A hipnotizőr 1. rész

1.

A tanácsosné magához hivatott.
– Mi a fenét akarhat ismét?
Elméletileg lejárt a munkaidőm, de persze gyakorlatilag szabadon rendelkezhet velem. Mihez kezdhetnék idegenként ebben az országban, ha elbocsájtana?
– Bob, részletezné nekem, milyen extraköltségekkel jár...
Természetesen nem értette a kimutatásaim. Elveszve nézett fel rám. Nem tudom milyen őrült ötlet volt, hogy szemem az övébe kapcsoljam, és megpróbáljak urrá lenni rajta, talán megéreztem a pillanatnyi gyengeségét, melyet a számok számára érthetetlen kavalkádja váltott ki benne.
De sikerült. Hangom monotonitása, majd áttérés a szokott szövegemre megtette a hatását. Az asszony elernyedt és várta az utasításaim.
– Te kis felfuvalkodott matróna, most elégtételt vehetek a megaláztatásokért!
Óvatosságból, mintegy próbaképpen megérintettem az asszony bal mellét. Erre még ráfoghatnám, hogy véletlen volt... reakció: semmi negatív. Most a jobb kezem becsúsztattam a hívogató dekoltázsba, és megcsöcsörésztem immár pőrén és gátlástalanul a hűvös és erényes nagyságát. Közben figyeltem az arcát, de csak halvány meglepődést láttam, majd a megnyíló ajkak kéjérzésre utaltak. A keble nagy volt és korának megfelelően elomló. Főnöknőm negyvenes éveinek derekán járhatott. A jólét arcát simának és hófehérnek őrizte meg ellenben testét finom párnácskákkal tette jól markolhatóvá, fenekét két termetes félgömbbé.
– Rendben, este kilenckor hálóruhában átjössz a szobámba, megértetted?
– Igen.
Féltem, hogy ránk nyit valaki, de nem bírtam ki, hogy még egy kis előleget ne vegyek ez esti kalandból.
– Tedd fel az egyik lábad ide a székemre! – parancsoltam, és ő már tette is.
Benyúltam a szoknyája alá, be a bőszárú bugyiba, és beletúrtam a forró húsába. Elmondtam, hogy nem fog emlékezni a történtekre, majd kihoztam a hipnózisból, illedelmesen elköszöntem, és távoztam.
Mondanom sem kell állt a farkam, mint a cövek. Sikeremen felbuzdulva könnyű prédát kerestem, és ezt jól összeegyeztethetőnek találtam a kiadó szobakereséssel.
A második helyen az alany megfelelő volt. Szikár magas asszony, a férj munkában. A konyhában ültetett le, és én belekezdtem monoton mondandómba, mikor felnézett a szemembe, sorsa megpecsételődött.