Irodai pillangók 4. rész - Állásinterjú

– Hát ez hihetetlen – morogtam dühösen. – Ez a ribi megint rossz iratokat hozott be.

Az irodámban ültünk, az asztalomnál, és a fekete mappát néztük, amit az előbb hozott be felhúzott orral Janet, a főnök szőke titkárnője.
– Pedig direkt felírtam neki, hogy honnan kell elhoznia, még az iratok számát is. El se lehet téveszteni.
– Hagyd szegényt – mondta Bonnie mosolyogva. Ott ült velem szemben a bőrfotelben, és a papírvágó késsel játszott.
– De mégis, hogy lehet valaki ilyen? Nem hiszem el. Hány IQ – ja van ennek? Hogy vették fel ide?
– Elmeséljem...?
Erre nagyot nyeltem. Éreztem, hogy itt valamilyen titkos pletyka következik. Hátradőltem, és várakozóan néztem Bonnie – ra. Ő pedig belekezdett.

– Azt hiszem, úgy egy éve került ide az önéletrajza. Persze nem kézzel írta, ahogy meghirdettük, hanem kinyomtatta, úgyhogy ki is hajítottuk volna, ha a főnök fel nem figyel a fotóira. A kis hölgy ugyanis modellkedett.
– Nem csoda – mondtam, és ott lebegett lelki szemeim előtt Janet tökéletes, hosszú lába és kemény, gömbölyű melle, ami csak úgy feszült a hófehér blúz alatt.
– Egész jó fotói voltak, még én is megnéztem őket. Ez volt az egyetlen értékelhető dolog a dossziéjában. Két helyen dolgozott előtte, mindkettőnél csak pár hónapig, és mindkettőn elég jól haladt, de a végzettsége... Hát valami kis főiskolát végzett valahol délen, talán Texasban, még nem is hallottam arról a helyről. A bizonyítványmásolatait be sem adta, pedig azt is kértük a hirdetésben.
– Vajon tud olvasni? – morfondíroztam, de Bonnie leintett.

– Azt lehet, hogy tud, de a kérdéseinkre nem nagyon tudott válaszolni. A számítógépes ismereteknél is csak habogott, a kapcsolatrendszerekről meg a szervezésről sem tudott semmit. Benn volt Carl is az interjún, mert a Féreg nem képes egyedül semmiben dönteni. Én elvileg a háttérben jegyzeteltem volna, de hát ennek a két pasinak leesett az álla Janet miniszoknyájától. Szóval ott ültünk a tárgyalóban, nézegettük az önéletrajzát, és nem tudtunk már semmi értelmeset kérdezni tőle. volt már a csend. Janet is érezhette, mert győzködni kezdett minket: "Nem bánják meg, ha felvesznek, jó munkaerő leszek.