A munkahelyén

Az utóbbi időben jól elkapta a gépszíj. Egész nap a klaviatúrát masszírozta, estére már véreres volt a szeme, de nem lehetett lazázni, mert mindenféle határidők dörömböltek a naptárában. Egyre zaklatottabb lett, idegesen mordult, ha bármit kérdeztem is. Rosszul aludt, 3 – kor is kimászkált, vizet ivott, vagy a nappaliban hallgatott valami lemezt.

Rákaptam, hogy a nap végén bejárjak érte a hivatalba, akkor legalább végre kikapcsolja a gépét és eljön velem. A szomszéd utcában lévő olykor beülünk két korira, és dől belőle a szó. A kollegája egy nulla, nem ért a melóhoz, csak a főnöknél bájgúnárkodik, a másik egy pályakezdő rutintalan, minden az ő vállát nyomja. Szóval csak mondja, mondja sorban, ami kikívánkozik. Engem olyan istenigazából nem érdekel, mit tehetnék... de legalább végighallgatom. Bele – belekérdezek egy – egy döccenőnél, bólogatok, akkor aztán ömlik tovább a folyam, ereszti ki a gőzt magából.

Bementem tegnap későn este is, már éppen a mentésnél járt, és indult a verkli újra, hogy az adatszolgáltató partner micsoda tetű, és hogy minden bürokrácia őt akasztja, és pénteken leadási határidő van.

A széke mögé álltam, vállára tettem a kezemet és fene tudja miféle indíttatásból, elkezdtem nyomorgatni a nyakát, vállát. Egyik pillanatról a másikra elhallgatott hirtelen, két karját leejtette maga mellett, elernyedt a masszírozástól egészen. Folytattam tovább, bár semmi ilyes szakértelmem nincs, csak éreztem az ujjaim alatt, hogy keményen görcsbe áll a válla, a feszültsége mind odaszorult. A vállizületeket markolgattam, majd a kulcscsontját, azután a nyakszirtjét dagasztottam, ahogy sejtettem, hogy jól eshet neki. Két karja úgy lenyúlt, csaknem padlót fogott, ahogy elernyedt benne az izom. A nyakszirtjéről a fejbőre irányába folytattam, és dörzsölgető ujjaimmal körbejártam az egész koponyát. Épp abbahagyni készültem már, ahogy elfáradtak az ujjaim, amikor megfordult székestül, és szembeülve velem visszatette kezemet a fejére, és szinte hangja se volt, úgy súgta ki bajsza alatt, hogy : – még!

Beállva a térdei közé, szemüvegét az asztalra téve, tovább masszírozgattam a fejét. Szemeit lecsukta, úgy élvezte. Kezét a derekamon tartotta, egész közel húzott magához. Arcát a mellemnek tolta, s élvezte tovább a babusgatást. Miközben tincsei között korzóztam, ő meg a kezeivel a fenekemet simogatta, orrát egészen befúrta két mellem közé. Általában melltartós viselek, de ma már ebéd után túl szorosnak ítélve megszabadultam tőle. Nélküli viszont túl ledérnek érzem magam, úgy hiszem, hogy mások és észreveszik hiányát, mert olyankor nem szilárdan áll, hanem járásom ritmusára beleng, himbálja magát, ha fázom kicsit, a hegye merevvé válik, kikiabálva, hogy szabadon van. Szóval ritka az ilyen, de tegnap éppen így volt.

Ahogy megérezte blúzom alatt a meztelen bőrt, a mellek súlyát, völgyének illatát, máris közelebbi kapcsolatba kívánt kerülni velük. Elemelte a kelmét, alátolta a fejét, és mint egy meghitt zárt odúban, úgy élvezte tovább a nem várt meglepetést. Csak hempergette közöttük az arcát, dörzsölgette a szakállával.
Már messze nem az ő masszírozásáról volt szó. Fél kézzel végiggombolta a nadrágját, kiszabadítva fogságából a darab következő szereplőjét. A kis színész hajlongott párat, mint aki tapsra vár, aztán csak kihúzta a derekát jelezve, hogy készen áll bármely bevetésre.

Ahogy ott álltam, a szoknyám alá tapogatva meglelte harisnyanadrágom derekát, és egy határozott rántással a bugyival együtt térdemig rántotta. És már húzott is magára. Nem állítom, hogy kényelmes lett volna. A vállába kapaszkodtam, hogy tarthassam magam, miközben föl s alá ereszkedtem, dorongját egészen magamba fogadva. Ziháló lélegzete, egyre erősebben szorító marka éreztette velem, hogy csúcsrajáratásról van szó, méghozzá a végső szakaszán. Szemhéját leeresztette, feje kissé hátraesett, amikor sarkig tárult az ajtó és a keretben ott állt a takarítónő, kezében partvis, mellette a porszívója. Úgy meghökkent, csak állt ott megkövülten és nézett bennünket. Én láttam őt, de szólni nem akartam, megszakítva vele a ritmusos vágtatást. A kezemmel intettem mindössze, hogy – na tünés. De ő csak nézett, még a száját is eltátotta.

Mi van már, nem lehet betelni a látvánnyal? – bosszankodtam.

Akkor azonban párom egészen hátrafeszült, lihegése szinte ordításba fordult, amiként kéje utolsó, megrázó cseppjeit is kilőtte. Igaz, hogy én hoppon maradtam, de nem is erről szólt az ügy.

Elernyedt egészen, csaknem lecsúsztam, amikor már nem szorította annyira magához. Tarkójánál fogva magamhoz húztam egy hosszú, elnyugtató csók erejéig. Amikor felnéztem, nem volt az ajtókeretben senki. Lehet, hogy korábban sem volt, csak odaképzeltem? Nem nyomoztam, némi ruharendezgetés, táskák összeszedése, aztán mentünk haza. Nem is mondtam neki semmit a takarítónőről. Mit zaklassam vele. Inkább nyugodtan aludja végig az éjszakát.