Jó téma

Esküvore készülodtem. Sajnos nem én házasodtam, pedig nagyon szép nonek készültek bekötni a fejét. Bár csak felszínesen ismertem az arát, volt miért irigyelni a volegényt... Mindenesetre én sem panaszkodhatok, csinos barátnom van, nagyon szeretem is, de mint esendo férfi idonként kénytelen vagyok megcsodálni ha valami szépet látok. Persze ki tudja milyen vagy ledér kisasszony a leendo feleség, sajnos (vagy épp szerencsére? ) nem ismerem annyira, mindenesetre el kellet ismernem hogy dekoratív. Most viszont nem azért jöttem, hogy benne gyönyörködjek, vagy épp a szertartáson vegyek részt. Egy hobbimnak hódoltam, méghozzá a fényképezésnek. Nem ez volt az elso alkalom, hívtak már több mennyegzore, keresztelore, bálra, sot idonként egy – egy buliba is, hogy örökítsem meg a dolgokat. Nagyon szerettem ezt a melót, mert bár szinte semmi pénzt nem kértem érte, az anyagköltségeimet ilyenkor az állta, aki felkért, és így az egyébként nem olcsó "játékot" kedvemre gyakorolhattam. Általában 2 – 3, esetleg több tekercset is el szoktam lodözni, mégis mire kézhez kapják a képeket, 40 – 50 – nél többet még nem adtam ki. Sok ugyanis számomra sikertelennek számított, vagy éppenséggel valami személyes érdekbol, lelkesedésbol, esetleg próbaképpen készült, és így nem tartottam érdemesnek rá, hogy megmutassam, esetenként nem is akartam hogy más lássa.
Volt már, hogy egy olyan pár, akiket "összefotóztam" egy bulin, 1 év múlva meghívtak az esküvojükre. Általában így kapom a megbízást, egyik alkalom kapcsán valaki "leszólít", hogy neki is... Olcsó és jó munkaeroként néha többet "dolgozom" így, mint egy profi. Az az igazság, hogy az esküvot szeretem a legkevésbé fényképezés terén, legtöbbször mégis erre hívnak. Nem történik semmi érdekes, a huszadik után mindegyik unalmas. Persze az elso néhány alkalommal nagyon átéltem az ifjú pár örömét, és rengeteg teleobjektíves kép készült az átszellemült arcukról, a szolid mégis örömteljes elso hitvesi csókról, a pityergo örömanyákról, meg a duzzogó koszorúslánykákról. A huszadik alkalommal viszont már egészen gépies az ember, és bár idonként rutinszeruen jobban kaptam el a pillanatot, az élesség is jobb, a technika is kidolgozottabb, sot azóta a gépem is profibb, mégis az elso pár kép varázsa számomra az igazi, amiket még remego kézzel csináltam, a totálisan manuális, öreg Practicával, meg az orosz teleobjektívvel. Bár manapság is megcsinálom ezeket a képeket, mostanában inkább az érdekességeket keresem. Kedvencem a menyasszonytánc (már ha épp adnak ilyesmire, és nemcsak valami szerény esküvo) meg a nagy eszem – iszomok, amikor nemcsak az ember hasa telik el kényelmesen, hanem gond nélkül lencsevégre kaphatom a kiizzadt fiatal noket, amint ünnepi öltözetük lemállóban van róluk, és fáradtan, csillogó szemekkel táncolnak, esznek. Szeretek a háttébol, "alattomosan" lekapni valakit, sokszor utólag sem veszik észre, hogy oket fotózom. Amióta "messzebbre lát" a teleobjektívem, jobb is a helyzet, bár idonként elofordul, hogy valaki belibeg "közénk" az utolsó pillanatban. A vakut is hanyagolni szoktam, bár idonként megfigyeltem, hogy akkor érzik jól magukat, ha belemosolyoghatnak a gépbe, és "repül a kismadár". Beállított fotók... Senki sem természetes rajtuk...

Most viszont templomi esküvo volt! Az jóóó! Van tánc, vannak érdekes arcok, öreg bácsik, rengeteg virág, gyönyöru ruhák, sok szép no, tengernyi kaja... Igen. Tiszta paradicsom. Mind a két gépet elvittem, a Practicába egy sima 100 ASA – s filmet raktam, és rá az erosebb vakut, meg az alapobjektívet. Ezzel lehet "kismadarasdit" játszani. A modernebb gépre (amiben szintén semmi automatika, ami megölné a fotózás élvezetét) meg egy 800 ASA – sat, hogy ne kelljen vakuzni, és elé a zoomos teleobjektívet. Vittem állványt is, hogy lehessen direkt "bemozduló" táncosokat fotózni. Lett egypár jó helyzet, mit ne mondjak. Rég nem akadt ennyi jó téma. Közben a második tekercs fogyott a Prakticába is, mindenki akart egy fotót az ifjú párral. Akit ismertem, vagy értelmesebbnek látszott, (meg akinek meg tudtam jegyezni az arcát) annak mondtam, hogy ne beállított kép legyen, somfordáljon körülöttük, beszélgessen velük, és majd csinálok róla valamikor, amikor már nem is tudja hogy ott vagyok. 4 – 5 ember rá is állt, meg is kapták, tipikusan amikor a menyasszonnyal (vagy a volegénnyel) táncoltak, vagy ha épp puszit kaptak az épp megfeleloen ellentétes nemutol. A telés gép meg surun kattogott. A társaság igen vegyes volt, az erosen vallásos embertol a rocker fickóig mindenki, a pár ugyanis elég liberális és emberszereto volt. Meg kell hagyni, sok szép no is akadt. A saját barátnom, akit (ebbol a szempontból sajnos) magammal hoztam idonként rám is szólt, ha a teleobjektív gyanúsan követett egy elhaladó mély dekoltázst. Egyébként jó asszisztencia, és ismeretlen társaságban is volt stabil táncpartnerem, már ha le nem kérte valaki, úgyhogy általában szívesen hoztam... Most azonban épp társalgott valahol, úgyhogy egy pár percig vadászhattam kedvemre.

Ekkor jött oda hozzám egy fiatal hölgy, akit ha jól emlékszem számára észrevétlenül már "megfigyeltem" a másodperc 1/125 – öd részéig, 4. 5 – ös blendével, a lámpafényben :) Szóba elegyedett velem, gyanúsan a fotózásról kérdezett. Arra gondoltam, íme itt a következo esküvoi "megbízatás", lesz jó kaja, lesz hangulat, tánc a jövo héten is... De gyanúsan sokat kérdezett... Profi fotós vagyok – e, mennyit kérek egy fotózásért, hány éve és miket kapok lencsevégre, van-e mutermem, mi a valódi szakmám, egyedül vagyok-e itt, van-e barátnom... Hopszla, az utolsó két kérdés meg miért izgatja? Mondtam neki, hogy van barátnom, és valahol épp beszélget, az a lány akivel többször láthatott táncolni, ha épp nem a gép mögül szemléltem a világot. Azt hittem ismerkedni akar, és ettol mindjárt elköszön (volt már rá nem egy precedens, hogy valami nonek megtetszett a hosszú, kemény és vastag objektív :)), de szemmel láthatólag inkább megnyugodott. Végül csak elohozakodott a lényeggel. Arra kért, csináljak róla fotót, amikor kevés ruhában van, mert a barátja kinn van már 3 hónapja Angliában, és szeretne neki küldeni... Említette, hogy csak fotózás, semmi sex, de megfizeti. 20 ezret ígért, ha 20 – 30 jó képet összehozok róla. Ilyen ajánlatnak nem tudtam ellenállni, foleg hogy szerencsére volt egy ismerosöm egy fotoszolgáltatási cégnél, ahol ha épp kongott a bolt az ürességtol, szabadon használhattam a színes nagyítógépet, meg az elohívót is, csak a papírköltséget kellett állnom beszerzési árban. Elmosolyodtam, és természetesen igent mondtam, ám ez nem nyugtatta meg teljesen. mondta, hogy szeretne néhány olyan képet is, amikor magát simogatja, meg esetleg ki is elégül önkeze által, és ezt is fotózzam le. Heh. Nem semmi a csaj. Nem is hagyhatom ki... A barátnom úgyse engedte, hogy ilyen fotókat készítsek róla, sot, bár ha megmutattam neki a képeimet mindig korrektül és lelkesen mondott véleményt, sehogy sem szerette, ha ráirányítom a gépet. Mint lelkes fotóst viszont nagyon érdekelt az aktfotó, illetve foleg a nem is egészen akt. Szeretek a fény – árnyék dolgokkal variálni, meg a barátnom is mindig a "többet mutat mint takar" ruháival tudott tuzbe hozni igazán. Mondtam a nonek, hogy ilyen fotót is szeretnék csinálni, nem ellenkezett... Kituztük az idopontot, és mire megegyeztünk, pont megérkezett a kedvesem is. Mosolyogva megkérdezte, ki ez a csinos no, csak nem megint el akart csábítani, de csak annyit mondtam neki, o a következo "megrendelo"...

Elképesztoen izgatott a téma. Nem a lány kerített a hatalmába, bár igencsak jól nézett ki, most mint fotós gerjedtem be. Beszereztem egy átlátszó, nagy selyemkendot, utánajártam egy nagy kültéri 500 wattos halogén lámpának, és beruháztam egy derítolapra is, amit már igencsak meg akartam venni, de eddig sosem akarózott ezreket adni érte, még használtan sem. Szerencsére a fényszórót egy építész fickón keresztül szereztem be, ami igencsak olcsóvá tette... Filmet elég spécit vettem, amit színesként kell elohívni, de fekete – fehér. Még sose próbáltam ezt a típust, de 400 – as volt, és nem is túl drága.

Kicsit gyanús volt a barátnomnek, hogy miért van nagymértéku elfoglaltságom szerda estére, de nem kötöttem az orrára, féltem hogy nem enged el, vagy beszól valamit... Utólag úgyis megmondom neki, ha már készhelyzet elé állítom vele. :)

Rengeteg tervvel a fejemben, mind a két géppel, az állvánnyal, a selyemkendovel, a derítolappal, és a "reflektorral" felszerelkezve érkeztem a no lakására. Ahogy végignéztem rajta, eldöntöttem hogy oké, kap 20 – 30 képet, de hogy én mind a 4 tekercs filmet ellövöldözöm, az tuti. :) Egy póló volt rajta, meg egy short, de ez nekem nem tetszett. Kérdeztem nincs-e valami selyemblúza, meg egy vékony, félhosszú szoknyája. Idoközben a hálószoba felé tartottunk, ami szerencsére fehérre volt festve, és még egy szép nagy ablaka is volt, ami ugyan északi fekvésu, de már délután elég szép mennyiségu természetes fény jött be rajta. A reflektorral meg a derítolappal megtámogattam a Napot, jó kis szórt fény lett, puha árnyékokkal. Végignéztem a szobán. A bútorzat modern volt, mégis szolid. Elég drágának látszott minden, valószínu a no zsebbol legombolja a húszezret a fotókért. Bár abszolúte nem érdekelt, annyira izgatott a téma, hogy ingyen is megcsináltam volna.

Közben a "téma" is megérkezett, kezében két fehér selyemblúzzal, az egyik csak egy top szeru izé, kötovel az elején. Ez most kevésbé tetszett, a szolidabbat választottam. A szoknya viszont ideális volt. Iszonyú vékony, amolyan átlátszik a bugyi ha nagyon akarom stílus. Kértem hogy vegye át. Rám nézett, majd egy "jó... " kíséretében ledobta a pólót meg a shortot, és felhúzta az új ruhákat. Kezdetnek nem rossz, ha a bugyit meg a melltartót is ezzel a hanyagsággal fogja ledobni, nem kell félnem hogy szégyenlosködni fog. Megkérdezte, hogyan kezdjük, mire azt ajánlottam, hogy eloször készítsünk 1 – 2 olyan fotót, amiben éppen hogy csak sejteni lehet, hogy le fogja venni. Nem volt gyakorlott fotomodell, és én sem voltam valami vén róka a szakmában, úgyhogy viszonylag lassan értette meg, hogyan is akarom pontosan. Kigomboltattam a blúzát, és kértem, hogy az utolsót akkor nyissa ki, amikor épp fotózom. Enyhe terpeszben térdeltettem az ágyra, és ahogy hosszú haja eltakarta az arcát, nagyon hívogató volt. Katt... Aztán kértem, hogy vágyakozóan nézzen a kamerába, engedje magától szétnyílni a blúzt. Jaj, nem semmi látvány... De a melltartó engem zavart... :) Kértem, hogy vegye le, de a selymet meg ugyanígy vissza. Ledobta a lenge anyagot, és kigombolta a csatot. Egy könnyed mozdulattal bújt ki a melltartóból, ami nagyon tetszett, mint mozdulat. Katt... Juj, gyönyöru ez a no! Katt... Szinte fájt, ahogy visszavette a blúzt, egy kis mosollyal. Ez sem semmi beállás, megér egy kockát! Variáltam egy csöppet a világításon, behúztam a függönyt, és a fényterelo lapot elvéve, direktbe világítottam meg az ágyat, az átforrósodott reflektort egy székre téve. Ennek a halogénnek igaza van, én is eléggé kimelegedtem... Így jó! A fény oldalról esett a nore, kicsit közelebb hoztam a zoomobjektívvel a képét, hogy csak o legyen benne a fal elott... Amennyire a fényviszonyok és a 400 – as film engedte, szukre vettem a blendét, hogy kontrasztos legyen, és megkértem, hogy mintha csak a barátja elott nyitná szét lassan a blúzt, törökülésben simogassa le magáról. Tetszett neki az ötlet...

Ezt a lányt mintha csak erre találta volna ki a természet. Ha ez alatt a pár másodperc alatt nem ment szét a felhúzókar, akkor már nem is fog. Négy képet szórtam el csak erre a pár másodperces jelenetre, majd megkértem, hogy találja meg azt a pontot, amikor még éppen nem látszik ki a mellbimbója, mert ott szeretnék egy közeli képet csinálni. Belenéztem a gépbe, és megtoltam az objektívet... érzés volt, ahogy az apró mozdulatra a látvány közelít felém... Gyönyöru kerek keblei voltak, és az egyik bimbója egy hajszálnyit ki is kandikált a blúz alól. Ahogy nyúlt az objektív, úgy éreztem, hogy még több vér áramlik a férfiasságomba...

Már nagyon rá akart térni a simogatásra is, de nem hagytam. Átvittem a gépet a reflektorral szembe, és kértem hogy a selyemkendot amit hoztam tekerje gyengéden magára... Na, ezzel is szép bemutatót tartott, bár nem ezt akartam kihozni. Majdnem teljesen háttal fordítottam a lámpának, úgy, hogy ha picit hátrahúzta a kezét, a mellének sziluettje épp kirajzolódott a fényben, félig árnyként, félig nem... Ezt már nagyon régóta terveztem. Egy közeli kép a formáról, ahogy a selymen keresztül átvillan a férfiakat próbáló tökéletes forma... Variáltattam vele a témát, csúszott a selyem mindenfelé, a keze, a dereka, a csodaszép feneke, a keblei, a nyaka körül. Egészen belejött a lány, egyre kevesebbet kellett beszélnem az újabb beállításra. A direkt fény iszonyú jónak bizonyult, az árnyékok kiemeltek minden formát, a no meg csak simítgatta a leplet, magát, megszabadult a szoknyától is, melyet elobb egy finom terpeszben át is világíttattunk, majd eljátszottam azzal, hogy a reflektor fénye "felkelo napként" csillan meg mellének dombja mögül... Micsoda látvány! Átélni, az eredetit látni... Hallani... Hmmm...

Egyre több lett a simogatás, a finom kéz siklott végig a puha borön, alig hallotta már az utasításaimat... Már jócskán a Prakticát használtam, elfogyott a 36 – os tekercs a másikból. Ezen viszont nem volt zoomobjektív, váltani meg nem volt idom... Többször nekimentem valami bútordarabnak, széttekertem szegény élességállítót, belerúgtam az ágyba, de nem éreztem. Magával ragadott a látvány, a fények, a hangok kavalkádja, nem bírtam gondolkozni. Ezt a szakmát is szokni kéne, mint az esküvofotózást... Óhatatlanul is készítettem már egy – két erotikus tartalmú fotót bulikon, táncokról, vad csókokról, de ez mindenen túltett. Átvariáltam egy kicsit a fényeket, elhúztam a függönyt, hogy a lemenoben lévo Nap SUGÁRnyalábjai és végigsimogathassák azt a testet... Meglepodtem, milyen jóra sikerült a fénybeállítás, velem volt a fotósok szelleme, elsore ilyet produkálni... És amit megvilágított! A lány eléggé belejött, nekem meg elfogyott a filmem...

Remego kezekkel, szédületes sebességgel tekertem vissza, és töltöttem meg mindkét gépet... Ismét zoomobjektív... Yesss! Csak álltam egyhelyben, és fókuszálgattam, zoomolgattam, kattintgattam minden apró mozdulatot. Kértem, hogy simítsa végig a testét, úgy, hogy csak a keze mozdul, de a törzse nem. Állványra tettem a gépet, és megpróbáltam hosszabb expozícióval elérni, hogy a keze kissé elmosódott árnyként jelenjen meg a képen, ahogy felveszi mondjuk a melle formáját. A sok simogatástól megjött a kedve, le akarta magáról hámozni a bugyit, de nem hagytam. Kértem hogy térdeljen fel, és készítettem csak a csípojérol egy képet, majd ahogy lassan lesodorja magáról, idonként teljesalakosan. Huh! nem semmi! A szor formára volt borotválva, csak egy szabályos kis háromszöget hagyott meg elöl. Jaj... A csípoje és a dereka szép íve, és a nem kis mértékben erotikus módon levett bugyi... Elég nehéz volt megállni, hogy a következo be... állítást ne kézzel végezzem el. : – )

Amator modellem egyre ügyesebb lett, vagy csak nagyon begerjedt. Úgy nézett a kamerába, mintha a szeretoje lennék, Végigfeküdt az ágyon, és minden létezo helyen simogatta magát. Finoman szétnyitotta a lábait is, és az ölét kényeztette, miközben másik kezével a mellbimbóját és a nyakát cirógatta. Átvittem a gépet úgy, hogy oldalt legyen nekem, nem pornót akartam fotózni, hanem látványt! Az arcát, ahogy a két szép halmocskát markolássza, a hasán végigsikló kezét, az egész testet ahogy lassan, érzékien hullámzik a saját maga által keltett gyönyörtol. Rá is játszott! Mozgolódott, forgolódott, hátravetette a fejét, rendezgette a haját... Megint hamar kifogytam a filmbol. Nem akartam megint csetleni – botlani, megkockáztattam, hogy cserélek. Megérte, mert jó sokáig bírta a no, én meg legalább tarthattam egy kis látványszünetet, amíg a géppel bajlódom... Már kezdett igencsak elszállni az agyam az elém táruló gyönyöruségtol.

Ez volt az utolsó tekercs, ha ilyen iramban haladok, semmire nem lesz elég. Muszáj voltam gondolkodni egy kicsit, bár nehezen ment. Megpróbáltam elkapni a legjobb beállításokat, mozogtam az ágy körül, kerestem a fényeket, felkapcsoltam a csillárt, majd le... Ahogy újra átmentem elsosorban fotósba, és a probléma érdekelt, egy kicsit jobban is tudtam koncentrálni. A kisasszony meg nem zavartatta magát elottem, idonként ugyan vágyakozó pillantásokat vetett rám, de nem akartam viszonozni. "Fotozni jöttem, nem kefélni! " ismételgettem magamban, és bár a téma nem hétköznapi, véletlenül se fogdostam mást, mint a gépet...

Modellem viszont a minden mással foglalkozott... Összegyurte a lepedot, a combjai közé szorított egy párnát, mélyen elmerült saját magában, haja teljesen kócosan vergodött a feje körül, mellei csúcsosak és kemények voltak, és csak mozgott, simult, egyenesen a csúcs felé, miközben nyögdécselései közé 1 – 1 halk kattanás vegyült. Olyan elementáris erovel szállt el, hogy azt hittem elájul. Egész teste megfeszült, ahogy háton feküdt, kiemelte a kebleit, ajkai kinyíltak, egyik kezével megmarkolta a bal mellét, másikkal még utoljára magához nyúlt, és egy hangos nyögés kíséretében, a kamera kedvéért(? ) olyan show – t produkált, amilyet még nem is láttam. Ez már aztán tényleg nem semmi, reméltem a fotó is visszaadja majd a hangulatot...

Aztán vége, nem kellett több... Mosolyogva feküdt az ágyon, és ám nézett. Tekintete viszont at objektívvel találkozott, készítettem 1 – 2 közeli képet az átszellemült, kielégült, kócos és mosolygós arcáról, majd még két egészalakosat, ahogy szétterülve feküdt az ágyon. Ismét átszerveztem a világítást, és amíg tartott a múló látvány, megpróbálkoztam ennek a fény – árnyék megfogalmazásával is...

Nem bírtam ránézni... Annyira csodaszép volt, hogy úgy éreztem, ha kikerül a gép a kezembol, nem vagyok képes ellenállni a pillantásának, magához szív, és... Se szó se beszéd összeraktam az állványt, a táskába dobáltam a gépeket meg a vakukat (amiket nem is használtam) a dög forró halogént a szintén meleg falra szereléshez való, karjánál fogva felkaptam, és szó nélkül hazaviharzottam...

Ezt nem bírtam tovább... Felhívtam a barátnomet, de az Isten tudja miért, nem volt otthon! Ilyen nincs! Nem tudta mit hagy ki. Iszonyúan be voltam gerjedve. Az ájulásig foglalkoztam volna vele... Ledobáltam minden cuccot, a ruháimat is, végigfeküdtem az ágyon, és az a csodás test ismét ott kényeztette magát a szemem láttára, és most már éreztem is... Igaz a saját kezem volt, de nem tudtam különbséget tenni. Behunyt szemmel "néztem" amit muvel, gondolatban már az illatát is éreztem, az o finom ujjait magamon, az o forró leheletét. Alig néhány perc múlva elszálltam...

Másnap elso utam a fotolaborba vitt. Ásítozós hétköznap volt, sehol egy ballagási, karácsonyi, nyár utáni csúcs, amikor dömpingszeruen jönnek a megrendelések, hagytak dolgozni. Megpróbáltam nem izgatott képet vágni, megkérdeztem ne csináljak-e meg valami más tekercset is, ahogy szoktam, de nem volt. Alig bírtam kivárni a C41 – es elohívó procedúrát... Betettem a negatívot a nagyítógépbe, és belenéztem... Némelyik kép igencsak jól sikerült, de sok alig volt élvezheto. A 400 – as film idonként kevés volt, hosszabb záridot kellett használnom, de akkor meg a látványtól remego kezem "berázta" a teleobjektívet. Némelyik kép meg ugyan éles lett, de elég sötét. Iszonyú sokat variáltam az intenzitással, mire némelyikbol kihoztam valamit, de megérte... A többiek csak azt vették észre, hogy mi a francért izzadok ennyit négy tekercs filmen, de nem nagyon akarózott megmutatni. : – ) Végül az egyik eladónot aki elég jó fej volt avattam be a dologba, hogy tudjon falazni... Tetszett neki a sorozat, azt mondta látott már mindenféle amator "sexelo párok magukat fotózzák" képeket itt, de azok nem érdekelték, ez viszont nagyon jó. Némelyik kép tényleg elég jól sikerült, bár ha most újra kezdhetném, a tapasztaltak függvényében máshogy csinálnék sok mindent, de idonként elcsodálkoztam, milyen szépen kijött 1 – 2 fényeffekt. Nem is hittem benne... Azért nemcsak 20 – 30 jó képet tudtam összeválogatni a 120 – ból... Az elmosódott kezek közül elég sok jó lett, a fény – árnyék hatások, az arcról készült fotók számomra nagyon tetszetosek voltak, amikor viszont már igencsak belelendült a simogatósdiba a no, ott nagyon sok berázott, alulexponált, életlen, kontraszttalan csúnya kép készült, nem is tudom miért... : – )

A kész képekkel elindultam a nohöz, a megbeszélt idopontban egy kávézóban találkoztunk. Neki is tetszettek a képek, sot, ott helyben majdnem újra magához nyúlt. Kifizette a pénzt, és kérte a negatívokat is. Megkérdezte van-e róla sorozatom, de mondtam hogy nincs. Nem hitte el, de úgy látszott nem is nagyon zavarná. Megkapta a tekercseket, amiket gondosan meg is nézett, hogy azok – e, aztán eltette. Megköszönte hogy ilyen ügyes voltam (ez legyezgette fotós hiúságomat rendesen... ) aztán bevallotta, hogy nagyon megkívánt ott és akkor, és ha csak egy mozdulatot is teszek az irányába, leránt az ágyra... Valahogy ezt akkor és ott többször is éreztem, de direkt nem tettem lépéseket. Olyan érzékien mondta el, hogy nagyon kíván már egy férfit, 3 hónapja éhezik, hogy nagyon feltüzelt megint. Még simogatott is, sot látszott rajta, hogyha tovább ott maradok, az lesz a vége, hogy ugyanabba a hálószobába kerülök, mint tegnap... Gyönyöru no volt, de a barátnom is, és aznap viszont tudtam hogy velem lesz, mert meg volt beszélve. : – ) Gyorsan elköszöntem, és el is indultam, mert huség ide vagy oda, nem egy könnyu dolog ilyen össztuznek ellenállni...

Eljöttem, és mosolyogtam. Tényleg nem volt plusz sorozatom, viszont azt nem kötöttem az orrára, hogy negatívot is lehet másolni... : – D A barátnommel meg tényleg találkoztunk, és volt egy jó meg egy rosszhíre. A rossz az volt, hogy hamar haza kellett mennie, a jó meg, hogy a szülei és az öccse elutaztak...