Egy kis bécsi kurva emlékezései 20. rész

Mostanság, ha apám reggel, öltözködéskor elmarta a mellem, vagy bárhová odakapott rajtam, nem nyugtalankodtam, mert tudhattam jól, a Rudolf alszik. Sőt, elfordul, hogy még én évődtem vele aztán:
"Hé, ma rajtakaphatott volna minket reggel a papával... "
"Megkefélt...? " – Így ő.
"Á, reggel nem... vagyis ő soha... "

A Rudolf összevonta szemöldökét.
"Mindig csak smárol. "
"Hát azért. "

Engedékenyen tette hozzá:
"Valami kis örömöt ő is megérdemel. "

És egyre azt hajtogatta, hogy mióta baszhat velem, nem leskelődik. Hittem is, nem is, de valaki szavában csak bíznunk kell, és apámnak is ezt mondtam, dolgunk kezdetén, mindig, ő azonban gyanakvó maradt.
"Vigyázz, te... " – figyelmeztetett, mikor a második numerákat kértem tőle, megannyiszor – "hazajöhet a Rudolf... "

Vagy ha olyankor történt:
"Jöhet a Rudolf... "

Értelemszerűen azt feleltem:
"Á, nem jön az még... "

Vagy:
"Alszik az még... "

És így.

Apám egy reggel, évődés közben, lemeztelenítette a melleimet – amihez nem sok kellett persze –, csókolgatni kezdte a csöcsöm bimbóit, játszani kezdett velük, esküszöm, jól is esett, ahogyan ez, igen, ha a mellem szopja bárki, a mai napig nagy kéjt okoz nekem, azonnal megkívánok tőle bárkit, és kész vagyok akármire. Mivel apám is hálóingben volt még, alsónadrág semmi, hamar el tudtam marni a szerszámát, munkába vettem, hogy munkára foghassam. Begerjedt, ledöntött az ágyra, látott volna hozzá, de most énbelém szállt valami félsz, mondtam:
"Ne, papa... jöhet a Rudolf... "
"Á, mit, alszik az" – így ő – "meg aztán úgyis mindjárt elsül. "

Feltápászkodtam azért, így munkálkodtam a farkán, mondtam neki, jó, jó, de siessen.
"Annyira azért ne... "

És visszadöntött az ágyra. Jó, verje be, gondoltam, hamarabb elélvez, baj nem lehet. Mármint ami a Rudolfot illeti. Hogy bennem volt már, persze nagyon finom volt, könyörögtem, erősebben, gyorsabban, ki-be, nyögtem, hogy milyen jó, milyen jó. És hogy én mindjárt elélvezek, azt sem titkoltam.
"Na, pár lökés, aztán elsülök" – biztosított. E pillanatban pedig – pontosan, amikor a magömlés bekövetkezett – megtörtént, amitől úgy rettegtem. Nyílt az ajtó, lépett be a Rudolf.
"Szomszéd úr" – kérdezte – "maga meg mit csinál itt? "