Kenuzni mentünk

Engem is elhívtak arra a nagy létszámú evezőstáborba, amit az ismerősi körünkben komoly beharangozás előzött meg. Mondták, hogy csuda vadregényes világ, vízimadarakkal, hihetetlen nyugalommal, igazi kikapcsolódásnak való. Mehetünk evezni, vagy nagyokat aludni a sátor hűvösében, vagy bármit kedvünk szerint, a lényeg, hogy eltérjen az otthoni taposómalom unalmától. Olyan nagyon nem volt hozzá kedvem, mert sátorban aludni, nélkülözni az angol wc – t, meg a fürdőszobát, hát..., szóval nekem nem nagyon tetszett a dolog. A férjem viszont hamar ráállt, ő elég nomád lélek, kedveli az ilyet. De legfőképp a barátnőm kapacitált, hogy okvetlen ott kell legyek, nagyon számít rám.

Eleinte nem értettem, hogy miért ennyire fontos neki a jelenlétem, utóbb persze kiderült.

Ugyanis a meghívottak között volt egy krapek, aki után ette a fene a Sára barátnőmet, de sajna rém komplikált a fölállás, mert az a pasi nős, meg a barátnőmnek is férje van. De hát tudjuk jól, hogyha egy nőnek nagyon kell egy pasi, akkor szervezkedik, dolgozik az ügyön.

Meg hát a nők konspirálnak egymással (már máskor is előfordult, hogy falaztam neki) és bizonyára most is arra gondolt, hogy a segítségemmel, támogatásommal könnyebb dolga lesz annál a pasinál. Ismertem régről Imrét, nekem nem az esetem, nem is értem mit lehet enni rajta. Kicsit kényelmetlen nekem ez az egész ügy, én sose kértem még meg senkit hasonló szívességre, de ki tudja, máskor még szorulhatok a segítségére én is.

A körülmények jól S. kezére játszottak, mert a nagy létszámú csapatban nem mindig volt az ember szem előtt. A fiuk elmentek száraz fát gyűjteni a kiserdőbe, hogy a főzéshez legyen tűzifánk, vagy beeveztek a faluba, legurítani egy jó pofa hideg , míg biliárdoznak egyet. Mi se bántuk, hogy egy kicsit elkülönültünk az unalomig megszokott párunktól, hanem mindenféle női dolgokról lehet beszélgetni más asszonyokkal. Nem csak a főzésről, gyerekekről, hanem olykor egészen intimnek minősülő témákban is véleményt cseréltünk.

Talán a harmadik napon történt, hogy S. hozza nekem a kenu kormánylapátját, hogy:
– Gyere Nóra, megyünk egy kicsit kenuzni.
Meglepett a kijelentése, de ahogy lepillantottam a partra, láttam, hogy a vízen már ott ring a narancssárga kenu, mellette pedig ott áll I., két evezővel. Aha, akkor mostmár értem, hogy mire készülnek, de minek kellek oda én? Nyilván valami alibit kell biztosítanom, vagy efféle. Ütemadónak beült S., középre I. én hátra, kormányosnak és egy – két rendes húzással máris nagy tempót vett a hajó, és indultunk a vadregényes kis ágakba, távolodva a falutól, a .

Vizsgálgattam a partot, hogy hol lesz az a zátony, vagy öböl, ahol majd ki akarnak kötni – mert tutira vettem, hogy azért indultunk el. (Vajon a férfi tudja – e, hogy S. mit fontolgat? )

Tényleg hihetetlen nyugalom honolt a vidéken. A víz alig – alig fodrozódik, az áramlás oly csekély, majdnem állóvíz. A papírfűzek ágai behajlanak a víz fölé, egyik másik ág szinte vízszintes, és a friss gallyak, meg a levelek érintik a víz tükrét, a szimmetriakép tökéletesen tiszta. Szürke gémek ácsorognak türelmesen, éles tekintetükkel vizsgálják a víz alatti világot, békát, kis halat keresgélnek. Nem is zavarja őket, hogy erre evez egy akkora böhöm nagy állat, mint egy krokodil. Egy narancssárga krokodil, aminek három ember ül a hátán. Elsiklottunk mellettük tán 3 – 4 méternyire. A szélső a szemét odakapta ránk, de különben nyugodt maradt, nem feszült meg a nyaka, nem emelgette a szárnyát az induláshoz.

Én, amilyen bámész vagyok, minden természeti szépségre nyitott, nem is vettem észre – eleinte – hogy mi folyik itt a hajóban, gyakorlatilag az orrom előtt 1 méternyire. Addig is beszélgettek halkan, de én nem füleltem. Képes vagyok annyira a környékre koncentrálni, hogy elsikkadok a lényegtelennek vélt események fölött. Valamikor S. beemelte a lapátját a kenu fenekébe, szembefordult I. – vel és úgy sutyorogtak tovább, hogy egészen közel hajoltak egymáshoz, a barátnőm mindkét lábát betolta I. combjai közé, és hozzáhajolva halkan pusmogott neki.

Körülpillantottam, sehol egy fövenyes partszakasz, errefelé nincs kikötésre alkalmas rész. Minél inkább sugdostak, annál kevésbé húzták a lapátot. Mármint S. eddig se, de mostmár I. is csak megmártotta, meg kiemelte, gyakorlatilag egymagam húztam a nagy kormánylapáttal. Igaz nincs sodrás, de ha nincs evezés se, le is lassul a hajó futása. Nem időre mentünk, meg nem is távra, mit bánom én, ha nem is evezünk egyáltalán, de tulajdonképpen mégiscsak ki kéne kötni, mert úgy tűnik nekem, hogy ezek kezdeni akarnak valamit egymással, én meg nem akarom tartani a gyertyát, elmennék addig sétálni, vagy valahová egy kicsit félre.

Már a látszatra se figyelt senki, I. is beemelte a lapátját, térdére könyökölt és úgy figyelte S. halk szavait, csak egymást látták, szerintem egészen elfelejtették, hogy ott vagyok a kenuban én is. egy kicsit, hova nézzek ilyenkor? Bár őket egy csöppet sem zavarta a jelenlétem. Ekkor S. lecsusszant a padról, átölelte a fiú derekát, és hozzásimult a melléhez.

Sohasem gondoltam volna, hogy egy férfi háta ennyire beszédes lehet. A lapockái egymáshoz közelítettek, a vállát felhúzta egy picit, amint a mellkasát kidüllesztette, hogy teljes felületét S. csókjainak. Amint azok a csókok végigsiklottak a mellkasán, úgy a hátán egyre domborubbra rajzolódtak az izmok. Ez a feszült várakozás ottmaradt csaknem végig. Az a két kéz lejjebb siklott a hátáról, majd a csípőről is lejjebb, megállapodva a két farpofán.

S. egészen behajolt I. ölébe – már amennyire a takarástól látni lehetett. Persze nem vagyok naiv, pontosan tudtam, mit művel.

A férfi háta teljesen megfeszült, vállai egészen fölhúzódtak, lapockája összeért. A gerincénél kezdődött a remegés. Határozottan látni lehetett, hogy míg a teljes háta feszesen követi az izmai domborodását, a gerinc teljes hosszában vibrálni kezd a bőre, s onnét a lapockák irányába terjedve remegteti a nagy csuklyásizmot. Hullámzott az egész. Keményre feszültnek láttam, mégis volt benne annyi hogy ezt a feszülést végigrezegtette az egész felületen.

Legjobban szerettem volna rátenni a tenyeremet, hogy a kezemmel érezzem, miként vibrál a háta. Olyan érdekes volt, mint amikor a sima víztükröt, vagy amikor az alacsony dús füvet végigfújja a hirtelen támadt szél. Hullámzik az egész felület, majdnem beleszédül az ember a látványba. Most is így volt. Nem bírtam elvenni a szemem I. hátáról, sőt éreztem, hogy az én hátam is keményre feszül, a vállam hátrahúzódik, miközben végigborzongat valami nem idevaló vágy.

Vagyis hát, éppen idevaló, csak nem nekem. Erős késztetésem volt, hogy végigsimítsam a hátát, hogy nyugtatgató csókjaimmal illessem azokat a finom remegéseket. Beleborzongtam az ötletbe. Azelőtt sose gondoltam I – re úgy..., sose vonzott. Most meg úgy éreztem, hogy az a legforróbb vágyam, hogy simogathassam, csókolgathassam a hátát – vagy ahol érem.

Végig se gondoltam pontosan, hogy hova hajt a vágyam, máris előre lendültem és a kenu fenekére térdelve közelebb nyomultam az ő üléséhez. A vállaira tettem a kezem – egészen forró volt, ahogy a nap perzselte – és finoman remegett az ujjaim alatt. A tenyerem átvette a remegését, izgalmas volt megérinteni. Mint aki masszírozni készül, gyöngéden megsimítottam a vállát, hüvelykujjammal a verítékessé fényesedett nyakáig érve, aztán a nyakáról vissza a lapockája felé. Vibrált az egész, és nem csak a háta. Ahogy hátulról hozzásimultam, a hasammal éreztem, hogy a csípője is, a feneke is remeg.

Kitoltam a nyelvem hegyét, és finoman megérintettem a gerincét. Hallhatóan elakadt a lélegzete. Kicsit följebb haladva, a nyakszintjét csókoltam meg, aztán a vállát, egyiket a másik után. Elfúlva kapkodott levegő után, hangosan zihált. Talán nem is a tarkójára lehelt csókjaimért, hanem amit S. művelt az ágyékával, vagy inkább mindkét inger hatott rá, s azért.

Ismét hozzásimultam, melleim szétlapultak a hátán, és tovább csókolgattam a nyakszirtjét, miközben előrenyújtva ölelő karjaimat, finoman simogatni kezdtem a mellét. Óvatosan három ujjam közé csippentettem apró kis bimbóját, és finoman morzsolgattam, miközben ajkammal cirógattam a hátát, nyelvemmel érintgetve a gerincét.

Eddigre már annyira fölfokozott izgalmi állapotban volt, hogy egyfolytában izgett – mozgott az ülésén, jelentősen billegtetve a kenut. S. egy pillanatra se szünetelt odalenn, ütemesen szopogatta tovább.

I. előbb halkan, alig súgva préselte ki fogai közül a kéje hangjait, jaj kiáltással, nyögésekkel, zihálással felváltva. Aztán mind erősebbé, hangosabbá fokozódott. A végén aztán akkorát kiáltott, hogy riadtan kaptak szárnyra az ácsorgó gémek, elhúztak innét, (ha ekkora nagy a baj ezzel a narancssárga krokodillal, nem maradnak itt tovább). S. továbbra sem hagyta abba, még folyamatosan nyalogatta I. reszkető szerszámát. Én meg figyeltem a hátát. A vállai leereszkedtek alapállásba, sőt még lejjebb estek, a háta egészen kisimult. Ahol az előbb keményen kötegben álltak az izmok, hullámzott, vibrált a gerinc két oldalán a bőre, ahol a libabőr érdessé gyűrte a hátát, ott most elsimult minden, kifeküdt a felszín egyetlen homogén felületté. Viszont tiszta csatakká vált a verítéktől, csillogott a napfényben. Szép sima, feszes bőr, csillogón. Nagyon szépnek találtam.