A stoppos

A fiú elhúzta a száját, belelépett a fékbe. Még mindig ott van az a hülye tábla a városhatárt jelző felirat előtt 10 méterrel. A legtöbben persze nem foglalkoztak vele, gyorsítottak még a tábla előtt. Tulajdonképpen igazuk is volt. Valamivel több mint két hónapja befejezték már az útpadka javítását, a téli fagyok, tavaszi esők okozta rongálások eltüntetését. Akkor tényleg oka volt a 30 km-t előíró jelzésnek. Csakhogy a munkáknak vége, a tábla meg ott maradt. És a fiú tisztelte a szabályokat. Tudta, hogy a mögötte jövők dühösek, amiért "cammog", de nem érdekelte. Még vagy 250 méter, aztán ott egy betorkoló út, ott majd ő is belelép a gázba.
A lány az út szélén állt, olyan 30-35 méterre a város végét jelző tábla után. Lemondó, kissé unott arckifejezéssel emelte fel kezét, mint aki maga sem hiszi, hogy a nagy luxuskocsi felveszi. Pláne, hogy csak egy ember ül benne. Igaz, azt nem láthatta, hiszen szemébe tűzött a nap, hogy az az egy ember a kocsiban alig idősebb nála. A lány talán 20-21 éves lehetett, a fiú alig múlt 25. És a Picasso az apjáé volt. Szívesebben ment volna a saját kis Fiatjával, de az pont tegnap döglött be, és csak holnapután lesz kész. Úgyhogy apja odaadta a sajátját erre a három napra.
A fiú még jobban lelassított, szemügyre vette a lányt. Nem a mindennapi stopposok közül való, ezt megállapította. Nem is valamiféle prosti, aki így próbálna kuncsaftot szerezni. Nem volt se szép, se csúnya. Az alakja is teljesen átlagos. A haja sem volt érdekes: a szél kicsit lobogtatta, de nem volt igazán hosszú. A színe sem volt különleges: sötétszőke vagy világosbarna, igazából mind a két jelző illett rá. A fiú nem is tudta, mi fogta meg benne. Talán a lemondó beletörődés, amit a lány mozdulata mutatott? Vagy a fáradtság, ami szintén benne volt a mozdulatban? Leengedte az ablakot, és kiszólt, megállva a lány mellett.
– Hová mész?
– Székesfehérvárra – válaszolt a lány, hangja meglepően kellemesen csengett.
– Ugorj be, elviszlek, ha nem is végig.
– Köszi szépen – nyitotta ki az ajtót a lány. Egy kisméretű sporttáskája volt, azt a lábához tette, majd behúzta a kocsi ajtaját, és azonnal a biztonsági övért nyúlt. Bekötötte magát, majd a fiú felé fordult.
– Kövecses Erika vagyok – mutatkozott be.