igen, érzem, hogy ahogy ezen jár az agyam, nagyon kezd feszíteni valami belül, és már ágaskodik is a vágyam... Jaj, mi lesz most?
Na ne, ezt már tényleg ne! Most meg kitakarózik. Nem, ez egyszeruen nem lehet véletlen! Szerintem nem is alszik, csak úgy tesz. Itt alszik mellettem az anyjáék franciaágyán, pedig aludhatna a saját szobájában is, hisz senki nincs itthon rajtunk kívül, de o levágott egy süket dumát, hogy együtt akarja nézni velem az éjszakai filmet a tévében, aztán nem is néztük, de ahhoz persze ragaszkodott, hogy húzzuk ki a függönyt, hogy bevilágítson az utcai lámpa, mert o nem szeret teljes sötétben aludni. Egy fenéket! Csak azért csinálta, hogy most láthassam a meztelen hátát meg a fenekét.
Mit csináljak most?? Akarom én ezt???
Igen, igen, akarom. Nem tudom, miért, nem tudom, hogyan, de nem titkolhatom elmagam elott: akarom. Oda akarok bújni hozzá, odasimulni a hátához, és átölelni.
De nem merek mozdulni. Nem, nem merek...
Istenem, már hosszú percek óta fekszem így, a farkam egyre jobban feszül, meddig mehet ez még így? Csak a szívem ne kalapálna ilyen veszettül! Ha felvan, most biztos hallja, hogy szinte kapkodom a levegot idegességemben.
Na jó, tegyünk egy próbát, mert én ezt a bizonytalanságot nem bírom tovább, nem bírom! Közelebb húzódom hozzá, lássuk, hogy reagál. Még, még egy kicsit közelebb...
Nem alszik, biztos, biztos, hogy nem alszik, ahhoz túl gyorsan veszi a levegot! Csak nem mer mozdulni o se, fél, hogy elriaszt.
Most hogyan tovább? Ha o is akarja, akkor annak egyértelmu jele kell, hogy legyen... hát én nem állom tovább, megnézem, meg kell néznem, tudnom kell!
Uramatyám, áll mint a cövek. Nem bírom a szemem levenni róla. Hosszabb, mint az enyém, csak talán kicsit véknyabb. És le van borotválva!
Megérezhette, hogy félig föléhajoltam ahhoz, hogy megnézhessem, és lassan a hátára fordul. A szemét keresem, hogy nyitva van – e?
Igen, engem néz. Nem látom tisztán az arcát, de egyértelmuen vágyakozó. Lekapom róla a tekintetem, és már húzódnék vissza megriadva, amikor felemeli a kezét, átfogja a nyakam, és finoman lehúzza fejem a mellkasára.
Hagyom, nincs már erom, hogy ellenálljak ennek az ismeretlen vágynak. Lesz, ami lesz, tegyen, amit csak akar. Hallom, hogy az o szive is vadul dobog. Apró mozdulatokkal elkezdi simogatni a hajam, aztán az ujjai hegyével gyöngéden megériti az arcom, végighúzza az ajkaimon az egyiket, és én önkéntelenül is kis puszit lopok rá. Ettol felbátorodik, a fenekemnél fogva szorosabban magához húz, a jobb lábam a sajátjai közé teszi, a makkom hegye hozzáér az övéhez. Mintha elektromos áram járna át, minden tagomban reszketni kezdek, o meg simogat és ölelget, arcát töbször végighúzza a fejem tetején. Hosszú percekig becézget így, közben idonként odatolja a csípojét az enyémhez, ilyenkor végigszánkázik a farkunk egymáson vagy a másikunk hasán. Végül lassan rácsusztatja a kezét arra a pontra, amit eddig elkerült. Ahogy széles tenyerébe fogja duzzadó férfiasságom, megrándulok a gyönyörtol, és fogalmam sincs, mi ment meg attól, hogy elsüljek. Talán az, hogy újra akarom érezni az érintését, mert elengedett. Látva, hogy vágyom rá, újrakezdi a simogatást, pont úgy csinálja, ahogy magamnak is szoktam, de ez így ezerszer jobb. Aztán elenged, és kezét a csípomre téve eltol magától, majd a hátamra fektet. Most o hajol fölém, és mosolyogva, szerelmes szemekkel néz rám egy pillanatig, majd lejjebb húzódik és rámhajol a szájával. Kapkodom a levegot, a torkomból nyögés tör elo, ahogy a nyelve végigsiklik a makkomon, aztán elkezd körözni rajta, miközben ajkaival lágyan szopogat. Aztán bedugja a nyelve hegyét a nyílásba, és érzem, hogy kinyalja onnan az elonedvem. Amikor aztán hirtelen bekapja legalább félig afarkam, úgy érzem nem bírom tovább, de akkor abbahagyja, felemeli a fejét, és el kezd helyezkedni, hogy én is hozzáférhessek az o csupasz hímtagjához. Most eloször megmozdulok én is, átölelem, és fejem felemelve eloször csak apró puszikkal borítom el, aztán picit megnyalogatom a nyelét. O ugyanezt teszi velem, aztán visszatér a makkom kényeztetéséhez. Próbálom úgy csinálni, ahogy én is szeretném ha becézne, és egyre inkább belejövök. Hirtelen ötlettol vezérelve áttérek a golyóira is, eloször azt is csak puszilgatom, aztán nyalogatni kezdem, végül gyengéden harapdálom, morzsolgatom az ajkaimmal. Közben egyre hevesebben mozgunk, aztán már nem bírom tovább, érzem, hogy kitörök, és a szájabélvezek. Közben o is megfeszül, majdmegrándul többször.
Aztán csak fekszünk egymás oldalán, lihegve, kimerülten... boldogan