Az albérlő

Aznap kissé hamarabb eljöttem a munkahelyemről, mert a lakásom albérlője szólt, hogy szeretne beszélni velem. Fél öt felé álltam meg Budafokon a tízemeletes ház előtt és mikor beléptem a lépcsőházba észrevettem a liftre akasztott NEM MŰKÖDIK táblát.
" – Még ez is! " – gondoltam magamban, mert nagyon meleg volt, így nem hiányzott a gyalogtúra fel a hatodik emeletre. Bár ami inkább bosszantott, az a várható beszélgetés az albérlővel. Illetve az albérlőkkel. A lakást ugyanis egy nagynéném hagyta rám, aki szegény tavaly tavasszal halt meg. Mivel én már egy jó ideje önállóan élek, így ezt a lakást kiadtam albérletbe tavaly nyáron. Egy szimpatikus fiatal pár vette ki és meg kell mondjam, hogy hamarosan baráti viszony alakult ki köztünk. Vagyis nemcsak az albérleti díj beszedése miatt jártam hozzájuk, hanem szerveztünk közösen programokat is.

Az igazság pedig az, hogy idővel Timi – így hívták a feleséget – egészen megtetszett.
Vékony testalkatú, 24-25 év körüli fiatal nő volt, vállig érő barna hajjal, kicsi, de hegyes mellekkel és egész formás popsival. Ahogy pedig észrevettem én sem vagyok teljesen közömbös neki.
Idén márciusban azonban történt valami.
Nem fizettek időben albérletet. Ezt akkor azzal magyarázták, hogy a munkahelyük késve utalta a bért a számlájukra. Elnéző voltam, mert csak egy hetet késtek. A következő hónapban valami rokonuk temetéséről szólt a legenda, hogy arra kellett a pénz, így tíz nap késéssel fizettek. A díjfizetési késedelemmel egyidőben észrevehetően csökkent a baráti találkozások száma is. Feltűnt, hogy mindig találtak valami kifogást, hogy ne kelljen összefutnunk. Éreztem, hogy történt valami, de mondani nem mondtak semmit. A harmadik alkalommal már kissé szigorúbb voltam és közöltem velük, hogy ez volt az utolsó dobás. Türelmes vagyok, de az albérlet a barátság ellenére is fizetendő és nem szeretem ha hülyének néznek. Most negyedszer már Timi – a feleség – hívott fel és azt mondta, hogy a férje meg ő beszélni szeretnének velem. Igazán kíváncsi voltam mivel hozakodnak elő.
Felértem a hatodikra és bekopogtam.

– Ki az? – jött a kérdés bentről.
– Robi vagyok.
Nyílt az ajtó és Timi állt a küszöbön. Egy pillanatra önkéntelenül is megnéztem magamnak.
A vékony otthonka ugyanis nem sokat takart el melleiből és formás combjaiból. Ráadásul nyár lévén szépen le is volt barnulva.
– Szia.
– Szia. Gyere be.