A boszorkány 7. fejezet

Már hajnalodott, amikor dörömböltek az ablakon. Anne riadtan rezzent össze. Cliff gyorsan kiugrott az ágyból, és az ajtóhoz sietett. Meztelen testét vöröses sárgára festette a tűz fénye. Anne szeme elidőzött rajta mielőtt kikiáltott volna az ablakon.

– Ki az?

– Én, Gyönyörűm – hallotta Billy hangját. Cliff átment a másik szobába, a lány pedig kitárta az ablakot, Billy pedig belépett rajta.

– Úgy féltettelek – ölelte magához a reszkető lányt. – Most nem tudok maradni, mert járvány van Kobeskowban, és nekem is oda kell mennem. Nem győzik a temetést.

– Sajnálom – hazudta Anne, és érezte, hogy hamisan cseng a hangja.

– Ne menj a faluba többet. Veszett népség lakja. Hoztam neked pár tyúkot, meg egy véreb kölyköt.

Annét ismét elöntötte a hála, és már majdnem a régi szeretettel csókolta meg a férfit. Aztán gyorsan felöltözött, és lement a férfival elhelyezni az állatokat. A hatalmas lelkesedéssel rohant elé.

– Milyen aranyos – guggolt le hozzá Anne.

– Most még igen, de két hónap múlva szétszedi aki idejön. Mit csináltál a döglött állatokkal?

– Oda ástam el – mutatott a nagy tölgy felé Anne. A férfi szemében féltékenység gyúlt.

– Valaki segített?

– Nem, magam – hazudott újra a lány, és Billy megnyugodott. Bezárták az utolsó tyúkot is az ólba, a kakas még kárált egy darabig. Billy lovai nagyokat horkantgattak a kocsi előtt. A férfi menni készült. Magához vonta a lányt, és hosszan megcsókolta.

– Te, lány, legszívesebben meghágnálak itt, a kocsi hátuljában – markolt bele Anne fenekébe, az pedig engedelmesen tartotta a száját, – de, mennem kell.

Azzal kibontakozott a lány karjaiból, és felugrott a bakra. Megnógatta a lovakat, és elindult a derengő fényben hátra-hátra nézve még az integető lányra. Ahogy eltűnt a fák között, Anne rohant fel Cliffhez. Zokogva vetette magát a karjai közé.

– Gyűlölöm magam – sírt, a fiú pedig simogatta a haját és hátát.

– Nem Te tehetsz róla, ilyen kegyetlen az élet – vigasztalta a lányt, aztán csókokkal borította el az arcát. Anne lassan megnyugodott. Fájdalma szerelemmé alakult. Cliff vetkőztetni kezdte végig simogatva, csókolva minden kis előtűnő bársonyos testrészt, aztán befeküdt Anne lábai közé, és beszívva a lány hajának illatát ismét magáévá tette. Hosszan, kéjesen mozgott benne kiélvezve Anne minden egyes nyögését.

– Gyönyörűm, hogy Te milyen odaadó vagy – lihegte a lány fülébe, aki ettől teljesen beindult. Szélesre tárva lábait fogadta magába a férfit. Öle égett, szája kiszáradt és úgy izzadt, mint még soha. Aztán furcsa, még sosem érzett gyönyör öntötte el. Testét, lelkét megrázta a szenvedély. Arcát túlvilági öröm öntötte el, úgy érezte, hogy azonnal meghal. Fülében vágtató ménes dübörgését hallotta, szíve pedig úgy kalapált, hogy majd kiszakadt. Aztán megérezte, hogy Cliff elélvezett és végre engedte, hogy a kéj elborítsa az ő testét is, majd pihegve bújt kedvese karjaiba. Agyán még átfutott a gondolat, hogy majdnem magával ragadta az ördög, de elhessegette. A Nap első sugara összefonódott testükön szaladt végig, aztán megállt az ágy fölé akasztott "Jézus szíve" kép glóriáján.

Cliff reggel elindult a faluba, Anne pedig az erdőbe gombászni. Végig ment az alsó úton, aztán felkapaszkodott a hegyoldalba, be – bekukkantva a páfrányok levelei alá. Oldaltarisznyájában egyre gyűlt a hatalmassá nőtt őzlábgomba. Mikor felért a gerincre, lenézett, és látta az egész környéket. A falu tornyát, a saját házát, a patakot, és a csalitot, ahol meg szokta lesni az őzeket, ahogy borjaikkal legelésznek. Gyönyörű táj volt ez, és egész életében ezt látta. Most valami megmagyarázhatatlan fájdalom járta át a lelkét. Sajnálta itt hagyni a meg szokott képeket. Aztán, kissé nehéz szívvel elindult visszafelé a felső úton. Egy kis tisztáson elhagyott kápolna állt. Ide mindig betért, hogy szüleiért imátkozzon. Az ablakon most is derűsen sütött be a nap, a Szűzanya képe szelíd mosollyal nézett le rá az oltárról, és úgy érezte, hogy a feszületen szenvedő Jézus átvállalta a bűneit. Megkönnyebbült szívvel ült le z egyetlen padra, kezét összekulcsolva kérdezte Istent, hogy mit tegyen. Cliffet feltétel nélkül szerette, mindent megtett volna érte, de nem tudott szabadulni attól a félelmétől, hogy még hatalmas baj kerekedik körülötte. A bajtól pedig halálosan féltette egyetlen igaz szerelmét.

Teljesen belefeledkezett a gondolataiba, amikor valaki megérintette a vállát. Riadtan fordult hátra, egy barát állt mögötte.

– Ni csak, a kis boszorkány – mosolygott rá az idős, meggyötört arcú férfi. – Nem gondoltam volna, hogy találkozunk itt.

– Pedig sokat járok ide, a szüleim a kertben vannak eltemetve.

– Te a vadász lánya vagy?

– Igen – bólintott Anne. – Még magát sem láttam itt.

– Nemrég jöttem ide, úgy döntöttem, hogy ennek a helynek szentelem az életemet. Látom, bánt valami. Nem akarod elmondani?

Anne ráemelte könnytől áztatott szemeit a barátra, és konokul megrázta a fejét.

– Megkönnyebbülnél.

A lány ismét a Szűzanyára nézett, és ömleni kezdett belőle a szó. Mindent elmesélt, aztán csak ült ott, mint aki teljesen kiürült. A barát közben mellé ült, és most elborult arccal nézett ő is az oltárra. Aztán rekedt hangon megszólat.

– Tudtad, hogy az ördöggel cimborálsz?

– Eleinte nem, de mióta megismertem Cliffet, már igen.

– Minél előbb menjetek el innen. Szerelmeteket pedig minél előbb érvényesítsétek. A bűnös üvegcsét pedig azonnal dobd el, ha hazaértél.

– És mi lesz a lelkemmel – kérdezte kétségbeesve a lány.

– Megbántad, amit tettél? – Anne hosszasan elgondolkodott.

– Nagy bajt kavartam, de azt, hogy szerettek, azt nem bánom. Főleg Tomnak örültem nagyon.

A barát felállt, és a feszület elé térdelt. Tekintetét az égre emelte, és várta Istentől a választ. Vagy negyed óráig voltak csendben, elmerülve az ima tengerében mikor felállt a Barát.

– Jézus a szeretetre tanított, és Te szerettél, még ha kissé furcsán is. Ha többet nem adsz senkinek az italból, és megpróbálod rendbe hozni a dolgokat, akkor minden rendben lesz. Megteszed?

– Igen – hajtotta le a fejét Anne.

– Akkor feloldozlak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében – tartotta kezét áldásra a lány feje fölé. Anne szíve megkönnyebbült.

– Mid van vacsorára? – kérdezte lelke megmentőjét.

– Egy kevés bogyó.

– Had hagyjam itt a fele gombát. A bogyóval kitűnő ragut készíthetsz belőle.

– Köszönöm lányom, elfogadom – mondta a barát és leakasztotta a válláról sovány kis tarisznyáját. Anne bőven mérte bele a finomságot, aztán mosolyogva kérdezte.

– Mi a neved?

– Benedek, és a tiéd?

– Anne.

– Anne, ne aggódj, mindig lesz friss virág a szüleid sírján – Anne szívéről pedig mázsás kő esett le ismét. Hálásán hajolt le, hogy megcsókolja jótevője kezét, de az szelíden eltolta magától.

– Istennek köszönd, ne nekem.

Anne most már sietve ment haza. Befordulva az udvarra, legnagyobb meglepetésére Tomot látta meg, ahogy a játszott.