Először, de vajon utoljára?

Rettenetesen meleg, június elejei nap volt. A tankönyv fölött görnyedtem a nyitott ablak mellett, a lehető legkevesebb ruhában, már – már meztelenül, reménykedve, hogy a késő délután szolgál egy kis szellővel. A szüleim és a testvéreim fürdőbe utaztak a hétvégére, de nekem a következő héten esedékes osztályozóvizsga miatt a kétóránkénti hideg vizes zuhany és a magolás maradt.

– De Anya, kérlek szépen, ígérem, tanulni fogok ott is... – könyörögtem az indulás napján.
– Nem. Nagyon sajnálom Kicsim, de edd meg, amit megfőztél. 17 éves vagy, bízom benned és abban, hogy ebben a helyzetben tanulni fogsz, nem úgy, mint egész évben. Nem sózom rád nagyanyádat ellenőrzés céljából, ezért merem remélni, hogy nem valagvakarászással fogod tölteni az időt. – kimondhatatlanul hálás voltam. A nagymamám nem egy egyszerű eset. De nem akartam belenyugodni, hogy itthon kell poshadnom!
– De Anya, nagyon kérlek...!
– Dorottya! Megmondtam, hogy nem! – láttam, hogy nincs esélyem. Duzzogva, de öleléssel és jó szórakozást kívánva köszöntem el tőlük.

Szenvedtem. Melegem volt, fáradt és nyúzott voltam, az utóbbi 8 órában csak tanultam, de nem értettem az összefüggéseket, a sírógörcs szélén álltam.
Eszembe jutott az egyik osztálytársam, aki mindig is kitűnő volt töriből. A kapcsolatunk mostanában elég baráti lett, sokszor beszélgettünk szünetekben, néhányszor elmentünk a hétvégén együtt bulizni, amikor pedig kiderült, hogy osztályozó vizsgáznom kell bukás ellenében, felajánlotta, hogy bármikor szívesen segít, ha szükségem van rá.
– Igen, igen, most erre van szükségem, segítségre... – motyogtam magamban és kétségbeesetten kutatni kezdtem a mobilom után.
– Megvagy! – akadtam rá az egyik ruhakupac alján. – Laura... Laura... – kerestem a nevét, végül megtaláltam és megnyomtam a hívás gombot. A telefon kicsöngött, könyörögtem, hogy vegye fel.
– Szia Dorka! – köszönt vidáman. – Mi újság?
– Szia! Ne haragudj, ha zavarlak, van valami programod estére?
– Nem, nincsen. Azt hiszem, hideg vizes kádban próbálom átvészelni az éjszakát – nevetett.
– Értem... Nem akarlak terhelni ezzel, és nagyon kellemetlenül érzem magam, de nincs kedved átugrani, segíteni nekem töriből? Akárhogy igyekszem, fel nem fogom...
– Dehogynem, nagyon szívesen!
– De csak ha tényleg nem probléma, nem akarom, hogy...