Egy szép tavaszi nap 2. rész

Reggel, mikor felébredtem, madarak csicsergését hallottam az ablakon át. Nyújtóztam, és átnyúltam az ágyon, de csak az üres párnát tapogatta a kezem.
Felültem, és magamra húztam a takarót.
A konyha felől halk beszélgetést hallottam. Jóleső borzongás futott rajtam végig.
Halkan mentem a konyhába, és halottam, hogy a két fiú rólam beszél. Mikor megláttak, mindketten rám mosolyogtak. Kávéztak, és engem is finom kávéval .
Ricky felállt és kihúzta nekem a széket, Georg pedig megterített.
– Ez csodálatos fiúk! – mondtam.
– Nem! Te vagy csodálatos! – mondták szinte egyszerre. Megreggeliztünk, és én elpakoltam. A két pasi már felöltözve toporgott az ajtóban. Elmegyünk vásárolni, te addig is pihenj, rendezkedj be. OK!
Elmentek, tusolás után kipakoltam a táskáimat. Épp a ruháimat raktam a szekrénybe, amikor megszólalt a kaputelefon.
– Ki az? – kérdeztem.
– Wendy vagyok. – hallottam egy idegen nő hangját.
– Gyere fel! – és kinyitottam az ajtót.
Egy csinos fiatal szőke lány személyében megismertem Wendyt. Mosolyogva kezet nyújtott, bemutatkoztunk egymásnak.
– Kávét? – kérdeztem.
– Nem köszi.
csendet végül Wendy törte meg. Rickyt kereste, nincs itthon.
Ismerősen mozgott a lakásban.
Ezt meg is jegyeztem neki, de erre ő csak mosolyogva válaszolta, hogy nem véletlenül.
Már többször járt itt.
Elképedtem. Nahát Ricky!
Szóval összejöttetek? – kérdeztem.
Hát nem is tudom – felelte.
Igazából úgy történt, kezdte mesélni, mikor megjöttek a fiúk. Ricky és Georg zavartan pillantottak egymásra. Gondolom nem számítottak erre.
Alig tudtam palástolni mosolyomat. Magamban jót derültem a zavarukon.
Aztán nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés.
Erre senki nem számított. Mindenki felszabadultan felnevetett. A nappaliba tessékeltem a társaságot, és kérdőn néztem hol Rickyre, hol Georgra.
Végül Georg törte meg a csendet.
– Mona ez az én hibám. – kezdte, de Ricky leállította. Hagyd! Nem kell. És szépen mesélni kezdett egy görbe estéről, aminek az lett a vége, hogy Wendyt az ágyában találta.
Még egyszer találkoztak, de részéről semmi komoly szándék nem volt.
Georg elfoglaltságra hivatkozva elsietett. Bíztatóan nézett barátjára.
Ott maradtunk hárman a lakásban. Hát! Ez szép! Csaptam össze a kezeimet. Döbbent arckifejezésük láttám elnevettem magam. Zavartan néztek össze, majd rám.