A Tiszánál

Mostanában olyan melegek jártak, hogy nem lehetett megmaradni a házak között, az embert vonzotta a víz. Fogtam egy reklámszatyrot, belehajítottam egy törölközőt, a walkman – t meg egy üveg megkezdett kólát, és biciklire kapva kimentem a Tisza partjára. Egészen egyedül voltam, ha nem számítom, hogy fenn a felhők magasában komótosan áthúzott egy gólya. Olyan félárnyékos helyet kerestem, hogy a fa lombja alá húzódva megbújjak a hőség elöl.

Ahogy körülkaptam a tekintetemet, megakadt a szemem azon, hogy a vízben mintha vergődni látnék valakit. Nem mondhatnám, hogy egy ember csak úgy játszott úszás közben, mert nem olyan volt a mozgásam hanem kétségbeesetten hadonászott, gyakran alámerült, teljesen úgy tűnt nekem, hogy fulladozik. Affene!!

Valamennyi reakcióidő után csak letoltam a sortomat meg lerántottam a pólóm és a vízbe vetettem magam, hosszú tempóimmal úszni kezdtem a csápoló felé. Figyelnem kellett, hogy merre van, mert csak nagy ritkán emelkedett a vízvonal fölé.

Amint elértem, magamhoz rántottam és a szabad kezemmel úszva próbáltam vonszolni őt is. Amikor megérzett engem, mint szilárd kapaszkodót, új erőre kapva megint hadonászni kezdett, a szabad kezembe csimpaszkodva próbálta kihúzni önmagát. De ha lefogja azt a kezemet, akkor magam se tudok úszni!!

Hiába próbáltam eltolni, annál inkább fogott engem, csimpaszkodott erősen, hisz ő az életéért kapaszkodott.

De így meg inkább magával húz engem is a víz alá, nem hogy hagyná, hogy én kihúzzam őt is a víz fölé. Összerendezetlenül mozgott, csapkodott, rugdosott. Kétségbeesett rugdalózása során váratlanul úgy ágyékon rúgott, hogy majd elájultam a hirtelen fájdalomtól, az éles végighasította a gerincemet, kiszaladt belőlem minden erő. Egyre inkább én kerültem a víz színe alá, nagyokat kortyolva belőle, prüszkölve, vergődve. Hevesen megköhögtetett a tüdőmbe szaladt víz. Lassan engem is elöntött a kétségbeesés, úgy éreztem, itt merülünk alá mindketten.

Hirtelen összegömbölyödtem, majd váratlanul tiszta erőmből kirúgtam magam. Ettől a mozdulatomtól kiszakadtam a fuldokló kezeügyéből, felbukkantam, s egy nagy éltető sóhajjal teliszívtam magam levegővel. Óvatosan újra közel úsztam hozzá, figyeltem, hogy a kezével ne érhessen el. Megragadtam a vállán átfutó fürdőruha pántot, s abba kapaszkodva próbáltam magamhoz rántani őt. A hirtelen mozdulattól azonnal elszakadt a pánt, de a rántás mégiscsak közelebb sodorta hozzám. A másik vállán kitapintottam a kantárt, s annál fogva vonszolni kezdtem a part felé. Dög nehéz volt, alig haladtunk, de legalább már nem hadonászott tovább.

kifáradtam. A folyónak is jelentős sodrása volt, ennek a testnek komoly súlya lehetett, meg aztán fél kézzel úszni, ilyen fájdalommal a lábaim között – szóval megviselt a dolog. Ahogy kiértünk a partra, és eleresztettem őt, csak négykézlábra roskadtam, ott köhögtem, öklendeztem a benyelt víztől, és remegtem a kimerültségtől.

A lány nem mozdult.

Úristen, megfulladt mégis? Én meg egy hullát cipeltem ki ekkora fáradtsággal? A szeme csukva, a szája is. A melléről leszakított fürdőruha szabadon hagyta a mellkasát, úgy tűnt, hogy nem emelkedik úgy, ahogy a lélegzetét veszi valaki.

Hosszabban a mellére tapadtam – mármint a szememmel – már úgy értem, hogy a lélegzetvétel figyelése miatt.

Azt hiszem előbb ki kéne önteni belőle a benyelt vizet. Megragadtam a fürdőruha kantárját, hogy a hasára fordítsam őt, pechemre most meg elszakadt az a pánt is. A francba! Micsoda ócska anyag az ilyen?!
Gyönyörű szép kerek mellei voltak, virítóan fehér volt a két halom az egyébként barnára sült bőréhez képest. tetszett!!!
Sosem láttam még női melleket valóságban. A TV – ben látottak is tudnak tetszeni, de ez itt az orrom előtt, hát – csak nyeltem nagyokat. Máris megmozdult bennem valami nem idevaló vágy. Zavartan elkaptam a tekintetem róla, és a hasára gördítettem. Nem folyt ki a szájából víz. Akkor a hasa alá nyúltam, hogy megemeljem őt, azt képzeltem, hogy ha magasra emelem a derekát, a feje meg lóg, akkor csak kifolyik belőle a benyelt víz, mint egy közlekedőedényből.
De nem történt semmi.
Óvatosan visszaeresztettem, a hasa alá szorult a kezem. Meleg volt a hasa.

Mesterséges légzést kellene alkalmaznom, de nem nagyon tudom, hogy mit is kell csinálni ilyenkor. Láttam már TV – ben elsősegély nyújtást, nem oktatófilm volt, hanem csak valami krimiféle. Szóval tanácstalanságomban megint a hátára gördítettem, és láttam, hogy a parti homok teljesen rátapadt a testére. Mindenhol homokos volt, a szép melle, az arca, a szája is. Bepaníroztam, homokkal.
Most akkor hogyan szorítsam oda a magam száját, utáltam volna a homokos ajkait érezni.

A reklámszatyromból kiöntöttem mindent a homokra, és a zacskót megmerítettem a folyóban. Odalépve hozzá végigöntöttem a testén. A homokszemek leszaladtak a hófehér melléről, csillogott a vizes keblén a napfény. A köldökében megmaradt egy kis tócsa.
Ja, akkor vettem észre, hogy az arcát nem öntöttem le, csak a testét. Két markommal kifogtam valamennyi vizet és az arcára csorgattam. Az ajkairól lesodródott a homok, már semmi akadálya nem volt, hogy belefújjak a szájába.

Odatérdepeltem mellé és rátettem a szám az övére. De valami hülye késztetés miatt valahogy csak egy egyszerű csók lett belőle.
Elfelejtettem, hogy fújni kellene, hanem csak a nyelvemet toltam át, körülsimogattam ott.
Aztán másodjára már nagy lélegzetet véve megpróbáltam átfújni. Akkor a mellkasára néztem, hogy emelkedik – e? Micsoda gyönyörű ez a hófehér bőr, milyen szép rózsaszín a bimbója. Huh, de szép, inkább oda kéne tennem a szám... eh...

Mintha emlékeznék, hogy a befújt levegőt kifelé nyomni kell. Odatettem a tenyeremet a két halom közé, majd egy picikét megnyomtam.
Nem történt semmi.
Körülfogtam az egyik mellét az ív alatt, ahol a szívet sejtem, és megint megnyomtam, most erősebben.
Lehet, hogy rosszul csinálom?

Megint az ajkára hajoltam, erősebbet fújtam, aztán mindkét kezemmel megszorítottam a melleit. Sosem érintettem még ilyesmit. Ruganyos volt, és síma, és bizsergett tőle a tenyeremben a bőr.

Aztán arra gondoltam, hogy ha ráülnék, az erősebb nyomás lenne. Átlendítettem a combom, úgy térdeltem a mellkasa fölé, egészen a hónaljáig toltam a térdeimet.
Csodálatosnak tartottam, húúú, nagyon is tetszett, hogy az ágyékom alatt láthatok két ilyen csodaszép rózsaszín bimbóval koronázott gömbölyű cicit, ilyen kecses nyakkal kapcsolódik a törzse a fejéhez. A haja csatakos, de a szája ingerlően duzzadtm bár kissé lila.
Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a feltámadt vágyat – valahogy nem odaillő volt.
Viszont a fejrázástól nem múlt el.

Ismét az ajkára hajoltam, és belesóhajtottam a szájába, majd a súlyommal ráereszkedtem a mellkasára. Pár pillanat múltán megint az ajkára tapadtam, beléfújtam, aztán ismét rátettem a fenekemet a mellkasára. Megintcsak nem történt semmi.

Erősödött a gyanúm, hogy egy hullának lihegek a szájába.
Na még egy utolsó kísérlet, mielőtt lemásznék róla. Nagy levegőt véve ismét odahajoltam, és telifújtam a száját. Majd amikor visszaültem, hogy kiszorítsam belőle a levegőt, nem a levegőt szorítottam ki, hanem egy nagy adag vizet préseltem ki. Mint valami gejzír, úgy tört elő belőle.

Olyan boldog voltam, hogy valami történt legalább, hogy azt képzeltem, hogy mostmár minden jó úton halad. De sajna, nem folytatódott a vízkitörés, nekem kellett folytatnom, amit eddig megkezdtem.

Ahogy ott föléereszkedve néztem az arcába, nagyon vágytam rá, hogy rámnyissa a szemét, hogy mosolyogjon azzal a telt, vértelen ajkával, hogy ebből a perspektívából nézzen föl rám, ahogy itt ülök a mellén, s a farkam úgy vigyázzba áll, hogy a vékony úszónadrágom anyagát jelentősen dudorította. Nem is fért el a helyén a gatyán belül, hanem jócskán kinyomta magát, a csúcsát a korcán túlra.

Ahogy előredőltem, hogy ismét a szájához hajoljak, merev répám befeküdt a két melle halma közé. Muszáj volt egyszer – kétszer végighúznom ott... eh... A vérnyomásom ezerszeresére ugrott (eddig is magasan járt – ugye a kánikula miatt).

Nem is sikerült rendeset belélegezni a szájába, csak megint csak egy csókra futotta. Nagyon jó, ruganyos szája volt, lazán tartotta. Picikét elnyíltak a fogai. Ahogy odabenn simogattam, kalandoztam, úgy éreztem, hogy az ő nyelve is megmoccant, kissé határozottabb körvonalát éreztem, kicsit megfeszült benne az izom, mintha érzékelve engem, megpróbálná végigsimítani a nyelvével az enyémet.
Hú..., egészen borzongató volt ez a sose tapasztalt élmény.

Kissé közelebb hoztam a térdeimet az oldalához, hogy a melleit két oldalról megtámasszam, ezzel még határozottabbá vált a völgye. Előredölve belesimultam abba a völgybe, és egy csöppet engedtem a kísértésnek, hogy ott szánkázzak egy keveset – előre – hátra. Hú... Nem is mertem folytatni tovább...

Egészen belerévedtem az élménybe, amikor aztán határozottan megéreztem, hogy a nyelvével végigsimítja és megtolja az enyémet. Nagyot fújtam még a szájába, és elszakadtam tőle.

Kinyitotta a szemét – csodaszép zöld szeme volt, a szélénél sötétebb tónusban. Annyira szép látvány volt, ahogy lepillantottam rá, ahogy alattam feküdt, hogy máris éreztem, hogy a melle közé szorult farkamban megindul a lüktetés.

Jaj, most nem kéne hogy eldurranjak, jaj csak most ne! De föltápászkodni se tudtam, megmozdulni se, csak néztem őt, ahogy kitolta a nyelvét és végigsimítja vele a száját. Hihetetlenül izgató látvány volt.

Jaj, nem kéne!

Izgalmamban még összébb szorítom a térdeimet. Talán fájhatott a szorításom, mert fészkelődni kezdett alattam, s ahogy fészkelődött ott nekem, az épp abba az irányba vitt, amiből fegyelmezni szerettem volna magam... eh... húúú...

Már nem volt visszaút... megpróbáltam másra gondolni, megpróbáltam lemászni róla, de nem lehetett másra gondolni, és moccanni se bírtam.

Csak ahhoz volt erőm, hogy a fejemet hátravetve nagy élvezettel belelihegjem, kiabáljam a levegőbe az összes levegőt a tüdőmből.
A tócsát odaköptem arra a szép pucér mellére.

Fölkapta a két karját a homokból, a vállamra téve lelökött magáról. Láttam az arcán az ijedelmet meg az undort.
Megpróbálta letörölni magáról, amit a mellére kentem, de csak széjjelmaszatolta. Fölpattant, és sírósra görbült szájjal elkezdett szaladni befelé a parti fák közé.

Én meg bénultan ott térdepeltem a homokban. Meglehetősen zavart voltam, éreztem magam. Nem így kellett volna történnie.

Megmentettem az életét, a sajátom kockáztatásával, partra vonszoltam, lélegeztettem. Hálásnak kéne lennie.
Most meg fél tőlem, és utál.

Nem tehetek róla, hogy közben felizgultam a melleitől.
Hát igen. Csodaszép mellei voltak.
Nekem meg még korábban sosem volt nő a hasam alatt.