Átváltozás 1. rész

Életem 15 éves koromba váratlan és tragikus fordulatot vett. Szüleimmel igyekeztünk hazafelé, amikor egy teherautó belénk szaladt. Édesapám és édesanyám helyszínen meghalt, nekem csak a kezem tört el és elrepedt két bordám. Ami ezután következett, arra csak homályosan emlékszem. Két hétig feküdtem a korházban, egymást váltották nálam az orvosok, ismerősök és pszihológusok. Segíteni persze egyik sem tudott, de legalább megnyugtatták a lelkiismeretüket. Közben a gyámhatóság is munkába lépett és megkereste az ország másik végében élő nagyszüleimet. Furcsa ezt kimondani, de sosem láttam őket. Nekem a nagyit és a nagypapit édesanyám családja jelentette, apám miután feleségül vette anyámat és megkeresztelkedett minden kapcsolatot megszakított a szüleivel.
Egy szerdai napom látogattak meg. Egy nagy csokor virágot és gyümölcsöket hoztak. Mindketten igyekeztek kedvesek lenni, de látszott rajtuk, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni velem. Nagymamám, mint később kiderült "mostohanagyanyám", aki ragaszkodott hozzá, hogy Aranka néninek szólítsam 54 éves megtermett nő volt, harsány hangja, parfümjének édeskés illata, és ékszereinek csilingelése undorító volt. A gyászruha számára egy fekete miniszoknyából és rövid ujjú blúzból állt, amely alá még melltartót sem vett fel. Ahogy megláttam tudtam, hogy utálni fogom. Nagyapám igazi papucsférj látszatát keltette, csak ült csendesen ágyam mellett fogta a kezem és együtt érző képet vágott.
Nem akartam velük menni, de nem volt más választásom. Mint kiderült, lakásunkat, bútorainkat már eladták. Ruháimon és könyveimen kívül szinte semmim sem maradt. Állítólag egy pszihológus tanácsolta, hogy minél kevesebb dolgot őrizek meg a múltamból.
Egy hónappal szüleim halála után már újra otthon voltam. A hely, melyet otthonomnak kellett tekintenem egy nagy ház volt, egy kis falucskában kb. 25 kilométerre Nyíregyházától. Szép nagy szobám volt, saját fürdőszobával, tévével, és számítógéppel. Mikor megmondtam Aranka néninek, hogy nekem ezekre nincs is szükségem mert mi otthon sem szoktunk tévét nézni és a számítógépet is csak a tanuláshoz használhatnám, felhúzta a szemöldököt, de nem szólt semmit. Kiderült, hogy ebben a faluban nem találok hozzám hasonló hivőket, ha templomba akarok menni, akkor be kell a városba buszozzak, de mivel hétvégén nem is jár... hát imádkozzak itthon és kész.