Felújítás

Nyár van, nyár volt volt és nyár lesz. A nyár nem csak egy szó, ami egy évszakot jelent tavasz és ősz között. Annál sokkalta több. Én ezt pár nappal ezelőtt még nem tudtam, de a megtörtént dolgok megváltoztatták a nyárról alkotott sablonos véleményemet. Mert minek is hisszük valójában ezt a pár hónapot. Melegnek, ami a kékvérűek ellen szól, pihenésnek, ami csak görcsölést hoz és nem lazulást, esetleg a szabadságok miatt egy kis plusz munkának, vagy egyáltalán munkának. És valójában az egyszerű embernek igaza is van. De nekem immár több a nyár. Egy soha el nem múló emlék, mely az örök forróságot tette szívembe. Nem szerelem, oh nem kötöm magam efféle eszmei béklyókkal. Azon a nyáron történt az egyszeri és megismételhetetlen, 20 éves voltam akkor Azt mondják, ha valami után nagyon vágyódunk, akkor azt előbb-utóbb megkapjuk. Ha mindennél jobban vágyunk rá, akkor viszont elfelejtjük észrevenni a mellettünk elsuhanó eseményeket.

Amikor ránéztem egy lányra-nőre, csak azt láttam bennük, hogy vajon milyen lenne az első alkalom. Nem láttam ilyeneket, hogy szem, száj, nem halottam hangja élénkségét, sem mozgása kecsességét. Egy test kebelből állt, ha háttal állt, akkor pedig fenékből, esetleg combokból.
Voltak lány ismerőseim, velük nem nagyon találkoztam, vagy ha mégis, akkor szemem és tudatom elkalandozott más irányba, amit nem nagyon toleráltak egy idő után. A mai világban, ha valaki túl sokáig marad szűz, akkor Őt lenézik a többiek, mintha muszáj lenne elveszteni. Addig nem volt még barátnőm se. Voltak, akik tetszettek, de valahogy sehogy sem ment az ismerkedés. Úgy voltam vele, amikor eljön az ideje úgy is meg fog történni. Lakásfelújítás volt nálunk, ezért általában elkéstem mindenhonnan. Nem mondhattam a szüleimnek:
– Most mennek kell, a többit lefestjük holnap. Egyik nap beállított hozzám egy kedves hölgy ismerősöm. Látogatása váratlan volt, de mint utóbb kiderült 20 perccel előtte lett volna találkozónk. A szobám nem igazán volt abban az állapotban, hogy bárkit is fogadni tudjak. Bár ez akkor is jellemző volt, amikor nem borította tapéta és hungarocell a padlót. Épp a létrán voltam amikor belépett a szobába. Szinte tökéletes rálátás volt rá. A meleg miatt nem rejtette véka alá azt, amivel a természet megáldotta. Egy pillanatra keblein felejtettem a tekintetem.
– Szia! Hát Te?
– Szia! Szerinted mennyi az idő? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában.