Nyári emlékek... (másnap)

Így szomorúan bújtam vissza kedvesem mellé és kissé csalódottam próbáltam elaludni, de sehogysem akart sikerülni. Hosszú percekig, talán órákig hánykolódtam az ágyban, mire feladtam és inkább lementem a konyhába, hogy csináljak egy jó erős kávét.

Kezembe vettem a telefonom, hogy megnézzem hány óra. 4:47 és egy kis boríték villogott a kijelző bal felső sarkában. Kíváncsian néztem meg, hogy ki ír nekem üzenetet éjszaka. Az sms Zolitól jött és ez állt benne: "Szia! Ne haragudj, hogy úgy eltűntem, de jobbnak láttam, ha inkább elmegyek, mert nem vagyok benne biztos, hogy józanon te ezt megtetted volna. Aggódtam érted, ha ott maradok, akkor mit fogsz rólam gondolni. Majd még beszélünk! Puszi"

Hát igen. Örültem, hogy ennyire aggódik értem, de én igazából nem is emiatt féltem. Tudtam, hogy Tomi, ha egy kicsit felönt a garatra, akkor mindenre képes, amiről józanon még csak nem is álmodta. Így csak reménykedni tudtam, hogy semmire nem emlékszik. Így kissé idegesen vártam, hogy felébredjen. Ha emlékszik rá, akkor minden bizonnyal engem fog hibáztatni a történtekért, hiszen bármikor nemet mondhattam volna.

7:35-kor kis mozgolódást hallottam és Tomi végre megjelent a konyhában széles vigyorral az arcán. Annak tudtam be, hogy a sok hál'istennek mindent elfelejtett. Sajnos nem így történt.
– Jó reggelt! – köszönt vidáman.
– Jó reggelt! – köszöntem vissza és adtam neki egy puszit.
– Zoli már elment?
– Igen, már régen. – válaszoltam mostmár kicsit aggódva.
– Sűrűbben is meghívhatnánk magunkhoz, ha már így összefutottunk. – mondta kajánul rámvigyorogva.
– Hát nem igazán tartom jó ötletnek – feleltem kissé zavartan.
– Miért, talán nem tetszett a tegnap este? – kicsit meghökkentem a kérdésén, és akkor esett le, hogy bizony mindenre emlékszik.
– Nem tudom, hogy miről beszélsz. – mondtam neki mostmár nagyon idegesen.
– Dehogynem tudod. Ne mondd, hogy nem tetszik neked! Láttam, hogy néztél rá a parton, nem véletlenül hívtam meg hozzánk. És ne mondd, hogy a tegnap este sem volt jó neked!
Ezen nagyon meghökkentem. Direkt csinálta volna? Nem, az nem lehet. Mindig is nagyon féltékeny típus volt, nem hiszem el, hogy csak úgy tálcán felajánl valaki másnak. Hogy tehetett ilyet?
– De igen, tényleg jó volt. – vallottam be. – De ez nem jelenti azt, hogy minden...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Tomi már nyúlt is a telefonjáért és tárcsázott.