Nulla dies sine sex, avagy Aranyat ér egy jó anyós

Engem a gólya hozott, mint ahogy minden gyereket a falunkban. Már nem is voltam éppen kisiskolás, amikor egy kicsit megingatták bennem ezt a meggyőződést, de akkor sem tudtam elhinni a szüleimről, hogy ők is – hogy is mondjam csak – szoktak volna paráználkodni. Nem is szoktak. Én többször is hallgatóztam a hálószobájuk ajtaja előtt, de semmi gyanúsat nem hallottam. Nem is lettek testvéreim, a gólya a mi udvarunkba csak egyetlenegyszer szállt le.
Kamaszkoromban, nem tagadom, irigyeltem azokat a fiúkat, akikért rajongtak a lányok, de a tükörbe nézve be kellett látnom, hogy én az én klepa füleimmel, pattanásos képemmel nem vagyok egy vonzó jelenség. Hát ha én nem kellek nekik, akkor ők sem kellenek nekem, s kvittek vagyunk. Így történhetett meg, hogy időre befejeztem az egyetemet, ledoktoráltam s most tanársegédként dolgozom a saját főiskolámon. A hallgatók többsége lány s nem egyszer előfordult már, hogy – főleg a csinosabbja – megpróbált megkörnyékezni, dehát a Napnál is világosabb volt, hogy milyen céllal: egy-egy jobb osztályzat reményében. Az ilyenfajta bűnre vezető alkalmakat én sorra elkerültem. Csakhogy az idő múlt s a szüleim egyre noszogattak, hogy mikor nősülök már meg. Nősülnék én, dehát kit vegyek el, amikor minden lány kurva – mondtam. Egy nap aztán megpillantottam az igazit. Ő is egyetemista lány volt, de egészen más mint a többi. Már az öltözékén is meglátszott, hogy nem kurváskodni jött, hanem azért íratkozott be az egyetemre, hogy azt be is fejezze. Rövidre nyírott haj, szabályos arc, okos tekintet – ez volt ő, s engem mindjárt elbűvölt. Láttam, hogy legjobban az én tantárgyam érdekli s én szívesen foglalkoztam vele külön is. A diplomaosztás napján kértem meg a kezét s ő igent mondott.
Történetem idején már több mint egy éve házasak voltunk, persze ház nélkül.
Még egyetemista volt Ági – a feleségem –, amikor hosszú sétáink során elmesélte addigi nem éppen rózsás életét:
Az anyja tizenötéves korában szülte, s ő nevelőszülőkhöz került, akik igen szigorú vallásos szellemben nevelték. Már középiskolás volt, amikor édesanyja családi élete rendeződött valamelyest s ő búcsút vett nevelőszüleitől, akiket nagyon szeretett, s a nyarakat később is jobbára náluk töltötte, falun.