A dönci puncik dícsérete

Sosem szerettem a kövér nőket.
Volt a családunkban egy nagynéni, aki anyám szerint meg sem bírt méretkezni a szobamérlegen, annyira terebélyes volt. Az biztos, hogy többet nyomott száz kilónál, de csak találgatni lehetett, hogy mennyivel, mert ő maga soha sem árulta el. Engem nagyon szeretett, én meg hacsak tehettem, mindig elmenekültem előle, mert féltem attól a rengeteg hájtól, meg izzadtságszagtól, ami egyet jelentett vele. A testes nőket érettebb koromban is széles ívben elkerültem. Dehát a sors szeszélye kiszámíthatatlan...
Nem, a feleségem, akiről most már csak múlt időben beszélhetek, egyáltalán nem volt kövér. Amikor párt kerestem magamnak, erre kimondottan ügyeltem. Ő a pehelysúlyú hölgyek közül való volt, ráadásul állandóan fogyókúrázott, úgyhogy idővel még annál is vékonyabb lett, mint amikor elvettem. Kiálló csípőcsontjai miatt elölről már nem is mertem megközelíteni. Hogy őszinte legyek, más pozitúrában is mind kevesebbszer érintkeztem vele. Hét éve voltunk házasok s ennek a hetesnek nem ok nélkül van olyan rossz híre: sok más párhoz hasonlóan a mi házasságunk is hullámvölgybe került. Megszűntünk érdekesek lenni egymásnak. Hol voltak már azok az idők, amikor alig vártam, hogy a munkából hazaérjek? A legszívesebben haza se mentem volna. Dehát hová mehettem volna máshova? Legénykori barátnőim mind felszívódtak, a munkahelyemen csupa férfiak dolgoztak, a nejem barátnőin meg jól meglátszott, hogy nem az én ízlésem szerint lettek összeválogatva. Mindegyikük szabad volt ugyan, dehát nyilván azért, mert olyanok voltak, hogy a sem kellettek. Mintha egyenesen arra ügyelve válogatta volna őket össze a feleségem, nehogy valamelyikbe beleszeressek. Ráadásul még minduntalan dicsérte is őket, hogy ilyen aranyosak, meg olyan aranyosak. Hát dicséretes is az, ha egy nőnek jó a szíve, de azért a melle is lehetne jó, vagy legalább a pofija kívánatos. Ezek a nők ha megjelentek, én máris húztam a csíkot – a hangjukat se akartam hallani.
Egy nap azzal a hírrel állított haza Andrea, az oldalbordám, hogy képzeljem kivel futott össze: Icával, egykori osztálytársával. Boldogan újságolta, hogy Ica nemsokára Pestre költözik, és éppen a közelünkben talált egy lakást, s ezentúl majd gyakrabban lehetnek együtt. És hogy néz ki az a te híres régi-új barátnőd? – kérdeztem. Majd meglátod – hangzott a kitérő válasz –, annyit azonban elárulhatok, hogy ő is erősen fogyókúrázik. Egy újabb csontkollekció – gondoltam magamban.