Leáll a gép 11. fejezet

– 1 -

Dodó kárörvendve kapcsolta be a televíziót Anita zárkájában, ez esti híradó idejére.

– Nézd, milyen idegesek a futtatóid!

A képekből ítélve Dodó nem hazudott.

– Semmi esélyük sincs arra, hogy megtaláljanak.

A válságtanácskozásról adott tudósítás, valóban nyugtalannak láttatta a szervezőket, ám a következő kép, Dodót tette nyugtalanná, ugyanis saját képmásával nézett szemközt. Azt képet mutatták a képernyőn, amit a legutóbbi jogosítványcserén készítettek róla.

– Országos körözést adott ki a rendőrség Bőrös Józsefről – olvasta a szokásos deklamáló hangon a bemondó a közleményt, – aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy része van Bayer Anita eltűnésében. A rendőrség kéri, hogy aki az elmúlt héten látta őt, jelezze a 112 – es telefonszámon.

– A rohadékok! – tört ki a düh Dodóból, és egy jól irányzott rúgással leröpítette a kis készüléket a hokedliről. A képcső szerencsére nem robbant fel, de az inzultus pillanatától se képet, se hangot nem adott többet a kis doboz.

Anita hátat fordított a dühöngő férfinak. Napok óta először gondolt arra, hogy talán mégis van esélye a szabadulásra. Lehet, hogy a versenyben való részvétele, már nem lesz eredményes, de legalább nem kell megpenészednie ebben a hideg kalickában, és talán láthatja, ahogy fogva tartóját bilincsben elviszi egy rendőrautó, valami arra érdemes helyre.

Fogyott az idő. Soma és Tünde, már szombat hajnalban elindult hazafelé, a nyugtalanság hajtotta őket. Tíz órára Győrben voltak, de ezzel csak annyit javult a helyzet, hogy a zenekari próbáról nem hiányoztak.

– Egy héttel ezelőtt, amikor hazaértem, még azt hittem, hogy távollétemben megfogtátok az Isten lábát – fogadta Cinege nagy vállveregetések között a barátját, – most meg katasztrófahangulatban vagytok.

– Szerinted nem vagyunk bajban?

– Emeljétek már fel kicsit a fejetek! – mondta Cinege. – Fogjátok fel úgy, hogy innen, csak felfelé vihet az út. Ez a gödör alja. Én szeretek felfelé menni. Milyen szörnyű lenne, ha már fenn lennénk a csúcson, és állandóan arra kellene gondolnunk, hogy jó, most szétnézünk innen, szép a kilátás, de most már indulhatunk is lefelé.

– Ez a fajta optimizmus, azért nem a legmegnyugtatóbb vigasz a bajban levőknek – panaszkodott Timi.

– Mit tegyek? – tárta szét a kezét a férje. – Most nem futja tőlem többre.