Új élet

Májusi nap volt. A buszpályaudvaron álltam. Mellettem az utazótáska, benne az egész életem, vagy csak a fele, fogalmam sincs mi van benne, csak gyorsan bedobáltam, ami a kezembe akadt. Összevesztem anyuval és akkor jött el az a pillanat, amikor úgy érzetem, hogy nem bírok tovább maradni a városba. Elegem volt. A családból, az emberekből, az állítólagos barátaimból, az egész városból. Már régóta gondolkoztam azon, hogy el kéne menni, de valahogy sohasem volt elég bátorságom hozzá. Hát azon a reggelen végleg betelt a pohár. Nem volt miért maradnom. Elindultam. És hogy hova?
Volt egy nagyon jó barátom, egy férfi. Illetve az túlzás, hogy barát, hiszen még sosem találkoztunk, csak e-mail-en keresztül tartottuk a kapcsolatot. De minden tudott rólam, a családi dolgoktól kezdve, a pasi ügyeimen át, amik nem voltak túl izgalmasak, mindig ugyanúgy végződött: kihasználtak.

Szóval felhívtam és elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Csak annyit kérdezett, hogy mikor érek oda, és hogy várni fog a többi miatt ne aggódjak.
10 perc és indul a busz...
Szóval igazából fogalmam sem volt, hogy mi is lesz ennek a vége, de már csak az érdekelt, hogy elmenjek a városból.
Zoli (mert így hívták, akire mostantól számíthattam) volt az egyetlen olyan ember, akiben megbíztam. Idősebb volt nálam. Én 22, ő meg 37. Engem sosem zavart a korkülönbség, főleg hogy tényleg csak barátok voltunk. Mindig számíthattam rá, használható tanácsokat kaptam tőle, de az elmúlt pár hétben már ezek sem segítettek túl sokat. Az egész eddigi életem egy katasztrófa volt. Változtatni kellett.
Megvettem a jegyet, aztán kényelmesen elhelyezkedtem az egyik ablak melletti ülésen. Fura érzés volt mindent ott hagyni, amit addig az életemnek hittem, de tudtam, hogy csak jobb lehet.
Kb. 2, 5 óra volt az út. Zoli már várt rám. Kicsit érdekes volt a helyzet, hiszen még sosem találkoztunk, de ez egyáltalán nem zavarta sem őt sem engem. Sőt, olyan volt mintha ezer éve ismernénk egymást, és már többször találkoztunk volna. Hozzá mentünk. Megmutatta a szobámat. Szép nagy házba lakott, egyedül. Vagyis az egyik lánya vele élt, de ő még kicsi volt, 4 év körüli. Nem volt szegény, vállalkozóként tevékenykedett, de sosem az érdekelt egy pasiban, hogy mennyi pénze van.