Erdei séta

Dóra és Zoltán néhány hete együtt töltötték a nyári szünidőt. Mindkettőjük családjának volt egy kis nyaralója az erdő szomszédságában. A két ház közel volt egymáshoz, így minden nap találkoztak. Egyik délután, amikor mások csendes pihenőjüket töltötték, ők sétálni indultak a fák közé. Közben beszélgettek, sokat viccelődtek...
– Tudsz róla, hogy néhány kilométerre van innen a tököli fiatalkorúak intézete? – kérdezte Zoli.
– Mindjárt gondoltam. – ráncolta össze homlokát Dóri
– De tényleg. Azt hallottam, hogy múltkor megszökött egy srác, aki több, mint tíz évet kapott nemi , és nem bújhatott el sehol, csak itt az erdőben.
– Aha. És mikor volt ez?
– Néhány éve, még kicsi voltam. Ezzel ijesztgettek a szüleim, hogy ne jöjjek be az erdőbe bringázni.
– Ez tényleg a múltkor volt. De azóta biztosan elkapták már.
– Vagy nem és azóta itt él az erdőben remeteként. Arra vár, mikor jár a kunyhójánál egy fiatal lány, hogy őt is . Az ilyenek sosem javulnak meg. Az ösztöneinket nem lehet legyőzni. Én már csak tudom
– Te mindenből csak humort csinálsz. Nem unod még? – zsémbelt Dóri.

Félretéve a tréfát néha tényleg félelmetes tud lenni az erdő. Egyszer, amikor kislány voltam, lehettem úgy nyolc éves, nővéremmel és a barátjával elmentünk sétálni a közeli erdőbe. Nem volt még sötét, de már szürkült. Egy darabig együtt mentünk, beszélgettünk, amennyire egy kislánnyal a nagyok beszélgetnek, de egy idő után velem már egyáltalán nem törődtek. Hiába húzkodtam a nővérem pulcsiját, hogy szóljanak hozzám is egy pár szót, ők csak nyalták falták egymást. Undorító nyálas puszikat adtak egymás szájára, a látványától is rosszul voltam. A kanyargós út egyszer csak kiszélesedett, és egy kis mező lett belőle. Valahol a közepén állt egyetlen hatalmas platánfa, annak a tövénél telepedtünk le. A nővéremék ott folytatták, ahol sosem hagyták abba, nyálzottak, én meg unatkoztam egymagam. Mintha ott sem lettem volna. Anyuékhoz egyszer benyitottam a hálószobába, mert egy nagy puffanást hallottam, és láttam őket, ahogy meztelenül birkóznak a földön.
– Anyu, ti mit csináltok? – kérdeztem, de ők nem válaszoltak, nem is vették észre, hogy ott vagyok. Úgy látszik, a fiúk meg a lányok, amikor megnőnek, mindig puszilkodnak és meztelenkednek. – gondoltam akkor.
– És most mit gondolsz?