Szélvész 4. rész

Az a pár nap hétvégéig gyorsan eltelt. Mindig sietem haza a munkából, Nóri pedig valami finomsággal várt. Milyen jó dolga van egy házasembernek – eféle gondolatok jártak a fejemben. Akkor ez nagyon új volt számomra és rettenetesen tetszett. Tényleg úgy voltunk, mint az ifjú házasok, csak mi nem tervezgettük a jövőt. Sosem beszéltünk többről, mint hogy mi lesz holnap, csak a mára koncentráltunk. Adni akartunk egymásnak. Csak szépet, jót, örömöt. Begubóztunk a mi kis boldogságunkba. Esténként szeretkeztünk, nappal dolgozgattunk. Végre eljött a péntek este. Kicsíptük magunkat ahogy kellett és elsétáltunk egy közeli kisvendéglőbe, ahol élőzene volt.

Megvacsoráztunk amúgy “urassan". Akadt néhány ismerős is, így összetoltunk pár asztalt és együtt szórakoztunk. Megforgattuk kicsit a lányokat a parketten. Mindegyik fiú táncolt az összes lánnyal a társaságból, de a lassú számoknál azért a párok rendre egymást keresték. Szerettem amikor ilyenkor hozzám simul. Nóri egész este ragyogott. Remekül beilleszkedett a kis csapatba. Olyan jó hangulat volt, hogy még egy órát ráhúztak a rendes nyitvatartási időre a kedvünkért. Aztán kézenfogva hazaballagtunk.

Otthon egy gyors tusolás után meztelenül összesimulva ágyba bújtunk és csak öleltük egymást csendben, közben néha csókolóztunk.

– Annyira szép volt ez az este – mondtam.

– Igen, azt hiszem ez eddigi életem egyik legszebb estéje – suttogta a számba és hanyatt fordítva fölém kerekedett. Egyik kezével a fejem mellett támaszkodva, a másikkal még közelebb húzva csókolt. Szerettem ha felül van, mert így a kezeim szabadon “garázdálkodhattak" minden kedves kis simogatni való tájékon.

– Tudom még szebbé tenni?

– Próbálkozz... mondta és folytattuk ahogy eddig is minden este. Vigyázva, a másik örömét keresve. Nem a földön jártunk, lebegtünk valahol a felhők között. A beteljesülés is valami egész finom, légies gyönyör formájában ért bennünket. Úgy aludtunk el, hogy még benne voltam.

Az egész hétvégét átszeretkeztük. Majd ismét kezdődtek a dolgos hétköznapok. Szerda este, mikor hazaértem, éreztem, hogy valami gond van. Nóri feszült volt és visszahúzódó. Vacsora után aztán végre kibökte, hogy mi a baj.

Ma felhívta az ismerősét, akinek az érkezésére várt...

– Pénteken délelőtt érkezik, dél körül indulunk tovább... – mondta

– Nem lehetne hogy...

– Nem...

– De miért, mennél el, és hová?